...avagy őszinte vallomás a tanulásról.

Brutálisan őszinte embernek tartanak az ismerőseim, mert nem rejtem véka alá a véleményem, akkor sem, ha az megbánthatja a másikat. Egyesek ezt csak bunkóságnak nevezik. Akárminek is nevezzük, tény, hogy kényszeresen utálok szépet mondani arról, ami számomra nem az, és nem burkolom parfümfelhős rózsaszín virágocskákba a mondandómat, ha nem értek egyet valamivel. Ezt lehet szeretni, nem szeretni, tolerálni vagy fikázni, ez vagyok én.

Az is tény, hogy nem szeretem, ha nincs igazam. Sőt, kifejezetten nagyon rühellem, ha nincs igazam, és előfordul, hogy körmöm szakadtáig harcolok a véleményemért, akkor is, ha tudom, hogy nincs igazam. Ez egy kevésbé jó tulajdonságom, de hé! Legalább felismerem és elismerem. :) Így 30-on túl azért az ember rájön egyre-másra, és kifejezetten igyekszem túltenni magam a 20-as évek lángoló "csakazértis nekem lesz igazam" attitűdjén és megtanulni elengedni, hagyni, hogy ne az enyém legyen az utolsó szó. Nem egyszerű, ha az embernek ez a berögződése, és nem is mindig sikerül, de igyekszem.

Hogy jön mindehhez a K-pop? 

Nos, mostanában vissza-visszaolvasgattam régebbi irományaimat és azt kell mondanom, időnként elég naiv, sőt egyoldalú módon közelítettem meg dolgokat. Nincs ebben semmi különös, az ember mindig csak azt tudja kiadni magából, ami épp benne van, és ez bizony az idő múlásával, a tapasztalatok gyarapodásával változik. Változik az ember ízlése, változik a felfogása, jobb esetben el is ismeri, hogy megváltozott a véleménye bizonyos kérdésekben. Ez a tanulás folyamata.

A K-pop többek között arra is megtanít lassacskán, hogy tartózkodjak a kategorikus jó-rossz kijelentésektől. Valami bizarr módon, úgy tűnik, a K-popban nem létezik olyan, hogy valami csak jó vagy rossz. A sok-sok videonézegetés során azt tapasztaltam, hogy nagyon vegyes az összkép. Ugyanattól az előadótól baromi ciki és észvesztően jó videókat is találni (és itt most az éneklésről és nem a showműsorokban baromkodásokról beszélek). Oppa és onni valódi emberek, akiknek van jobb és rosszabb pillanatuk. Oppa és onni annyi lábon áll, hogy kettő darab videó megnézéséből nem tudsz következtetéseket levonni róluk, mert aztán lehet hogy pár hónappal később meg véletlenül találsz egy másik videót, ami gyökeresen megváltoztatja a véleményed.

Mert kérem, ez a tanulás folyamata. És miközben rájövök, hogy semmi sem fehér vagy fekete, rájövök arra is, hogy ebben a K-pop-világban még inkább igaz a mondás: soha ne mondd, hogy soha.

Igen, megkövetem saját magam. Eljutottam K-pályafutásom során arra a szintre, hogy felismertem, megtanultam, hogy a soha szó ebben a műfajban nem létezik.

Egy csomó dolog van, amit nem szeretek. Mint mindenkinek, van egy ízlésem, vannak dolgok, amik tetszenek, és vannak, amik nem. Fel kell viszont ismerni, hogy mindez változhat, különösen, ha az ember felfedez és tanul és a felfedezés és tanulás által önmagát is jobban megismeri.

Amikor elkezdtem K-popot hallgatni, kategorikusan elutasítottam dolgokat. Lánybandák? Fúj! Super Junior, jézusom, csak azt ne!  Lehet, hogy lesznek, akiknek ez visszásan hat, hogy 2 éve még azt mondtam, most meg mást, de ez a tanulás lényege, hogy az ember nem reked meg egy szinten és hajtogatja élete végégig makacsul ugyanazt az egy mondatot, és ragaszkodik a végletekig ugyanahhoz a véleményhez, akkor is, ha titkon legbelül már mást gondol.

Merd felvállalni, ha változtál, mert ez az élet része. Merd felvállalni, hogy változol, mert a változás elkerülhetetlen. Merd kimondani, hogy "nem volt igazam", vagy hogy "tévedtem". Ezzel lépünk előre, fejlődünk, leszünk jobbak abban, amit csinálunk.

Szeretném ezt a blogosdit jól csinálni, hiszem, hogy tudok fejlődni, és el tudom ismerni, ha nem volt igazam. Ez nem szégyen, ez maga a létezés.

Ma már, tapasztaltabban, bölcsebben, de még továbbra is az út elején, vállalom, hogy változok. Hallgatok lányegyütteseket is, még a Girls' Generationnek is van két olyan dala, ami tetszik. És kezdem felfedezni azt is, hogy a Super Junior is lehet vonzó, még ha most jelenleg nem is tetszik maga az együttes, már nem zárom ki, hogy a jövőben ne adhatnának ki olyan dalt, ami megfog, vagy ne találhatnék véletlenül olyan felvételt, ami pont megpendít egy húrt.

Nem gondolom, hogy a véleményem változása saját magam meghazudtolása lenne. Én azt hiszem, egyszerűen csak tanulok.

És változok, ahogy a K-pop is, minden pillanatban.