Ázsia másképp | Szigorúan véleményes

Gasztrosarok: koreai szószos husi (andong ccsimdak) másképpen

Nos úgy esett, hogy végre eljutottam a koreai-japán élelmiszerboltba és bevásároltam. Leemeltem pár szószos cuccot a polcról csak úgy találomra, és ma főzőcskéztem. Általában úgy főzök, hogy véletlenül se recept szerint, hanem inkább improvizálva, ami éppen van otthon alapon. Így aztán az andong ccsimdak (andongi szójaszószos csirke) se éppen az lett, ami a receptben. Viszont finom.

Mivel ma épp nem volt otthon csirkehús, ezért darált sertéshúst kaptam elő a fagyóból. Ehhez jött egy doboz vörösbab, egy csomag salátakeverék, ázsiai hosszú száraztészta, egy hagyma meg egy fél citrom. Na meg az andong ccsimdak szósz (안동찜닭소스). Bő fél óra alatt elkészíthető étel lett így.

A hagymát némi bőgés közepette szépen felkockáztam, bele a wokba és kevés olajon üvegesre pároltam.

Ebbe ment bele a kiolvasztott darált husi, amit kicsit pirítottam, majd amikor már szép fehéres lett, ment rá egy kis bors, só, némi delikát, amivel elkevertem, majd egy teáskanálnyi őrölt pirospaprika. Nálam ez az alap rengeteg kajához, gyakorlatilag bármilyen rizses vagy tésztás egytálételt piszok gyorsan össze lehet dobni belőle, például párolt zöldségekkel, szószokkal, vagy éppen előre kisütött kockázott padlizsánnal. Most épp koreai hússzósszal.

A pirospaprika hozzáadása után azonnal fel kell önteni két deci vízzel, nehogy a paprika odakapjon és keserűvé váljon. Ezután lefedtem és hagytam kis lángon szépen felrotyogni.

Míg a hús puhult, alaposan leöblítettem a konzervbabot. Most épp ez volt otthon, én bármi mást is belefőznék, mondjuk zöldbabot vagy vegyes fagyasztott zöldséget (utóbbi esetében jobb, ha külön előpároljuk vagy ázsiai módra wokban hirtelen pirítjuk és csak a végén tesszük a húshoz, mert úgy nem lesz szottyadt és szétfőtt a végére).

Mikor a hús megpuhult, hozzáöntöttem az andong-szószt, de nem az összeset, mert túl soknak találtam a tasak mennyiségét a főzött adaghoz képest. Mivel szerintem a szójaszószos ételekhez remekül passzol a citrom, belefacsartam egy fél citrom levét, jól elkavartam a szószt a hússal és lefedtem rotyogtatni. Amíg a szósz összefőtt a hússal, feltettem fél liter forrásban lévő vízbe két adagnyi ázsiai hosszú száraztésztát. Ez épp kínai búzatészta, recept szerint üvegtészta vagy normál rizstészta járna mellé, de én bevallom őszintén, hogy nem szeretem az üvegtésztát.

Konyhakész gyorsrizset is lehet használni az ilyen szószos husik mellé.

A szósz és a husi 5-8 perc alatt szépen összerottyan, ezalatt a tészta is megfő (igazság szerint 2-3 perc kell a tésztának, de kövezzetek meg, én falusi lyány vagyok, az én gyomrom nem szereti a divatos "al dente" tésztákat, a puha tésztát imádom).

A tálaláshoz a mély tányér aljára halmoztam a salátakeverékből, erre halmoztam a leszűrt, lecsepegtetett főtt tésztát, majd rá jó szószosan a husit. A szósz fő alkotóeleme a szójaszósz és a gyömbér, így elég erőteljes és enyhén csípős az íze. A citromlé szerintem kifejezetten dobott még rajta. Sót, borsot csak keveset raktam (amennyit az elején a húsra), utólagosan már nem fűszerezem az ilyen kész szószokkal készült ételeket. Eredeti recept szerint az üvegtésztát bele kell főzni az ételbe a legvégén, de én szeretem, ha másnapra megmarad az étel, a másnapos összekunkorodott és elszíneződött tésztánál nincs szörnyűbb dolog a gasztrovilágban. Én mindig annyi tésztát főzök ki, amennyiről azt gondolom, hogy el fog fogyni. A maradék szószos husit szépen el lehet rakni vacsorára vagy másnapra és frissen kifőzni hozzá a tésztát.

