Abban a korban, amikor Európában szinte csak az apácák művelődhettek, s még az arisztokrata hölgyek is csak minimális oktatást kaptak, Japánban az irodalmi berkeket nem a férfiak, hanem a nők uralták. A Heian-kor, mely önmagában is elég érdekes világ volt, számos kiváló írónőt teremtett, köztük azt az udvarhölgyet, aki a világ első regényét írta akkortájt, amikor nálunk István király az államalapítással foglalatoskodott.

Japánban a nyolcadik századig akadtak női uralkodók is, és az ókorban bizony a nők igen fontos spirituális szerepet töltöttek be itt, sámánok kerültek ki közülük, és a japán mitológiában a Nap istene sem férfi, mint másutt, hanem nő, Amateraszu Ómikami, akitől a japán császárokat eredeztetik. Bár a nők szerepe és társadalmi jelentősége csökkent a Heian-korra, azért továbbra rendelkeztek jelentős jogokkal, például örökölhettek, és közvetve ugyan, de az udvarban élő magas rangú nők a politikára is befolyással bírhattak, főleg az udvari intrikáknak köszönhetően. A nők társadalmi szerepvállalásának csökkenése a kínai kultúra hatásának számlájára írható: ahogy a kínai bürokrácia és nyelv megvetette a lábát Japánban, teret kapott a patriarchális társadalom.

Békeidő volt, az udvaroncoknak gyakorlatilag semmilyen teendőjük nem volt, az unalmas hétköznapokat így a művészetek elsajátításával és tökélyre fejlesztésével töltötték. Nőknek és férfiaknak egyaránt szenvedélyévé vált az öltözködés, évszaknak és időjárásnak megfelelően, tökéletes színharmóniával kellett öltözni, aki hibázott, azt megvetették és lenézték. Több rétegű ruhát viseltek, különösen a nők, rétegenként rövidülő ujjhosszal, minden réteg más színű volt, ezeknek tökéletesen kellett illeniük egymáshoz. Divat volt a hosszú haj, ami akár fenékig, sőt sarokig vagy éppen még tovább ért, megmosása egy napig is eltartott, szolgák hada kellett hozzá. A hófehér arcbőr és a feketére festett fogak voltak a legdivatosabbak.

[caption id="" align="aligncenter" width="200"] Női ruha a Heian-korból. Forrás: mutsu-no-kuni.com[/caption]

A Heian-kor uralkodói udvarában a férfi költők mellett bizony nagyon nagy siker és tisztelet övezte az okos, frappáns és művelt udvarhölgyeket is, akik külön szalonokat tartottak fenn. Az uralkodók feleségei köré csoportosuló irodalmi szalonok egymással versengtek, a szalonokat vezető költő-udvarhölgyek egymás riválisainak számítottak.  Mivel a kínai írás a férfiak írása volt, nőknek nemigen volt szabad elsajátítani, ritka volt az olyan művelt asszony, aki tudott klasszikus kínait olvasni és írni. Ilyen volt például Muraszaki Sikibu, a világ első regényének, a Gendzsi szerelmeinek szerzője, illetve Szei Sónagon írónő, a Párnakönyv szerzője, akik egymás riválisai voltak Sósi császárné udvarában, az 1000-es évek elején. Muraszaki titokban még Szósit is kínaiul tanította, aki aztán kínai írásjegyekkel díszített paravánokat készíttetett a hálótermébe, megbotránkoztatva ezzel az udvart (hisz az nem való nőknek, hogy kínaiul tudjanak!). Mivel akkoriban a nők nevét nem jegyezték fel, mindkét írónőt csak a becenevén, írói nevén ismerjük, ahogy a többi korabeli költőnőt-írónőt is. A palotában rendszeresen szerveztek költészeti versenyeket, a vacsorákon, összejöveteleken mindenkinek tudnia kellett frappáns kis költeményekkel előrukkolni, híres idézeteket pontosan ismerni. Az udvarhölgyek egymással és a szeretőikkel verses leveleket váltottak. Emellett az udvarhölgyek naplót is vezettek, ezekből pontos leírást találhatunk a udvari életről és szokásokról. Mivel az írónők japánul, kanákkal írtak, költeményeik sokkal gyorsabban terjedtek és nagyobb népszerűségre tettek szert, hiszen a férfi költők írásait csak a kínaiul tudók olvashatták.

[caption id="" align="aligncenter" width="356"] Muraszaki Sikibu. Forrás: Wikimédia Commons[/caption]

Muraszaki Sikibu különösen jelentős e közül a nők közül, már alig egy századdal a halála után is klasszikusként kezelték a Gendzsi szerelmeit, tudós elemzéseket írtak róla, művei kötelező olvasmányok voltak az udvari költők számára.

Források: 1, 2, 3, 4.