Mikor elindítottam a blogot, nem gondoltam, hogy egyszer meg kell írnom ezt a posztot, de mivel az olvasóközönség száma meghaladta azt a pontot, amitől már nem olyan egyszerű egy közösség menedzselése, óhatatlanul is bekövetkezett az, amit a legkevésbé sem szeretek a blogoszférában: a nyers gyűlölködés kinyilvánítása valós vagy vélt sérelmek felett. Mielőtt a blog Facebook-oldalának kommment szekciója, meg az itteni is, átvált Allkpop-szintű acsarkodásba, előrebocsájtom a véleményem, és ezentúl bárki elkezd azon hőbörögni, hogy miért ezt meg azt írom, erre a posztra fogom irányítani. Nekem nem célom órákon át vitatkozni senkivel arról, hogy XY dal jó-e vagy rossz és ZW banda tud-e táncolni vagy sem. A blog célja a szórakoztatás volt, ezen keresztül az ázsiai kultúráról való beszélgetés. Jó lenne ezt megtartani és nem átmenni háborús zónába. Ez nem egy rajongói fórum.

Ez egy blog. 

A blog definíciója a Merriam-Webster szótár szerint: "weboldal, amelyen valaki személyes véleményét, dolgait, élményeit osztja meg."

Én pontosan ezt csinálom. Igen, vannak olyan posztok, amelyek az információszerzést helyezik előtérbe, a kultúráról, a társadalomról, a gazdaságról, az ázsiai világról szólnak, ezeket objektíven igyekszem megírni, forrásokkal bőségesen ellátva. Ez nem jelenti azt, hogy a Xiaolongimnida valamiféle tankönyv vagy steril szerkesztőségben, peer reviewban készülő tudományos/kulturális folyóirat lenne. Ez egy blog. És nekem, mint a blog egyedüli írójának, van véleményem dolgokról.

A véleményemmel lehet egyet nem érteni, ez mindenkinek szíve joga. Az, hogy esetlegesen megsértődsz és felkapod a vizet a véleményemen, az a magánügyed. Megkérdezheted esetleg magadtól, hogy miért olyan fontos neked, hogy én, mint ennek a blognak a szerzője mit gondolok és egyetértek-e veled. Muszáj-e nekem minden olvasóval egyetértenem? Lehet-e egyáltalán 1300+ olvasó kedvére tenni? Nem lehet. Fizikai képtelenség. Ha megpróbálnám, a vége az lenne, hogy semmiről se írhatnék semmit, mert mindig lesz valaki, akinek úgysem fog tetszeni.

És ez nem baj. A világ attól jut előre, hogy az emberek nem értenek egyet, és a vélemények ütköztetésével esetlegesen jobb, erősebb dolgot alkotnak. De nem mindegy, hogy ezt hogy tesszük. Komoly dolgokon lehet vitatkozni, sőt kell is, mert az eszmecsere fontos az ember fejlődése, a látókör szélesítése szempontjából. A vitatkozás azonban nem egyenlő az másik leidiótázásával, anyázásával, melegebb éghajlatra elküldésével és gúnyoros megjegyzésekkel az értelmi képességeiről. Az nem érvelés, azzal nem az igazadat bizonyítod, egyszerűen csak bunkóság. És vannak dolgok, amiről nem érdemes vitatkozni. Ilyen az, hogy nekem tetszik-e egy dal, egy film, egy színész, vagy hogy én személy szerint melyik együttest nem állhatom ki. Ez az én magán véleményem, és attól nem fog változni, hogy idiótának nevezel, mert nekem valami speciel nem jön be. Gondolom, te sem örülsz, ha leidiótáznak azért, mert nem szeretsz valamit. ("Te kis majom, mi az, hogy a sárgarépa nem finom?! Hát hülye vagy te, egyed a brokkolit akkor!")

Objektív kritika nem létezik

Vicces dolog azt követelni egy zenei vélemény leírásakor, hogy legyen valaki objektív. A művészetek esetében objektív kritika nem létezik. Persze, vannak normák, amikhez egy zenekritikus (aki ezt tanulta, zeneértő, rendelkezik a megfelelő háttérrel zenetörténelemből) viszonyítani tud egy művet, egy együttest, egy fellépést, de végső soron mindig ott lesz a szubjektív elem, az ugyanis, hogy valakinek tetszik-e valami, normáktól és filozófiai alapoktól függetlenül is egyéni dolog, mint a sárgarépa meg a brokkoli kedvelése.

És én sehol nem állítottam senkinek, hogy zenekritikus lennék, vagy zenei kritikát fogalmaznék meg ezen a blogon vagy bármilyen bejegyzésben. Meghallgatok egy dalt, és leírom a  véleményem róla. Előfordul, hogy a dal nem tetszik. Na bumm! Összedőlt a világ, zokognak az angyalok a mennyben és őrjöngve fetreng a boldogtalanságtól az illető előadó emiatt. Nem? Akkor miért vagy annyira felindulva? Neked minden dal tetszik, amit meghallgatsz? Ha nem tetszik is eltitkolod és bólogatsz mások előtt? Hát én nem ilyen vagyok, és mivel ez egy blog, amin a saját véleményem fejtem ki, jogomban áll le is írni. Te is leírhatod, hogy te meg nem értesz egyet és szerinted ez egy szuper dal. Jogod van hozzá. De jó lenne mindezt kulturált keretek között, egymás rokonainak felemlegetése nélkül tenni.

És végül a rajongásról

A rajongás szép dolog. Én magam is egy rakás dologért rajongok, van egy hét kilométeres bias-listám, ugyanúgy tapsikolok az örömtől, ha az egyik kedvencemnek kijön egy új dala, mint te. Viszont számomra a rajongás nem azt jelenti, hogy rózsaszín szemüvegben, rózsaszín felhőcskén ücsörögve leborulok egy földöntúli istenség előtt. Az előadó, a színész ember, vannak hibái, csinál rossz dolgokat néha, nem minden dala/filmje fantörpikus csak azért, mert ő csinálta, és nem leszek kevésbé rajongó attól, hogy ezt ki is merem mondani. A vakon rajongás önámítás és az előadónak sem tesz jót. Én még nem találkoztam olyan hírességgel, aki azt mondta volna, hogy örül annak, ha feltétel nélkül imádják. Mert ez veszélyes dolog, olyan elvárásokat támaszt, amik teljesíthetetlenek (lásd pl. az EXO esete az extrém rajongókkal), és az elvakult, racionálisan gondolkozni nem akaró rajongókból lesznek a dühös, elméleteikhez körmük szakadtáig ragaszkodó szaszengek, akik végül nem csak rajongótársaik és más netizenek ellen fordulnak, de magát az előadót is terrorizálják. Senki sem születik szaszengnek, azzá válik.

Éppen ezért jó lenne megőrizni a hidegvért (nekem sem mindig sikerül, de azért igyekszem), amikor a kedvencünkről van szó, látni a valóságot velük kapcsolatban és nem feltétel nélkül imádni valakit, mert azzal nem segítünk neki.

Egy kedves ismerősöm mondta, hogy a noona-rajongóknak, akik már túl vannak a tinikori rózsaszín felhős imádáson, az is feladatuk, hogy racionális módon megpróbáljanak egyensúlyt vinni a fandomokba azzal, hogy leírják a valóságot is.

A negatív vélemény emberek, nem feltétlen azt jelenti, hogy valaki antifan vagy idióta, vagy troll. Egyszerűen csak más a véleménye. Tessék megtanulni elfogadni azt, hogy nem mindenki ért velünk egyet állandóan. Én is elfogadom, hogy nem értesz egyet velem valamiben, amennyiben ezt kulturált módon teszed. Az anyázásokat viszont el fogom távolítani, innen is, a Facebookról is; mint említettem, ez nem egy fórum. Beszélgethetünk, vitázhatunk, egyet nem érthetünk - a mocskolódást viszont lehet máshová vinni.