A saláta ropogóssága és a szószos-husis-tészta puhasága remekül kiegészíti egymást, ráadásul a szósz nagyon finommá teszi a salátaleveleket is, és nagyon elázni sincs idejük, így még éppen ropogósak, de jó szószosak, mire a tányér aljára ér az ember.

A szósz beszerezhető a koreai-japán boltból, akiktől interneten is lehet rendelni, de aki nem akar, az maga is megcsinálhatja a szószt, a címke szerint koreai szójaszósz, fokhagyma, gyömbér, feketebors kell hozzá.

Az eredeti andong ccsimdak receptje itt található meg (angolul).

A bejegyzés trackback címe:

https://xiablog.blog.hu/api/trackback/id/tr3212081419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mostantól új helyen: xiaolongimnida.hu

xiaheader.png

 

 

XIA

Korea, Kína, Japán: pop, rock, média, kultúra

Címkék

100DayKSongChallenge (1) 2013 (2) 2015 legjobb koreai sorozata (1) 2AM (1) 2ne1 (3) 2PM (4) 4minute (1) A-mei (1) Aaron Yan (1) Able C&C (1) After School (1) ajánló (19) alkohol (1) ALS Ice Bucket Challenge (1) Amoeba (1) Amore Pacific (1) androgün (2) Andy Lau (1) Angelababy (1) anime (1) AOA (2) április bolondja (1) arcfelismerés (1) átírás (1) Ázsia (14) ázsiai nők (1) A hónap városa (1) A Qiao (1) B.A.P. (3) B1A4 (2) bakancslista (2) Bang Yongguk (1) baozi (1) BBC (1) BB krém (1) Beast (3) becsületsértés (1) BgA (1) bibimbap (1) Bigbang (12) bihon (1) Block B (3) blog (3) bloghír (2) blogtalálkozó (1) bongwan (1) botrányok (2) Boyfriend (2) Boys Over Flowers (1) Boys Republic (2) Bride of the Century (1) Brown Eyed Girls (1) BTS (4) BÚÉK (3) Byakuya Fansubs (1) C-Clown (1) C-Jes (1) C-pop (4) Cantoy (1) Cecilia Liu (1) cégek (1) Cheongdamdong 111 (1) Choi Soo-min (1) Choi Sun (1) Cho Young-pil (1) chuseok (1) CL (2) ClickB (1) CN Blue (4) Coco Lee (1) Coffee Prince (1) Cross Gene (1) cross race effect (1) csajok (8) csebol (2) Csedzsu (1) cshuszok (1) Csingtao (1) cson (1) Csoszon (4) Cube (1) Cui Jian (1) cuki (2) current (5) curry (1) Dami Im (1) David Sakurai (1) DBSK (1) Defconn (1) Dél-Korea (3) divat (15) doenjangguk (1) doenjang jjigae (1) dokumentumfilm (1) drug restaurant (1) Dr Frost (1) DSP (1) dwaejigogibokkeum (1) eatyourkimchi (1) Ecomobility Festival 2013 (1) English posts (2) Eom Jeong-hwa (1) építészet (3) érdekességek (33) Eric Nam (1) esemény (1) Észak-Korea (4) Eurovízió (1) EXO (3) expat (1) explicit (1) Faith (1) Fan Bing-bing (1) fan rice (1) Faye Wong (1) férfi gésa (1) festői helyek (1) film (17) fiúegyüttesek (1) flower boys (1) FNC (1) FNC Entertainment (1) Forbes (2) fordítás (4) fotók (1) FTHX Paris (1) FTISLAND (6) FT Island (2) Full House Take 2 (1) G-Dragon (12) Gain (1) Gangnam Style (1) Gao Yuan-yuan (1) Gary (1) gasztronómia (27) Gavy NJ (1) gazdaság (6) gésa (1) GIF (1) Gimhae Kim (1) gochujang (1) golf (1) Gong Hyo-jin (1) Gong Yoo (1) Goryeo (1) Guo Bi-ting (1) gyeongdan (1) Gyorstalpaló K-pop-tanfolyam (1) gyoza (1) hagyomány (1) Halloween (2) hanbok (3) hangul (1) Han Dae-su (1) Han Jimin (1) harcművészetek (4) házasság (2) Healer (1) heian (1) hellokpop (1) Hell Joseon (1) Henry Lau (2) Heo Young-saeng (1) Heyne (1) hide (1) hidrogéncella (1) hírességek (1) Hjoncshongil (1) hókan (1) Hongkong (5) hösik (1) houkan (1) humor (1) Hwang Jeong-eum (1) Hyun Bin (1) idolok (1) Ikimonogakari (1) ikon (1) India (1) Indonézia (1) Infinite (2) inkii (1) Insooni (1) interjú (2) Intimate Enemies (1) írás (1) IRIS2 (1) irodalom (1) its okay thats love (1) IU (1) Ivy (1) j-rock (1) J. Tune (1) Jackie Chan (1) Jaejoong (1) Jang Keun-suk (1) Jang Ying-rong (1) japán (2) Japán (41) japán curry (1) játék (2) játékok (1) Jay Chou (5) Jay Park (1) Jeju (1) Jeno Liu (1) jeon (1) Jeon Ji-hyun (1) Jet Li (1) Jinro (1) Jinusean (1) Ji Chang-wook (1) Ji Sung (1) JJ Lin (2) jog (1) Jolin Tsai (1) Joseon (3) jótékonyság (1) Jo Bin (1) Jo In-sung (1) Juniel (1) Junsu (1) Juventus (1) JYJ (9) JYP (2) JY Park (2) K-drama (2) K-pop (66) K-pop kiadók (1) K-show (1) K-Will (1) Kara (1) karácsony (2) katonaság (3) kdrama (3) kecune (1) keranccsim (1) kérdőív (1) kiejtés (2) Kill Me Heal Me (1) kimbap (1) kimchi (1) kimchi jjigae (1) Kim Hee-sun (1) Kim Hyun-joong (1) Kim Hyung-jun (1) Kim Jaejoong (1) Kim Jong-kook (1) Kim Junsu (4) Kim Sisters (1) Kim Soo-hyun (1) Kim Suro (1) Kim Taewoo (1) Kína (43) kínai színésznők (1) kínai újév (1) klánok (1) klawguru (2) koncert (5) kongnamulguk (1) Korea (142) koreai esküvő (1) koreai filmfesztivál (1) Koreai hullám (1) koreai irodalom (1) koreai jog (2) koreai nevek (1) koreai nyelv (4) koreai szórakoztatóipar (2) koreai történelem (5) koreai tv (1) Korean Grammar Practice for Foreigners (1) Korjo (1) környezetvédelem (1) Koyote (1) közlekedés (2) kozmetikumok (1) KPOP101 (4) kultúra (18) kutatás (1) Ku Hye-sun (1) kvíz (2) Lady Gaga (1) La Cigale (1) LC9 (1) Leehom Wang (1) Lee Hi (1) Lee Honggi (3) Lee Hongki (2) Lee Hyori (3) Lee Hyuk (1) lee Jun-ki (1) Lee Jung-hyun (1) Lee Kwang-soo (2) Lee Mi-ja (1) Lee Minho (1) Lee Soo-man (1) lektorált (1) leves (1) LG Household & Health Care (1) Listák (2) Liu Tao (1) Liu Yi-fei (1) Liza a rókatündér (1) LMBT (1) LOEN (1) LOréal (1) Lotte (1) Lush (1) magyar film (1) Makaó (1) Mamamoo (1) mandopop (1) mandu (1) manga (2) Mao Amin (1) márkák (1) Masters Sun (1) Mayday (1) MBLAQ (2) MFBTY (1) MIC (1) Michelle Lee (1) Michigo (1) mihon (1) MIK (1) Miley Cyrus (1) Mino (1) mitológia (2) Miura Ryosuke (1) Miyavi (2) Mi az a K-pop? (2) Mi az a Kpop? (2) Modern Farmer (1) móka (1) Momo Wu (1) mondocon (3) Monstar (1) MTV VMA (1) musical (1) művészet (1) MV (1) My Lovely Sam Soon (1) My Love From The Star (1) N-Sonic (1) N-Train (1) Narsha (1) népszokások (2) népviselet (1) névadás (1) nevek (1) NH (1) nikuman (1) Nine Muses (1) Ni Paljaya (1) nőjogok (1) Non-Summit (1) Norazo (2) novella (1) Nuest (1) nyelvtanulás (5) nyereményjáték (2) OCN (1) öltözködés (1) omurice (1) online TV (1) Open World Entertainment (1) örökségvédelem (2) padlizsános curry (1) Park Min-young (2) Park Seo-jun (2) Park Shin-hye (1) Park Yoochun (4) pasik (16) PC bang (1) Peking (2) plasztikai műtét (2) Pledis (1) politika (3) Power Station (1) prostitúció (2) Prücsök (1) PSY (6) Qingdao (1) ragacsosrizs-liszt (1) Rain (1) ramen (1) ramyeon (1) rasszok (1) rekordok (1) retro (1) riport (1) rizstallér (1) rock (3) room salon (1) rövidhír (8) Royal Pirates (1) Roy Kim (1) RTA (1) Sales King (1) Sam Okyere (1) sasaeng (1) Scholar Who Walks the Night (1) Secret (1) Secret Garden (1) Sek Loso (1) Seo Taiji (1) Seungri (1) Seven Seasons (1) Shiina Ringo (1) Shinee (4) Shinhwa (3) Shinui (1) Shin Bora (1) Shionoya Sayaka (1) Silla (1) Sistar (1) Siwan (1) SM (1) soju (1) Song Joon-ki (1) Soo Joo Park (1) soribada (1) sorozat (3) sorozatok (26) soundcloud (1) So Jisub (1) Speed (1) Spitz (1) sport (1) stalking (1) Starship (1) statisztika (1) streaming (1) Sugizo (1) sujebi (1) sukjunamul (1) Sungkyunkwan Scandal (1) Super Junior (3) Suwon (1) szavazás (4) szellemváros (1) szépség (3) szexi (2) szexuális zaklatás (1) színészek (1) Szingapúr (5) szoba (1) Szöul (1) T-ara (3) Taeyang (3) taikomochi (1) taikomocsi (1) tájak (1) Tajvan (12) Tangun Vanggom (1) Tang Wei (1) tanulmány (1) Tarkan (1) társadalom (6) tavaszi tekercs (1) technológia (4) Teen Top (2) Teresa Teng (1) tetoválás (1) tévé (2) tévhitek (1) Tey (1) Thaiföld (5) The Great Doctor (1) The Heirs (1) The Inheritors (1) The Interlace (1) Tiffany Tang (1) Tiger Hu (1) Tokió (1) töndzsang ccsige (1) TOP (1) TOPIK (1) toplista (2) Top Combine (1) történelem (6) trot (1) TS (1) tteok (2) tteokbokki (1) tteokguk (1) tudomány (1) turizmus (1) TVXQ (8) újév (1) ukiss (1) ünnepek (2) Unni Network (1) USA (1) utazás (1) Vanness Wu (1) varieté (1) vásárlás (1) vélemény (1) verseny (1) vicces (3) vicces videó (3) videoklip (1) Vietnam (1) visual kei (1) Vivian Hsu (1) VIXX (2) VOD (1) Wang Lee-hom (1) Wikipédia (1) Wild Horse (1) will.i.am (1) Witchs Love (1) Witchs Romance (1) women issues (1) WonderBoyz (1) Wonder Girls (1) Woollim (1) Xiah Junsu (5) Xu Yi-na (1) X Japan (5) Yang Huyn-suk (1) Yang Hyun-suk (1) Yang Jin-song (1) yaoi (1) Yasaengma (1) yesasia (1) YG (1) Yoon Eun-hye (1) Yoo Ah-in (1) Yoo Ji-tae (1) Youre Beautiful (1) You Who Came From The Stars (1) Yun Bitgaram (1) zene (25) Zhou Xun (1) zuo yuezi (1) film (2) 돼지고기볶음 (1) 최선 (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása