A K-pop színes kavalkádjában meghatározó szerepet tölt be a külső, a smink, a ruházat, és persze a hajstílus is. A K-pop-sztárok fodrászainak kreatív alkotásai időnként a biztosítékot is kiverik, de legtöbbször bizony olyan frizurákat produkálnak, amit istenien mutatnak a viselőjükön, és akár még magam is szívesen kipróbálnám. Sőt, ki is próbáltam már, G-Dragon Bang Bang Bang-korszakos vörös loknijait ugyanis megcsináltattam magamnak (csak nem élénk pirosban), és IMÁDTAM. A színek és a formák a hétköznapokhoz is inspirációt jelenthetnek, a K-popban például egy időben elég népszerű volt a hamvas rózsaszínes-lila (vagy közkeletű nevén a rose pink / ash pink), amit én is megcsináltattam, és nagyon jó lett. Persze a fodrászod nem feltétlen fog pont ugyanolyan árnyalatot festeni, mint a képeken, mert egy jó fodrász azt is figyelembe veszi, milyen szín megy az arcodhoz, a szemedhez, a bőrödhöz. Mindenesetre bátran lehet próbálkozni. Alább olyan frizurákat és színeket válogattam, amelyek nekem személy szerint nagyon bejönnek, nem polgárpukkasztóak, tehát suliba és munkahelyre is jók, mégis elképesztően jól néznek ki.
Itt ez remek cseresznyeszín, melyet The8 visel a Seventeen együttesből. A frizura is tök jól mutat. Fotó: Dispatch
Sandara Park féloldalas aszimmetrikus frizurája nagyon dögös, és rövidebb hajjal is jól mutat, nekem is volt már hasonló.
Jimin (BTS) narancsszínű haja túlzásnak tűnhet, pedig ez az árnyalat kifejezetten nagyon bejövős, és a vágás is nagyon klafa. Fotó: Jiminui jib.
G-Dragonnak szinte minden jól áll, mert aki tudja viselni, annak az extrém hajstílus is tökéletes. A színt nem vállaltam be, de ez a vágás nagyon sokaknak előnyös tud lenni, aszimmetrikus és többfelé fésülhető, sokféleképp formázható, és natúr színekben is mutatós.
Az a bizonyos rose pink vagy ash pink árnyalat, Hyosung (Secret) prezentálásában. Lehet világosabb, sötétebb, a fodrász biztosan tud ajánlani olyan árnyalatot hozzá, ami a legjobban áll. Nagyon nőies, nem feltűnő, de mégis dögös és különleges szín.
A bubifrizura az egyik kedvencem, a tépett változat pedig kifejezetten nagyon nőies, légies, és felettébb könnyű beszárítani, én emiatt szeretem (bár nekem frufrumentes változatban vágja a fodrászom, mert nem szeretem a homlokomba lógó tincseket). Gainnak is remekül áll.
Meg ez a változat is.
Ez a haj is nagyon-nagyon bejön. Egyszerű, de nagyon szexi vágás, ha akarom féloldalas, ha akarom szembe lóg, jól kihangsúlyozza Sungjong (Infinite) gyönyörű arccsontjait.
Ha hosszú hajam lenne, biztos kipróbálnám az ombrét, Hyorin napbarnította bőréhez csodásan illik ezek a barna-mézszőke kombó.
A szőke nem áll jól mindenkinek, de akinek jól áll, az feltétlen próbálja ki azt, amit Jiyeon is: megbolondítani a frizurát néhány világoszöld tinccsel. Nagyon bejön!
Nektek van kedvenc K-pop-frizurátok, amit szívesen kipróbálnátok?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.