Ázsia másképp | Szigorúan véleményes

Lehetetlenül gyönyörű az új K-generáció

Eddig is voltak szép fiúk, úgynevezett kkonminamok a koreai szórakoztatóiparban, közöttük pedig tényleg lélegzetelállító arcúak is vannak, mint Kim Jaejoong, Lee Junki vagy Jang Geun-seok. Az utóbbi egy-két évben viszont Korea gyakorlatilag termelni kezdte a szebbnél-szebb sztárokat, de olyan ütemben, hogy az ember lánya csak pislog és azon gondolkodik, honnan kerültek elő ezek az az elképesztően szépséges fiúk. Szó sincs róla, sokakat már eleve úgy tesznek be egy bandába, hogy teljes fizimiska-átalakítást hajtanak végre rajtuk tehetséges sebészek. A végeredmény azonban tényleg lélegzetelállító és egyben rendkívül aggasztó is, hisz most már nem csak a lányok, de a fiúk is nyomás alá kerültek Koreában: ilyennek kell lenned, vagy nem lehetsz sikeres, és bizony a látvány rengeteg, rengeteg rajongót szerez ezeknek a fiataloknak (persze, biztosan van, akiket a személyiségük is megfog, meg a művészetük, de lássuk be, az első, ami felkelti a figyelmünket, az nem a személyiség...)

Következzenek a legszebb fiúk az új generációs koreai szórakoztatóiparból, az első benyomásommal róluk. A listában a 24 évnél fiatalabb "újoncok" szerepelnek, azok, akiket a sok szép fiú között kivételesen gyönyörűnek tartok.

Lee Hongbin (VIXX): Lágy és mégis férfias az arca, gyönyörűek a szemei, lehengerlő a mosolya, tiszta, üde arca van.

Lee Hongbin

[caption id="" align="alignnone" width="500"] GIF: Gurupop[/caption]

L.JOE (Teen Top): Elképesztően szép, első gondolatom az volt, ő lesz az új generáció Jaejoongja. Érdekes az arca, neki is rendkívüliek a szemei.

[caption id="" align="alignnone" width="500"] Fotó: Fanpop[/caption]

Ren (Nu'est): Szándékosan nőiesre veszik az imidzsét, néha kifejezetten sokkoló módon, de ettől ő még fiú (és azt sem hiszem, hogy meleg lenne, ezt már megtárgyaltuk egy korábbi cikkben). Hihetetlenül szép arca van, hatalmas szemei, vékony álla, melankolikus tekintete.

Sungjong (Infinite): Valamiért nagyon megfogott az arca, vele is az van, mint Hongbinnel, szép a szeme, a szája, és van valami az arccsont-vonalában, ami nagyon szexi.

[caption id="" align="alignnone" width="538"] Fotó: Woollim[/caption]

Heechul (ZE:A): Kövezzetek meg, de szerintem neki is elképesztően szép arca van, tiszta vonások, érdekes hatású összképpel, nem "sztenderd", mégis van benne valami magkapó.

20100217_zeaheechulfirstfeatureperf_main

Ti kiket sorolnátok még ide a viszonylag új (három évnél nem korábban debütált) fiúegyüttesek tagjai közül?

A bejegyzés trackback címe:

https://xiablog.blog.hu/api/trackback/id/tr7212081723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mészáros Ili 2013.12.15. 22:26:43

Biztos meg lesz rólam a véleményetek(a korom miatt), de ennyi gyönyörűséget rég láttam, főleg az Infinitis fiú... Anno ie. a 70-es években én is az ilyen szép arcú srácokat kedveltem... most már csak a nyálam csorgatom...

ellepro 2013.12.15. 22:32:18

Elég egyértelmű számomra az Exo néhány tagja. Kaival az élen. Tipikusan még Luhan. De Baekhyun, Suho, D.O és Sehun is jöhetne még. És egyébként Hongbinnel és L.Joeval mélyen egyetértek. :) Ha nem nézem azt, hogy három éve debütáltak, akkor nekem még Shinee Taeminje olyan, hogy hűűű :$$

ellepro 2013.12.15. 22:34:10

Áh, félreolvastam... szóval három évnél nem korábban. :$ Akkor hát Taemin és az Exo tagjai ilyen mellesleg hangnemben értve :D

ariana012 2013.12.15. 23:16:29

Á! Én Hongbinnel teljes mértékben egyet értek! Nekem pont az a bájos mosolyú kép róla a hátterem, és minden reggel csodásan ébredek ha csak ránézek erre a képre :3

