Egy szép verőfényes reggelen, valamikor 1985 tavaszán Jóisten álmosan fölkelt a dunyhás ágyikójából, feltette a kotyogós kávéfőzőjét a sparheltra, belebújt a papucsába és a dolgozószobájába battyogott. Ránézett a Bíró Icás asztali naptárára és csettintett a nyelvével.
- Nahát, nahát. Április másodika, ma megfogan 1 234 345 emberpalánta. Ideje munkához látni. Kivel is kezdjem... - vakarta meg ősz fejét, majd előhúzta a tervezésre váró emberpalánták mappáját az ablak melletti fiókos szekrényből.
- Úgy nézem, most van soron Kim Dzsedzsung. Hm. Hm.
Előhúzta a dolgozóasztal fiókjából a rajzlapköteget, és felkapta a ceruzáját.
- Minek tervezzelek, kisfiam? - hümmögte a bajsza alatt. - Tűzoltó? Katona? Vadakat terelő juhász?
Pár percnyi töprengés után felkiáltott. - Megvan! - Megnyalta a szája szélét és kaján vigyorral az orcáján rajzolni kezdett.
- Szééép nagyokra a szemecskéket, így ni! Hm, ezen az arccsonton még ívelek egy kicsit, jó éles legyen. Finom nózi... lehetnek hosszabbak is azok a lábak, ne fukarkodjunk, ugye. Hm, hm. Mi lenne ha, érzékibb lenne a szája? Mégiscsak sok ezer asszonyt kell boldoggá tennie majd. Így ni! Tekintet, tekintet... olyan finoman harapós legyen, de lágyuljon meg, ha mosolyog. Gödröcskék, iiigen. Az kell, mindenképp. Ide kanyarítunk még egy szép fülecskét... Hol van a radír. Nnnya, mégiscsak lehet még nagyobb a szeme. Úgyis odáig lesznek az embörök az animékért, mire megszületik ez a gyermek. Nna. Készen is volnánk. Hadd lássalak, gyermekem!
Jóisten felemelete a vázlatot, majd elégedetten hátradőlt a székben. - Hát nem hiába alkottam én Picassókat, meg van Goghokat, na! - így szólván Jóisten elégedetten visszabandukolt a konyhába és elkortyolgatta a reggeli kávéját, azzal a büszke tudattal, hogy ismét csodát alkotott.

Kim Dzsedzsung (Hero Jaejoong) a 17. Puszani Nemzetközi Filmfesztivál vörös szőnyegén ma.

Még több kép a vörös szőnyeges vonulásáról