Ázsia másképp | Szigorúan véleményes

Koreai curry: laktató, finom, gyors

A curry nem csak az indiai konyhában népszerű, de Kelet-Ázsiában is hódít, a japán és a koreai konyha is imádja, saját verziókat fejlesztették ki. Ma ebédre egy gyors, laktató koreai curryt csináltam, amihez nem kell más, csak valamilyen szeletelhető vagy darált hús, burgonya, sárgarépa, hagyma, rizs és koreai currypor. Utóbbit koreai élelmiszereket árusító üzletekben lehet beszerezni (egy lista itt). (Ha nem találsz vagy olyan helyen laksz, ahol nincs a közelben ilyen üzlet, akkor egy hagyományos, mondjuk Kotányi curry fűszerpor is megteszi, de ehhez akkor keverni kell valamilyen keményítőt, hogy be tudjon sűrűsödni a szósz, és az alapot picit jobban kell fűszerezni).

curry1.jpg

A koreai curry elkészítése pofon egyszerű. Első lépésként tegyünk fel rizst főni ázsiai módra: több léből megmossuk a rizst, majd lehetőleg tapadásmentes edényben feltesszük főni (annyi pohár + 1 pohár vízzel, amennyi pohár rizst kimértünk). Fedő alatt főzzük a rizst, pici sóval, nem kevergetjük. Mikor felforrt a víz, levesszük tartalékra és hagyjuk szépen 15-20 perc alatt puhára főni. 

A burgonyát nagyobb kockákra vágjuk, most újkrumpli-szezon van, a kisebb újkrumplikat negyedbe majd félbe vágtam. A sárgarépát is nagyobbacskára vágjuk, a fej hagymát negyedbe, majd ujjnyi vastag darabokra. 

curry4.jpg

Én most darált pulykahúst használtam, de nyugodtan lehet csirkemell, sertéshús vagy akár marhahús is, kisebb kockákra vágva. A húst picit sózzuk, borsozzuk, kevés zsiradékon megpirítjuk, amíg elveszti rózsaszín színét, majd hozzáadjuk a krumplit, és kevergetve addig sütjük, amíg a krumpli el nem kezd átlátszó lenni. Ekkor mehet hozzá a sárgarépa és a hagyma, pár percig kavargatva összesütjük, majd felöntjük annyi vízzel, hogy még ne lepje el az egészet.

curry3.jpg

Ha nincs koreai curryporunk, akkor tegyünk a lébe leveskockát, babérlevelet, még sót és borsot. 10-12 perc alatt főzzük a krumplit és a répát puhára, fedő alatt. A koreai curryport öntsük egy tálkába és adjunk hozzá egy deci vizet. Alaposan csomómentesre keverjük és hozzáadjuk az ételhez.

curry2.jpg

Jól összekeverjük és fedő alatt pár percig összefőzzük. 

Az időközben megfőtt rizsünkkel tálaljuk. 

Eredeti recept: Maangchi

A bejegyzés trackback címe:

https://xiablog.blog.hu/api/trackback/id/tr5512531401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2017.05.30. 21:37:29

Soha nem ettem Koreában curry-t. Krumplit is csak mutatóban láttam.
Szerintem nem egy gyakori kaja.

Xia.blog 2017.05.30. 21:40:05

@Attilajukkaja: attól, hogy te nem ettél, még nem jelenti azt, hogy nem létezik, vagy ne lenne népszerű. Az üzletekben rengeteg féle kész currypor kapható Koreában. Ha nem ennék, nem is gyártanák ;) Nézz bele a naver találati listájába ;) search.naver.com/search.naver?where=nexearch&sm=top_hty&fbm=1&ie=utf8&query=%EC%B9%B4%EB%A0%88

Attilajukkaja 2017.06.23. 09:38:11

@Xia.blog:
Elég sok hónapig dolgoztam Koreában és munkanapokon a helyi menzán étkeztem. Sokszor jártam vendégségben koreaiaknál és vendéglőben is. A menzán egyszer volt valami olyasmi, mint a mi gulyásunk, amiben volt krumpli. Egyszer meg krumplisaláta volt. Vagyis kétszer ettem ott burgonyát több hónap alatt. Curryt viszont egyszer sem, vagy nem tudtam, hogy az. Ezért merészeltem azt mondani, hogy nem lehet valami népszerű étel a burgonyás curry.