Young 2013.12.15. 23:57:16

Én is egyetértek, szinte mindegyikükkel, akiket leírtál, és ha nem feltétlenül muszáj a három éves határ, én még SHINee Key-t sorolnám még ide. Annyira lélegzetelállító arca van, finom és kedves, mégis minden porcikájából sugárzik a ravaszság és a kemény megjelenés. A szemei gyönyörűek, főleg amikor feketére van kihúzva, és ha belenézel, olyan, mintha egy titokzatos tengerbe csöppentél volna. Olyan mimikája van, amit eddig nagyon kevés embernél láttam, és olyan álarcokat tud magára húzni, hogy az egyszerűen hihetetlen. Kibum egyszóval gyönyörű, egy földre szállt angyal, akiben lakozik egy kis ördög is. Nekem ezt sugallja mindig az arca :)

jaehyun 2013.12.16. 00:10:03

Youngmin a Boyfriendből, Chunji a Teen Topból :)

szokola 2013.12.16. 18:11:14

Szerintem a B.A.P-ből Young Jee is simán belefér egy ilyen listába, nagyon szép szája van, már ha éppen nem grimaszol. Ráadásul ő a debüt előtt is úgy nézett ki mint most.

JooDee 2014.02.13. 09:41:32

Szerintem még a Bangtan boys-ból Jin és Jungkook. Valamiért nem foglalkozik velük senki, pedig nagyon szépek.

Mostantól új helyen: xiaolongimnida.hu

xiaheader.png

 

 

XIA

Korea, Kína, Japán: pop, rock, média, kultúra

Címkék

100DayKSongChallenge (1) 2013 (2) 2015 legjobb koreai sorozata (1) 2AM (1) 2ne1 (3) 2PM (4) 4minute (1) A-mei (1) Aaron Yan (1) Able C&C (1) After School (1) ajánló (19) alkohol (1) ALS Ice Bucket Challenge (1) Amoeba (1) Amore Pacific (1) androgün (2) Andy Lau (1) Angelababy (1) anime (1) AOA (2) április bolondja (1) arcfelismerés (1) átírás (1) Ázsia (14) ázsiai nők (1) A hónap városa (1) A Qiao (1) B.A.P. (3) B1A4 (2) bakancslista (2) Bang Yongguk (1) baozi (1) BBC (1) BB krém (1) Beast (3) becsületsértés (1) BgA (1) bibimbap (1) Bigbang (12) bihon (1) Block B (3) blog (3) bloghír (2) blogtalálkozó (1) bongwan (1) botrányok (2) Boyfriend (2) Boys Over Flowers (1) Boys Republic (2) Bride of the Century (1) Brown Eyed Girls (1) BTS (4) BÚÉK (3) Byakuya Fansubs (1) C-Clown (1) C-Jes (1) C-pop (4) Cantoy (1) Cecilia Liu (1) cégek (1) Cheongdamdong 111 (1) Choi Soo-min (1) Choi Sun (1) Cho Young-pil (1) chuseok (1) CL (2) ClickB (1) CN Blue (4) Coco Lee (1) Coffee Prince (1) Cross Gene (1) cross race effect (1) csajok (8) csebol (2) Csedzsu (1) cshuszok (1) Csingtao (1) cson (1) Csoszon (4) Cube (1) Cui Jian (1) cuki (2) current (5) curry (1) Dami Im (1) David Sakurai (1) DBSK (1) Defconn (1) Dél-Korea (3) divat (15) doenjangguk (1) doenjang jjigae (1) dokumentumfilm (1) drug restaurant (1) Dr Frost (1) DSP (1) dwaejigogibokkeum (1) eatyourkimchi (1) Ecomobility Festival 2013 (1) English posts (2) Eom Jeong-hwa (1) építészet (3) érdekességek (33) Eric Nam (1) esemény (1) Észak-Korea (4) Eurovízió (1) EXO (3) expat (1) explicit (1) Faith (1) Fan Bing-bing (1) fan rice (1) Faye Wong (1) férfi gésa (1) festői helyek (1) film (17) fiúegyüttesek (1) flower boys (1) FNC (1) FNC Entertainment (1) Forbes (2) fordítás (4) fotók (1) FTHX Paris (1) FTISLAND (6) FT Island (2) Full House Take 2 (1) G-Dragon (12) Gain (1) Gangnam Style (1) Gao Yuan-yuan (1) Gary (1) gasztronómia (27) Gavy NJ (1) gazdaság (6) gésa (1) GIF (1) Gimhae Kim (1) gochujang (1) golf (1) Gong Hyo-jin (1) Gong Yoo (1) Goryeo (1) Guo Bi-ting (1) gyeongdan (1) Gyorstalpaló K-pop-tanfolyam (1) gyoza (1) hagyomány (1) Halloween (2) hanbok (3) hangul (1) Han Dae-su (1) Han Jimin (1) harcművészetek (4) házasság (2) Healer (1) heian (1) hellokpop (1) Hell Joseon (1) Henry Lau (2) Heo Young-saeng (1) Heyne (1) hide (1) hidrogéncella (1) hírességek (1) Hjoncshongil (1) hókan (1) Hongkong (5) hösik (1) houkan (1) humor (1) Hwang Jeong-eum (1) Hyun Bin (1) idolok (1) Ikimonogakari (1) ikon (1) India (1) Indonézia (1) Infinite (2) inkii (1) Insooni (1) interjú (2) Intimate Enemies (1) írás (1) IRIS2 (1) irodalom (1) its okay thats love (1) IU (1) Ivy (1) j-rock (1) J. Tune (1) Jackie Chan (1) Jaejoong (1) Jang Keun-suk (1) Jang Ying-rong (1) Japán (41) japán (2) japán curry (1) játék (2) játékok (1) Jay Chou (5) Jay Park (1) Jeju (1) Jeno Liu (1) jeon (1) Jeon Ji-hyun (1) Jet Li (1) Jinro (1) Jinusean (1) Ji Chang-wook (1) Ji Sung (1) JJ Lin (2) jog (1) Jolin Tsai (1) Joseon (3) jótékonyság (1) Jo Bin (1) Jo In-sung (1) Juniel (1) Junsu (1) Juventus (1) JYJ (9) JYP (2) JY Park (2) K-drama (2) K-pop (66) K-pop kiadók (1) K-show (1) K-Will (1) Kara (1) karácsony (2) katonaság (3) kdrama (3) kecune (1) keranccsim (1) kérdőív (1) kiejtés (2) Kill Me Heal Me (1) kimbap (1) kimchi (1) kimchi jjigae (1) Kim Hee-sun (1) Kim Hyun-joong (1) Kim Hyung-jun (1) Kim Jaejoong (1) Kim Jong-kook (1) Kim Junsu (4) Kim Sisters (1) Kim Soo-hyun (1) Kim Suro (1) Kim Taewoo (1) Kína (43) kínai színésznők (1) kínai újév (1) klánok (1) klawguru (2) koncert (5) kongnamulguk (1) Korea (142) koreai esküvő (1) koreai filmfesztivál (1) Koreai hullám (1) koreai irodalom (1) koreai jog (2) koreai nevek (1) koreai nyelv (4) koreai szórakoztatóipar (2) koreai történelem (5) koreai tv (1) Korean Grammar Practice for Foreigners (1) Korjo (1) környezetvédelem (1) Koyote (1) közlekedés (2) kozmetikumok (1) KPOP101 (4) kultúra (18) kutatás (1) Ku Hye-sun (1) kvíz (2) Lady Gaga (1) La Cigale (1) LC9 (1) Leehom Wang (1) Lee Hi (1) Lee Honggi (3) Lee Hongki (2) Lee Hyori (3) Lee Hyuk (1) lee Jun-ki (1) Lee Jung-hyun (1) Lee Kwang-soo (2) Lee Mi-ja (1) Lee Minho (1) Lee Soo-man (1) lektorált (1) leves (1) LG Household & Health Care (1) Listák (2) Liu Tao (1) Liu Yi-fei (1) Liza a rókatündér (1) LMBT (1) LOEN (1) LOréal (1) Lotte (1) Lush (1) magyar film (1) Makaó (1) Mamamoo (1) mandopop (1) mandu (1) manga (2) Mao Amin (1) márkák (1) Masters Sun (1) Mayday (1) MBLAQ (2) MFBTY (1) MIC (1) Michelle Lee (1) Michigo (1) mihon (1) MIK (1) Miley Cyrus (1) Mino (1) mitológia (2) Miura Ryosuke (1) Miyavi (2) Mi az a K-pop? (2) Mi az a Kpop? (2) Modern Farmer (1) móka (1) Momo Wu (1) mondocon (3) Monstar (1) MTV VMA (1) musical (1) művészet (1) MV (1) My Lovely Sam Soon (1) My Love From The Star (1) N-Sonic (1) N-Train (1) Narsha (1) népszokások (2) népviselet (1) névadás (1) nevek (1) NH (1) nikuman (1) Nine Muses (1) Ni Paljaya (1) nőjogok (1) Non-Summit (1) Norazo (2) novella (1) Nuest (1) nyelvtanulás (5) nyereményjáték (2) OCN (1) öltözködés (1) omurice (1) online TV (1) Open World Entertainment (1) örökségvédelem (2) padlizsános curry (1) Park Min-young (2) Park Seo-jun (2) Park Shin-hye (1) Park Yoochun (4) pasik (16) PC bang (1) Peking (2) plasztikai műtét (2) Pledis (1) politika (3) Power Station (1) prostitúció (2) Prücsök (1) PSY (6) Qingdao (1) ragacsosrizs-liszt (1) Rain (1) ramen (1) ramyeon (1) rasszok (1) rekordok (1) retro (1) riport (1) rizstallér (1) rock (3) room salon (1) rövidhír (8) Royal Pirates (1) Roy Kim (1) RTA (1) Sales King (1) Sam Okyere (1) sasaeng (1) Scholar Who Walks the Night (1) Secret (1) Secret Garden (1) Sek Loso (1) Seo Taiji (1) Seungri (1) Seven Seasons (1) Shiina Ringo (1) Shinee (4) Shinhwa (3) Shinui (1) Shin Bora (1) Shionoya Sayaka (1) Silla (1) Sistar (1) Siwan (1) SM (1) soju (1) Song Joon-ki (1) Soo Joo Park (1) soribada (1) sorozat (3) sorozatok (26) soundcloud (1) So Jisub (1) Speed (1) Spitz (1) sport (1) stalking (1) Starship (1) statisztika (1) streaming (1) Sugizo (1) sujebi (1) sukjunamul (1) Sungkyunkwan Scandal (1) Super Junior (3) Suwon (1) szavazás (4) szellemváros (1) szépség (3) szexi (2) szexuális zaklatás (1) színészek (1) Szingapúr (5) szoba (1) Szöul (1) T-ara (3) Taeyang (3) taikomochi (1) taikomocsi (1) tájak (1) Tajvan (12) Tangun Vanggom (1) Tang Wei (1) tanulmány (1) Tarkan (1) társadalom (6) tavaszi tekercs (1) technológia (4) Teen Top (2) Teresa Teng (1) tetoválás (1) tévé (2) tévhitek (1) Tey (1) Thaiföld (5) The Great Doctor (1) The Heirs (1) The Inheritors (1) The Interlace (1) Tiffany Tang (1) Tiger Hu (1) Tokió (1) töndzsang ccsige (1) TOP (1) TOPIK (1) toplista (2) Top Combine (1) történelem (6) trot (1) TS (1) tteok (2) tteokbokki (1) tteokguk (1) tudomány (1) turizmus (1) TVXQ (8) újév (1) ukiss (1) ünnepek (2) Unni Network (1) USA (1) utazás (1) Vanness Wu (1) varieté (1) vásárlás (1) vélemény (1) verseny (1) vicces (3) vicces videó (3) videoklip (1) Vietnam (1) visual kei (1) Vivian Hsu (1) VIXX (2) VOD (1) Wang Lee-hom (1) Wikipédia (1) Wild Horse (1) will.i.am (1) Witchs Love (1) Witchs Romance (1) women issues (1) WonderBoyz (1) Wonder Girls (1) Woollim (1) Xiah Junsu (5) Xu Yi-na (1) X Japan (5) Yang Huyn-suk (1) Yang Hyun-suk (1) Yang Jin-song (1) yaoi (1) Yasaengma (1) yesasia (1) YG (1) Yoon Eun-hye (1) Yoo Ah-in (1) Yoo Ji-tae (1) Youre Beautiful (1) You Who Came From The Stars (1) Yun Bitgaram (1) zene (25) Zhou Xun (1) zuo yuezi (1) film (2) 돼지고기볶음 (1) 최선 (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása