A feng shui (fengsuj) ősi tudományát évezredek óta használják a kínaiak a harmonikus környezet megteremtésére, mely szerintük a sikert és a boldogságot is megalapozza. A fengsuj segítségével szinte bármit át lehet rendezni, a lakás berendezésétől az építészeti alapokon át a köztéri parkokig.
Ha mindez nem elég, most már fengsuj szerint is lehet röpködni: a szingapúri Jetstar légitársaság fengsuj-szolgáltatással rukkolt elő, melynek keretében a honlapjukon a név, születési dátum és a 2013-as évben kitűzött célunk (gazdagság, szerelem, karrier, barátság, egészség) megadása után a légitársaság fengsuj szakembere által összeállított program személyre szabja nekünk a repülési élményt.
Én például megtudtam, hogy ha idén a szerelmet keresem, akkor a légitársaság járatain a 3, 4, 13, 14, 23, 24-es ülések közül kell választanom és mindenképp Tajpejbe érdemes utaznom. Ha viszont gazdag szeretnék lenni, akkor a 1, 11, 21-es üléseket kéne választanom. Akármilyen célt adok is meg, mindig Tajpejt kapom eredménynek - úgy tűnik a fengsuj szerint ez a szerencsés városom idén. A repülés óráit tekintve pedig hajnalban, 5 és 7 között érdemes utazni, ekkor éri az embert a legnagyobb szerencse, legalábbis a fengsujmester szerint.
Természetesen az egész egy jó marketingfogás, semmi több -annyira lehet komolyan venni, mint a napi horoszkópot, de azért jó móka.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.