Úgy éreztem ezt a posztot meg kell írnom. Én nem nézek tévét, így az idei MTV VMA díjkiosztót sem láttam, ma néhány ismerősöm hívta fel rá a figyelmem, hát megnéztem az MTV weboldalán. Elgondolkodtatott, hogy miért is fordul egyre több fiatal el az amerikai szórakoztatóipartól és keres más szórakozást, például K-popot. Talán azért, mert ez a díjkiosztó díszpéldánya annak a fertőnek, amit az amerikai popipar ma zenének és szórakoztatásnak mer nevezni.
Nem megyek végig az összes fellépésen, mert fölösleges, két példát szeretnék kiragadni. Az egyik Lady Gaga fellépése volt, melynek során én-nem-tudom-minek volt öltözve, falba öntött Kőmíves Kelemenné-slash-betépett apácának? Gyakorlatilag idegrángásos rohamban vonaglott, semmi hangon énekelt és performanszának lényege az volt, hogy 30 másodpercenként idióta parókát váltott. Mert ez olyan művészi, és eredeti. Szóval az eredetiség, a magas művészet az lenne, hogy extrém dolgokat művelek a színpadon, idiótának öltözöm, vonaglok szétnyílt ajkakkal elmosódott sminkben és közben jelentőségteljesen bámulok a kamerába?
[caption id="" align="alignnone" width="300"] Fotó: Getty Images[/caption]
A másik, akitől kibuktam, Miley Cyrus volt, aki mindössze 20 éves és nem mellékesen, mivel gyereksztár volt, sok millió nagyon fiatal lány példaképe. Ez a leányzó a VMA színpadán gyakorlatilag olyan 'performanszt' adott elő, hogy egy bárcás kurva megsértődne, ha lekurváznám Mileyt, és teljes joggal tenné, ez ugyanis valami olyan közönséges egy előadás volt, hogy az embernek hányingere támadt, és amerikai ismerőseim szerint, akik élőben nézték, a helyi közönség arcáról se a művészet imádata, hanem a döbbenettel vegyes undor volt leginkább leolvasható. A kis hölgy fehérneműben vonaglotta végig az 'előadást', melynek során fogdosta a nemi szervét, egy nagy habkesztyűvel gyakorlatilag masztrubált, aztán a csíkos gatyában belibegő valami Robin Thicke (ne kérdezzétek az ki) ágyékának feszítette a hátsóját, majd megdörzsölgette a habkesztyűvel a művész úr dárdáját és közben úgy nyalogatta a száját, mintha Kovi pornóvideójában szerepelne épp.
Ezek kérem, a mai amerikai popzene színjava, a leghíresebb, legelismertebb, tucatnyi díjra jelölt előadói a szakmának, akikre fel kéne nézni, akiket isteníteni kéne, akik példaképül állnak a gyerekeknek. Hiszen a polgárpukkasztás alpári módjától lesz valaki igazi művész, ugye?
És a legjobb az egészben, hogy a K-popot nevezik közönségesnek és silánynak azok az emberek, akik a Miley Cyrus-féle produkciókat fantasztikusan eredeti és művészi alkotásnak tartják. Tartsak hatásszünetet?
[caption id="" align="alignnone" width="336"] Miley Cyrus művészi és eredeti performansza. Fotó: Yahoo[/caption]
<
p>A másik oldalon ott a nyugati kritikusok által földig pocskondiázott koreai popzene, hogy megcsinált, hogy szalagon gyártott, hogy "robotikus". Ez biztos mind igaz, de tényleg attól lesz Miley Cyrus eredeti és nagy művész, hogy gyakorlatilag épp hogy le nem szopta azt a fickót a színpadon? Lehet, hogy a koreai előadókat szigorú szerződések kötik, és lehet, hogy hetente hoznak ki új bandákat, és lehet, hogy ők is rámennek a látványra, de azért normális keretek között. A polgárpukkasztást is lehet sikkesen csinálni, nem pedig alpári módon. A K-popban azért még mindig az a fontos, hogy az a performansz szórakoztasson, adjon valamit a nézőnek, nem pedig öncélú seggriszálás legyen, mert-én-vagyok-a-dögös-celeb.
És még valami.
Valami, amit az amerikai sztárok úgy tűnik, eléggé elfelejtettek. Megköszönni, hogy felléphettek. Az ilyen Miley Cyrus-féle dívák úgy veszik, köszönje meg nekik a közönség, hogy 'megtisztelték' jelenlétükkel az eseményt. Ezzel szemben a legnagyobb koreai sztárok azzal kezdik a koncertet a felvezető egy-két dal után, hogy földig hajolnak és megköszönik az embereknek, hogy rájuk szánták az idejüket és a pénzüket. Sőt, még a reptéren rájuk váró rajongóknak is meghajolnak, függetlenül attól, mennyit repültek és mennyire fáradtak. Nem felejtik el a legrövidebb fellépés végén sem megtenni ugyanezt. Ők még nem felejtették el, hogy azért lehetnek akkora sztárok, mert az a sok ember így akarta. Persze, mondhatjuk, hogy a koreai kultúra és neveltetés is közrejátszik ebben, és talán épp ettől olyan szép az egész. Hogy van tiszteleti kultúrájuk.
Itt és most van vége az amerikai szórakoztatóiparnak. Elkezdtek süllyedni, a mocsár pedig mély és nagyon húz lefelé. Itt az idő, hogy a K-pop-ügynökségek megragadják az alkalmat és megmutassák az embereknek, hogy vannak még olyan előadók, akik valóban a művészetért és a rajongókért élnek, és nem csak úgy a feneküket riszálják, mert az milyen poén.
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=CLKtiCh2oyg]
2PM Junsu meghajol a rajongóknak a reptéren
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=4w2qrNWT14E]
Kim Junsu meghajol a közönségnek koncert közben
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.