Attilajukkaja 2017.06.23. 09:38:13

@Xia.blog:
Ja, és azt, hogy "nem létezik", nem írtam sehol. Nem tudom, honnan vetted ezt!

Attilajukkaja 2017.06.23. 09:38:15

Látom, nem erényed mások véleményének elfogadása.
Remélem legközelebb olvashatunk nálad egy posztot a magyar vagy a szlovák curryről is, hisz ezekben az országokban is árulnak saját nyelvű curry port. :o))))

Xia.blog 2017.06.23. 09:40:29

@Attilajukkaja: Javaslom nézegess pár KOREAI nyelvű főzős videót is akkor, azt majd meglátjuk. Meg nincs krumpli, persze, azáért van pl. kamjatang (krumplileves) meg kamjajeon (tócsni) is náluk, mert rohadtul nem esznek krumplit. Attól, mert a te menzádon nem főztek, az nem jelenti azt, hogy az országban nem fogyasztanak krumplit. A koreai curry egy létező étel, és másképp készül, mint egy átlag curry, ha ezt te nem akarod elhinni. az a te bajod, de légy szíves ne erőltesd a kis világodat másokra. Köszönöm.

Attilajukkaja 2017.06.23. 12:03:23

@Xia.blog:
Lehet, hogy igazad van és én tévedek. A koreaiak gyakran esznek krumpli curry-t, csak én voltam olyan peches, hogy nem találkoztam vele.
Szerintem akkor sem kellett volna egy olvasó véleményét személyes támadásnak venni. Lehetett volna ezt egy kicsit kulturáltabban is kezelni. Bocsánat, hogy egyáltalán beírtam. Ígérem, ez többször már tényleg nem fordul elő.
Átadom a helyet a sok más hozzászólónak.

Attilajukkaja 2017.06.23. 12:03:24

@Xia.blog:
"nézegess pár KOREAI nyelvű főzős videót "
Rendben. Szeretem az ilyen videókat.

"rohadtul nem esznek krumplit"
Sajnálom, hogy ez a véleményed, mert én "rohadtul" nem ezt írtam. Csak azt, hogy ritkán esznek krumplit.

"mert a te menzádon nem főztek, az nem jelenti azt, hogy az országban nem fogyasztanak krumplit"
Ismétlem, a menzán ettem krumplit, de max. havonta egyszer. Amúgy nem ez ÉN menzám volt, hanem egy eléggé elismert kutatóintézeté, majd egy másik alkalommal az Inje Egyetemé. :o)

"légy szíves ne erőltesd a kis világodat másokra"
Milyen világomat? Emlékszel, hogy az elején csak annyit mondtam, hogy szerintem a krumpli curry nem egy gyakori étel Koreában?
Ezt a véleményemet a mai napig tartom. Sajnálom, hogy ez ekkora indulatokat váltott ki belőled. Én itt befejeztem.

Xia.blog 2017.06.23. 12:39:15

Lehet, hogy nem találkoztál vele, de ez nem jelenti azt, hogy ritka lenne. "A második legtöbbet fogyasztott termény a búza (33,7 kg/fő), ezt követi a szójabab (8 kg/fő), a kukorica (5 kg/fő), valamint a burgonya (3,6 kg/fő) és az árpa (1,1 kg/fő). " www.krei.re.kr/portlet-repositories/agri/files/1403833731591.pdf A krumpli része a koreai étkezéskultúrának, még ha nem is domináns része. Az utcai standokon kizártnak tartom, hogy ne lenne kamjajeon, kamjajeorim, meg az ezerféle krumplis snack, pl. a hoeori gamja ( spriálos sült krumpli) de hagyományos éttermekben is van krumplisaláta, a banchan részeként. Meg a gamja-ongsimi leves, amiben reszelt krumpliból készített tészta van. Személyes tapasztalat alapján nem lehet kijelenteni egy egész népről, hogy ott nem esznek ezt meg azt. Meg egy rakás dolog van amúgy, amit nem biztos, hogy étteremben vagy menzán főzni szoktak, otthon viszont megfőzik. Én pl. még egy magyaros étteremben sem láttam krumplistésztát a menün, de menzán se nagyon. Ettől ez még egy magyar étel, amit otthon elég sokan elég gyakran megfőznek. Elég alaposan utánanéztem a koreai gasztronómiának, a történetének, a régiós ételeknek is, amikor a cikket írtam a wikire.

Attilajukkaja 2017.08.21. 20:38:19

@Xia.blog:
"nem lehet kijelenteni egy egész népről, hogy ott nem esznek ezt meg azt"
Szerencse, hogy én ilyet SOHA nem is tettem. :o)
Bocsánat, ha megsértettem az érzelmeidet.
További jó blogolást!

Mostantól új helyen: xiaolongimnida.hu

xiaheader.png

 

 

XIA

Korea, Kína, Japán: pop, rock, média, kultúra

Címkék

100DayKSongChallenge (1) 2013 (2) 2015 legjobb koreai sorozata (1) 2AM (1) 2ne1 (3) 2PM (4) 4minute (1) A-mei (1) Aaron Yan (1) Able C&C (1) After School (1) ajánló (19) alkohol (1) ALS Ice Bucket Challenge (1) Amoeba (1) Amore Pacific (1) androgün (2) Andy Lau (1) Angelababy (1) anime (1) AOA (2) április bolondja (1) arcfelismerés (1) átírás (1) Ázsia (14) ázsiai nők (1) A hónap városa (1) A Qiao (1) B.A.P. (3) B1A4 (2) bakancslista (2) Bang Yongguk (1) baozi (1) BBC (1) BB krém (1) Beast (3) becsületsértés (1) BgA (1) bibimbap (1) Bigbang (12) bihon (1) Block B (3) blog (3) bloghír (2) blogtalálkozó (1) bongwan (1) botrányok (2) Boyfriend (2) Boys Over Flowers (1) Boys Republic (2) Bride of the Century (1) Brown Eyed Girls (1) BTS (4) BÚÉK (3) Byakuya Fansubs (1) C-Clown (1) C-Jes (1) C-pop (4) Cantoy (1) Cecilia Liu (1) cégek (1) Cheongdamdong 111 (1) Choi Soo-min (1) Choi Sun (1) Cho Young-pil (1) chuseok (1) CL (2) ClickB (1) CN Blue (4) Coco Lee (1) Coffee Prince (1) Cross Gene (1) cross race effect (1) csajok (8) csebol (2) Csedzsu (1) cshuszok (1) Csingtao (1) cson (1) Csoszon (4) Cube (1) Cui Jian (1) cuki (2) current (5) curry (1) Dami Im (1) David Sakurai (1) DBSK (1) Defconn (1) Dél-Korea (3) divat (15) doenjangguk (1) doenjang jjigae (1) dokumentumfilm (1) drug restaurant (1) Dr Frost (1) DSP (1) dwaejigogibokkeum (1) eatyourkimchi (1) Ecomobility Festival 2013 (1) English posts (2) Eom Jeong-hwa (1) építészet (3) érdekességek (33) Eric Nam (1) esemény (1) Észak-Korea (4) Eurovízió (1) EXO (3) expat (1) explicit (1) Faith (1) Fan Bing-bing (1) fan rice (1) Faye Wong (1) férfi gésa (1) festői helyek (1) film (17) fiúegyüttesek (1) flower boys (1) FNC (1) FNC Entertainment (1) Forbes (2) fordítás (4) fotók (1) FTHX Paris (1) FTISLAND (6) FT Island (2) Full House Take 2 (1) G-Dragon (12) Gain (1) Gangnam Style (1) Gao Yuan-yuan (1) Gary (1) gasztronómia (27) Gavy NJ (1) gazdaság (6) gésa (1) GIF (1) Gimhae Kim (1) gochujang (1) golf (1) Gong Hyo-jin (1) Gong Yoo (1) Goryeo (1) Guo Bi-ting (1) gyeongdan (1) Gyorstalpaló K-pop-tanfolyam (1) gyoza (1) hagyomány (1) Halloween (2) hanbok (3) hangul (1) Han Dae-su (1) Han Jimin (1) harcművészetek (4) házasság (2) Healer (1) heian (1) hellokpop (1) Hell Joseon (1) Henry Lau (2) Heo Young-saeng (1) Heyne (1) hide (1) hidrogéncella (1) hírességek (1) Hjoncshongil (1) hókan (1) Hongkong (5) hösik (1) houkan (1) humor (1) Hwang Jeong-eum (1) Hyun Bin (1) idolok (1) Ikimonogakari (1) ikon (1) India (1) Indonézia (1) Infinite (2) inkii (1) Insooni (1) interjú (2) Intimate Enemies (1) írás (1) IRIS2 (1) irodalom (1) its okay thats love (1) IU (1) Ivy (1) j-rock (1) J. Tune (1) Jackie Chan (1) Jaejoong (1) Jang Keun-suk (1) Jang Ying-rong (1) japán (2) Japán (41) japán curry (1) játék (2) játékok (1) Jay Chou (5) Jay Park (1) Jeju (1) Jeno Liu (1) jeon (1) Jeon Ji-hyun (1) Jet Li (1) Jinro (1) Jinusean (1) Ji Chang-wook (1) Ji Sung (1) JJ Lin (2) jog (1) Jolin Tsai (1) Joseon (3) jótékonyság (1) Jo Bin (1) Jo In-sung (1) Juniel (1) Junsu (1) Juventus (1) JYJ (9) JYP (2) JY Park (2) K-drama (2) K-pop (66) K-pop kiadók (1) K-show (1) K-Will (1) Kara (1) karácsony (2) katonaság (3) kdrama (3) kecune (1) keranccsim (1) kérdőív (1) kiejtés (2) Kill Me Heal Me (1) kimbap (1) kimchi (1) kimchi jjigae (1) Kim Hee-sun (1) Kim Hyun-joong (1) Kim Hyung-jun (1) Kim Jaejoong (1) Kim Jong-kook (1) Kim Junsu (4) Kim Sisters (1) Kim Soo-hyun (1) Kim Suro (1) Kim Taewoo (1) Kína (43) kínai színésznők (1) kínai újév (1) klánok (1) klawguru (2) koncert (5) kongnamulguk (1) Korea (142) koreai esküvő (1) koreai filmfesztivál (1) Koreai hullám (1) koreai irodalom (1) koreai jog (2) koreai nevek (1) koreai nyelv (4) koreai szórakoztatóipar (2) koreai történelem (5) koreai tv (1) Korean Grammar Practice for Foreigners (1) Korjo (1) környezetvédelem (1) Koyote (1) közlekedés (2) kozmetikumok (1) KPOP101 (4) kultúra (18) kutatás (1) Ku Hye-sun (1) kvíz (2) Lady Gaga (1) La Cigale (1) LC9 (1) Leehom Wang (1) Lee Hi (1) Lee Honggi (3) Lee Hongki (2) Lee Hyori (3) Lee Hyuk (1) lee Jun-ki (1) Lee Jung-hyun (1) Lee Kwang-soo (2) Lee Mi-ja (1) Lee Minho (1) Lee Soo-man (1) lektorált (1) leves (1) LG Household & Health Care (1) Listák (2) Liu Tao (1) Liu Yi-fei (1) Liza a rókatündér (1) LMBT (1) LOEN (1) LOréal (1) Lotte (1) Lush (1) magyar film (1) Makaó (1) Mamamoo (1) mandopop (1) mandu (1) manga (2) Mao Amin (1) márkák (1) Masters Sun (1) Mayday (1) MBLAQ (2) MFBTY (1) MIC (1) Michelle Lee (1) Michigo (1) mihon (1) MIK (1) Miley Cyrus (1) Mino (1) mitológia (2) Miura Ryosuke (1) Miyavi (2) Mi az a K-pop? (2) Mi az a Kpop? (2) Modern Farmer (1) móka (1) Momo Wu (1) mondocon (3) Monstar (1) MTV VMA (1) musical (1) művészet (1) MV (1) My Lovely Sam Soon (1) My Love From The Star (1) N-Sonic (1) N-Train (1) Narsha (1) népszokások (2) népviselet (1) névadás (1) nevek (1) NH (1) nikuman (1) Nine Muses (1) Ni Paljaya (1) nőjogok (1) Non-Summit (1) Norazo (2) novella (1) Nuest (1) nyelvtanulás (5) nyereményjáték (2) OCN (1) öltözködés (1) omurice (1) online TV (1) Open World Entertainment (1) örökségvédelem (2) padlizsános curry (1) Park Min-young (2) Park Seo-jun (2) Park Shin-hye (1) Park Yoochun (4) pasik (16) PC bang (1) Peking (2) plasztikai műtét (2) Pledis (1) politika (3) Power Station (1) prostitúció (2) Prücsök (1) PSY (6) Qingdao (1) ragacsosrizs-liszt (1) Rain (1) ramen (1) ramyeon (1) rasszok (1) rekordok (1) retro (1) riport (1) rizstallér (1) rock (3) room salon (1) rövidhír (8) Royal Pirates (1) Roy Kim (1) RTA (1) Sales King (1) Sam Okyere (1) sasaeng (1) Scholar Who Walks the Night (1) Secret (1) Secret Garden (1) Sek Loso (1) Seo Taiji (1) Seungri (1) Seven Seasons (1) Shiina Ringo (1) Shinee (4) Shinhwa (3) Shinui (1) Shin Bora (1) Shionoya Sayaka (1) Silla (1) Sistar (1) Siwan (1) SM (1) soju (1) Song Joon-ki (1) Soo Joo Park (1) soribada (1) sorozat (3) sorozatok (26) soundcloud (1) So Jisub (1) Speed (1) Spitz (1) sport (1) stalking (1) Starship (1) statisztika (1) streaming (1) Sugizo (1) sujebi (1) sukjunamul (1) Sungkyunkwan Scandal (1) Super Junior (3) Suwon (1) szavazás (4) szellemváros (1) szépség (3) szexi (2) szexuális zaklatás (1) színészek (1) Szingapúr (5) szoba (1) Szöul (1) T-ara (3) Taeyang (3) taikomochi (1) taikomocsi (1) tájak (1) Tajvan (12) Tangun Vanggom (1) Tang Wei (1) tanulmány (1) Tarkan (1) társadalom (6) tavaszi tekercs (1) technológia (4) Teen Top (2) Teresa Teng (1) tetoválás (1) tévé (2) tévhitek (1) Tey (1) Thaiföld (5) The Great Doctor (1) The Heirs (1) The Inheritors (1) The Interlace (1) Tiffany Tang (1) Tiger Hu (1) Tokió (1) töndzsang ccsige (1) TOP (1) TOPIK (1) toplista (2) Top Combine (1) történelem (6) trot (1) TS (1) tteok (2) tteokbokki (1) tteokguk (1) tudomány (1) turizmus (1) TVXQ (8) újév (1) ukiss (1) ünnepek (2) Unni Network (1) USA (1) utazás (1) Vanness Wu (1) varieté (1) vásárlás (1) vélemény (1) verseny (1) vicces (3) vicces videó (3) videoklip (1) Vietnam (1) visual kei (1) Vivian Hsu (1) VIXX (2) VOD (1) Wang Lee-hom (1) Wikipédia (1) Wild Horse (1) will.i.am (1) Witchs Love (1) Witchs Romance (1) women issues (1) WonderBoyz (1) Wonder Girls (1) Woollim (1) Xiah Junsu (5) Xu Yi-na (1) X Japan (5) Yang Huyn-suk (1) Yang Hyun-suk (1) Yang Jin-song (1) yaoi (1) Yasaengma (1) yesasia (1) YG (1) Yoon Eun-hye (1) Yoo Ah-in (1) Yoo Ji-tae (1) Youre Beautiful (1) You Who Came From The Stars (1) Yun Bitgaram (1) zene (25) Zhou Xun (1) zuo yuezi (1) film (2) 돼지고기볶음 (1) 최선 (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása