Ázsia másképp | Szigorúan véleményes

K-POP 101 – 4. fejezet: Fiúegyüttesek

K-POP 101: Kézikönyv kezdőknek - 4. fejezet


A fiú- és lányegyüttesek korszaka úgy tűnik, véget nem érő a K-popban. Míg nyugaton jobbára leáldozott a csillaguk, és alig néhány fiú- és lányegyüttes rója a színpadokat, addig Koreában gyakorlatilag robbanásszerűen nő a számuk évről-évre. Évente átlagosan 60 új együttessel bővül a paletta. Jelenleg körülbelül 350 aktív együttes van az országban.

A fiúegyütteseknek számos fajtája létezik. Vannak hiphop-bandák, vannak hagyományos fiúegyüttesek, akik jobbára popzenét játszanak, vannak balladára specializálódott együttesek és hangszeres idolegyüttesek is (akiket mégis előszeretettel nevez a média fiúbandának). A tagok száma is változó, a duótól az akár 17 főig terjedő létszám között minden variáció előfordul, de az 5 és 6 fős együttesek vannak többségben. Életkor tekintetében is nagy a szórás, egészen fiatal srácoktól a 30-as pasikig terjed a skála, bár egy együttesen belül ritka a nagy korkülönbség a tagok között.

Az összes fiúegyüttest felsorolni képtelenség lenne, de még csak a legismertebbeket is órákig böngészhetnétek itt, akkor sem érnétek a végére. Így csupán egy válogatást tudok mutatni, a legjobb eredményt elért vagy valamiért külön érdekes/nevezetes együttesek szerepelnek itt.

SHINHWA

A Shinhwa 1998-ban alakult, és ezzel bizony a legrégebb óta működő koreai fiúegyüttes, akiknek tagjai ma már bőven a 30-at tapossák.

https://www.youtube.com/watch?v=45wH_HHnJBg

DBSK (Dongbangshingi)

A DBSK 2003-ban debütált, és a valaha volt legnagyobb rajongótáborral rendelkező együttes volt Koreában 2009-es kettészakadásukig. Olyan őrületet gerjesztettek Ázsia-szerte (leginkább Japánban), amit felülmúlni nagyon nehéz. A tagok továbbra is elképesztő népszerűségnek örvendenek, ketten tovább vitték a DBSK-t TVXQ! néven, a kivált három tag pedig létrehozta a JYJ-t. Mindannyian sikeres színészek, musicalénekesek.

https://www.youtube.com/watch?v=TneORm0xMsM

Super Junior

Az első nagyon soktagú együttes a K-popban, a Super Junior 2005-ben debütált 13 taggal. Ők voltak az elsők, akiknél aktívan kétfelé osztották a bandát koreai és kínai promótáláshoz, ezt szép szóval angolul subunitnak, magyarul alformációnak nevezzük. Számos alkalommal lettek az év legtöbbet eladott együttese.

https://www.youtube.com/watch?v=x6QA3m58DQw

BIGBANG

A kezdetben hiphoppal hódító BIGBANG együttes 2006-ban került a piacra, majd egy éles váltást követően teljesen más zenei irányvonalat kezdtek. 2011-ben az MTV Europe Music Awardson elnyerték a legjobb nemzetközi előadó címet, Alive című albumuk pedig az első koreai lemez volt, ami felkerült az amerikai Billboard 200-as listára. Számos amerikai és európai sztár rajong értük. Rengeteg pozitív kritikát kapnak amiatt, hogy vezérük, G-Dragon aktívan részt vesz a lemezek produceri munkálataiban.

https://www.youtube.com/watch?v=MzCbEdtNbJ0

FTISLAND

Dél-Korea első hangszeres idolegyüttese az FTISLAND, akiknek formátumát alapul véve jött létre később a CNBLUE és az N.Flying. Énekesüket, Honggit az 5. legjobb koreai idolénekesként tartják számon.

https://www.youtube.com/watch?v=yU_DVwbNYt8

EXO

Az EXO 2011-ben debütált, bár első daluk 2012-ben jelent meg. A 12 fős koreai-kínai vegyesfogat olyan őrületet váltott ki a jórészt tinikorú rajongók között, amilyet a DBSK óta nemigen lehetett tapasztalni a K-popban. Ez nem csak a kiugróan magas lemezeladásokon látszik meg, de a rajongótábor hírhedtségén is: az EXO fiatal rajongóinak gátlástalansága, forrófejűsége sok bosszúságot okoz nem csak az együttesnek és ügynökségének, de más rajongótáboroknak is. 2014-ben két kínai tag kivált az együttesből szerződésviták miatt.

https://www.youtube.com/watch?v=gAal8xHfV0c

További ajánlott fiúegyüttesek ábécérendben:

2AM 2PM BAP BEAST Block B CNBLUE Infinite MBLAQ SHINee SS501 Teen Top U-KISS VIXX

További nevezetes K-pop-fiúegyüttesek listája a Wikipédián megtalálható.

A bejegyzés trackback címe:

https://xiablog.blog.hu/api/trackback/id/tr112081829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andi 2015.02.20. 16:59:48

Csak annyit szólnék hozzá, h az "akiknek formátumából jött létre később a CNBLUE és az N.Flying. " félreérthető. Olyan, mintha ők alakultak volna át. Inkább az ő formátumukat alapul véve alakultak jobb lenne

Xiaolongimnida 2015.02.21. 13:11:30

Igazad van, köszi!

Mimin 2015.03.12. 11:29:50

Honggi-nak valami döbbenetes milyen jó hangja van...nem is gondolná az ember hogy mekkorát tud énekelni. :) Sajnálom az FT Islandot amiért az ügynökségüknél csak másodrendűnek számítanak azóta,hogy a tudtuk nélkül míg ők Japánban promóztak debütált a CN Blue. :(

kekecc 2015.03.19. 21:59:06

Csak annyit tennék hozzá, hogy egy igen részletes lista található az előadókról a misskpop.weebly.com-on. Ha jól emlékszem, akkor az új debütálásokkal egy ütemben frissíti is az oldalt.

Xiaolongimnida 2015.03.20. 13:47:33

Köszönöm az infót!

Miholics Máté 2016.03.04. 17:26:15

az 5.fejezet mikorra várható ?

Mostantól új helyen: xiaolongimnida.hu

xiaheader.png

 

 

XIA

Korea, Kína, Japán: pop, rock, média, kultúra

Címkék

100DayKSongChallenge (1) 2013 (2) 2015 legjobb koreai sorozata (1) 2AM (1) 2ne1 (3) 2PM (4) 4minute (1) A-mei (1) Aaron Yan (1) Able C&C (1) After School (1) ajánló (19) alkohol (1) ALS Ice Bucket Challenge (1) Amoeba (1) Amore Pacific (1) androgün (2) Andy Lau (1) Angelababy (1) anime (1) AOA (2) április bolondja (1) arcfelismerés (1) átírás (1) Ázsia (14) ázsiai nők (1) A hónap városa (1) A Qiao (1) B.A.P. (3) B1A4 (2) bakancslista (2) Bang Yongguk (1) baozi (1) BBC (1) BB krém (1) Beast (3) becsületsértés (1) BgA (1) bibimbap (1) Bigbang (12) bihon (1) Block B (3) blog (3) bloghír (2) blogtalálkozó (1) bongwan (1) botrányok (2) Boyfriend (2) Boys Over Flowers (1) Boys Republic (2) Bride of the Century (1) Brown Eyed Girls (1) BTS (4) BÚÉK (3) Byakuya Fansubs (1) C-Clown (1) C-Jes (1) C-pop (4) Cantoy (1) Cecilia Liu (1) cégek (1) Cheongdamdong 111 (1) Choi Soo-min (1) Choi Sun (1) Cho Young-pil (1) chuseok (1) CL (2) ClickB (1) CN Blue (4) Coco Lee (1) Coffee Prince (1) Cross Gene (1) cross race effect (1) csajok (8) csebol (2) Csedzsu (1) cshuszok (1) Csingtao (1) cson (1) Csoszon (4) Cube (1) Cui Jian (1) cuki (2) current (5) curry (1) Dami Im (1) David Sakurai (1) DBSK (1) Defconn (1) Dél-Korea (3) divat (15) doenjangguk (1) doenjang jjigae (1) dokumentumfilm (1) drug restaurant (1) Dr Frost (1) DSP (1) dwaejigogibokkeum (1) eatyourkimchi (1) Ecomobility Festival 2013 (1) English posts (2) Eom Jeong-hwa (1) építészet (3) érdekességek (33) Eric Nam (1) esemény (1) Észak-Korea (4) Eurovízió (1) EXO (3) expat (1) explicit (1) Faith (1) Fan Bing-bing (1) fan rice (1) Faye Wong (1) férfi gésa (1) festői helyek (1) film (17) fiúegyüttesek (1) flower boys (1) FNC (1) FNC Entertainment (1) Forbes (2) fordítás (4) fotók (1) FTHX Paris (1) FTISLAND (6) FT Island (2) Full House Take 2 (1) G-Dragon (12) Gain (1) Gangnam Style (1) Gao Yuan-yuan (1) Gary (1) gasztronómia (27) Gavy NJ (1) gazdaság (6) gésa (1) GIF (1) Gimhae Kim (1) gochujang (1) golf (1) Gong Hyo-jin (1) Gong Yoo (1) Goryeo (1) Guo Bi-ting (1) gyeongdan (1) Gyorstalpaló K-pop-tanfolyam (1) gyoza (1) hagyomány (1) Halloween (2) hanbok (3) hangul (1) Han Dae-su (1) Han Jimin (1) harcművészetek (4) házasság (2) Healer (1) heian (1) hellokpop (1) Hell Joseon (1) Henry Lau (2) Heo Young-saeng (1) Heyne (1) hide (1) hidrogéncella (1) hírességek (1) Hjoncshongil (1) hókan (1) Hongkong (5) hösik (1) houkan (1) humor (1) Hwang Jeong-eum (1) Hyun Bin (1) idolok (1) Ikimonogakari (1) ikon (1) India (1) Indonézia (1) Infinite (2) inkii (1) Insooni (1) interjú (2) Intimate Enemies (1) írás (1) IRIS2 (1) irodalom (1) its okay thats love (1) IU (1) Ivy (1) j-rock (1) J. Tune (1) Jackie Chan (1) Jaejoong (1) Jang Keun-suk (1) Jang Ying-rong (1) japán (2) Japán (41) japán curry (1) játék (2) játékok (1) Jay Chou (5) Jay Park (1) Jeju (1) Jeno Liu (1) jeon (1) Jeon Ji-hyun (1) Jet Li (1) Jinro (1) Jinusean (1) Ji Chang-wook (1) Ji Sung (1) JJ Lin (2) jog (1) Jolin Tsai (1) Joseon (3) jótékonyság (1) Jo Bin (1) Jo In-sung (1) Juniel (1) Junsu (1) Juventus (1) JYJ (9) JYP (2) JY Park (2) K-drama (2) K-pop (66) K-pop kiadók (1) K-show (1) K-Will (1) Kara (1) karácsony (2) katonaság (3) kdrama (3) kecune (1) keranccsim (1) kérdőív (1) kiejtés (2) Kill Me Heal Me (1) kimbap (1) kimchi (1) kimchi jjigae (1) Kim Hee-sun (1) Kim Hyun-joong (1) Kim Hyung-jun (1) Kim Jaejoong (1) Kim Jong-kook (1) Kim Junsu (4) Kim Sisters (1) Kim Soo-hyun (1) Kim Suro (1) Kim Taewoo (1) Kína (43) kínai színésznők (1) kínai újév (1) klánok (1) klawguru (2) koncert (5) kongnamulguk (1) Korea (142) koreai esküvő (1) koreai filmfesztivál (1) Koreai hullám (1) koreai irodalom (1) koreai jog (2) koreai nevek (1) koreai nyelv (4) koreai szórakoztatóipar (2) koreai történelem (5) koreai tv (1) Korean Grammar Practice for Foreigners (1) Korjo (1) környezetvédelem (1) Koyote (1) közlekedés (2) kozmetikumok (1) KPOP101 (4) kultúra (18) kutatás (1) Ku Hye-sun (1) kvíz (2) Lady Gaga (1) La Cigale (1) LC9 (1) Leehom Wang (1) Lee Hi (1) Lee Honggi (3) Lee Hongki (2) Lee Hyori (3) Lee Hyuk (1) lee Jun-ki (1) Lee Jung-hyun (1) Lee Kwang-soo (2) Lee Mi-ja (1) Lee Minho (1) Lee Soo-man (1) lektorált (1) leves (1) LG Household & Health Care (1) Listák (2) Liu Tao (1) Liu Yi-fei (1) Liza a rókatündér (1) LMBT (1) LOEN (1) LOréal (1) Lotte (1) Lush (1) magyar film (1) Makaó (1) Mamamoo (1) mandopop (1) mandu (1) manga (2) Mao Amin (1) márkák (1) Masters Sun (1) Mayday (1) MBLAQ (2) MFBTY (1) MIC (1) Michelle Lee (1) Michigo (1) mihon (1) MIK (1) Miley Cyrus (1) Mino (1) mitológia (2) Miura Ryosuke (1) Miyavi (2) Mi az a K-pop? (2) Mi az a Kpop? (2) Modern Farmer (1) móka (1) Momo Wu (1) mondocon (3) Monstar (1) MTV VMA (1) musical (1) művészet (1) MV (1) My Lovely Sam Soon (1) My Love From The Star (1) N-Sonic (1) N-Train (1) Narsha (1) népszokások (2) népviselet (1) névadás (1) nevek (1) NH (1) nikuman (1) Nine Muses (1) Ni Paljaya (1) nőjogok (1) Non-Summit (1) Norazo (2) novella (1) Nuest (1) nyelvtanulás (5) nyereményjáték (2) OCN (1) öltözködés (1) omurice (1) online TV (1) Open World Entertainment (1) örökségvédelem (2) padlizsános curry (1) Park Min-young (2) Park Seo-jun (2) Park Shin-hye (1) Park Yoochun (4) pasik (16) PC bang (1) Peking (2) plasztikai műtét (2) Pledis (1) politika (3) Power Station (1) prostitúció (2) Prücsök (1) PSY (6) Qingdao (1) ragacsosrizs-liszt (1) Rain (1) ramen (1) ramyeon (1) rasszok (1) rekordok (1) retro (1) riport (1) rizstallér (1) rock (3) room salon (1) rövidhír (8) Royal Pirates (1) Roy Kim (1) RTA (1) Sales King (1) Sam Okyere (1) sasaeng (1) Scholar Who Walks the Night (1) Secret (1) Secret Garden (1) Sek Loso (1) Seo Taiji (1) Seungri (1) Seven Seasons (1) Shiina Ringo (1) Shinee (4) Shinhwa (3) Shinui (1) Shin Bora (1) Shionoya Sayaka (1) Silla (1) Sistar (1) Siwan (1) SM (1) soju (1) Song Joon-ki (1) Soo Joo Park (1) soribada (1) sorozat (3) sorozatok (26) soundcloud (1) So Jisub (1) Speed (1) Spitz (1) sport (1) stalking (1) Starship (1) statisztika (1) streaming (1) Sugizo (1) sujebi (1) sukjunamul (1) Sungkyunkwan Scandal (1) Super Junior (3) Suwon (1) szavazás (4) szellemváros (1) szépség (3) szexi (2) szexuális zaklatás (1) színészek (1) Szingapúr (5) szoba (1) Szöul (1) T-ara (3) Taeyang (3) taikomochi (1) taikomocsi (1) tájak (1) Tajvan (12) Tangun Vanggom (1) Tang Wei (1) tanulmány (1) Tarkan (1) társadalom (6) tavaszi tekercs (1) technológia (4) Teen Top (2) Teresa Teng (1) tetoválás (1) tévé (2) tévhitek (1) Tey (1) Thaiföld (5) The Great Doctor (1) The Heirs (1) The Inheritors (1) The Interlace (1) Tiffany Tang (1) Tiger Hu (1) Tokió (1) töndzsang ccsige (1) TOP (1) TOPIK (1) toplista (2) Top Combine (1) történelem (6) trot (1) TS (1) tteok (2) tteokbokki (1) tteokguk (1) tudomány (1) turizmus (1) TVXQ (8) újév (1) ukiss (1) ünnepek (2) Unni Network (1) USA (1) utazás (1) Vanness Wu (1) varieté (1) vásárlás (1) vélemény (1) verseny (1) vicces (3) vicces videó (3) videoklip (1) Vietnam (1) visual kei (1) Vivian Hsu (1) VIXX (2) VOD (1) Wang Lee-hom (1) Wikipédia (1) Wild Horse (1) will.i.am (1) Witchs Love (1) Witchs Romance (1) women issues (1) WonderBoyz (1) Wonder Girls (1) Woollim (1) Xiah Junsu (5) Xu Yi-na (1) X Japan (5) Yang Huyn-suk (1) Yang Hyun-suk (1) Yang Jin-song (1) yaoi (1) Yasaengma (1) yesasia (1) YG (1) Yoon Eun-hye (1) Yoo Ah-in (1) Yoo Ji-tae (1) Youre Beautiful (1) You Who Came From The Stars (1) Yun Bitgaram (1) zene (25) Zhou Xun (1) zuo yuezi (1) film (2) 돼지고기볶음 (1) 최선 (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása