Gondoljátok, hogy csak Roxfortban mozgathatóak a lépcsők és csak a fantasy filmekben mozognak a falak? Pedig ez ma már nem nagy dolog, egy dél-koreai általános iskolában például teljesen hétköznapi esemény.
A Deutche Schule Seoul International megbízásából a madridi székhelyű Daniel Valle Architects alakította át az iskola belsejét, méghozzá úgy, hogy teljesen lebontották belül az egészet, és újratervezték: mozgatható falakkal. A koncepció az volt, hogy az általában meglehetősen unalmas és elszeparált tantermek helyett egy dinamikus rendszert építsenek ki, melyben az oktatók, ha úgy ítélik meg, különféle módon használhatják a mozgatható felületet, alakíthatják át a helységeket a tanórákhoz. Ha kell – mert például a másik tanteremben más tanóra folyik – teljesen el lehet szeparálni őket, közös eseményekhez, játékoz, stb. újra egybe nytini.
Mindezt úgy alakították ki, hogy a falak állásától függetlenül mindig megfelelő mennyiségű természetes fény jusson be az iskolába. A falakra különféle tárolókat és fogasokat helyeztek el, melyek lehetővé teszik, hogy a gyerekeknek ne a padjuk mellett, alatt kelljen tartaniuk a dolgaikat. A falak segítségével pihenőhelyeket is ki lehet alakítani, ilyen tök jó kis falra akasztható párnákkal.
Források: Frame, Digital Trends
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.