Ázsia másképp | Szigorúan véleményes

Itt a cshuszok, a koreai aratóünnep!

Szeptember 19. Koreában a cshuszok (추석) vagy más néven hangaü (한가위) ünnepe.   A han jelentése „nagy”, a gaü jelentése pedig „a nyolcadik holdhónap idusa”, ugyanis mindig ekkor tartják ezt a jellegzetes aratóünnepet. A három nagy koreai ünnep egyike, a másik kettő  a szollal, azaz az újév és a tano. A cshuszokhoz hasonló ünnep Kínában az úgynevezett őszközép ünnep, a csungcsiu-csie (中秋节, zhōngqiū jié).

Cshuszok alkalmával átlagosan a dél-koreai lakosság 75%-a kel útra, hogy meglátogassa a családját, 2013-ban a becslések szerint mintegy 35 millióan utaztak. Ilyenkor a kormány több járatot biztosít a tömegközlekedési útvonalakon, az autópályákon pedig jelentősen megnő a forgalom.

A cshuszokra való felkészülés olyannyira megterhelő a család nőtagjainak, hogy Dél-Koreában „cshuszok-szindrómának” nevezik az ünnep után a nőkre rátörő kimerültséget. Emiatt gyakran a férfiak is besegítenek az előkészületekben, illetve az ünnepek után a nők elmennek pihenni, például a népszerű közfürdőkbe, a ccsimdzsilbangokba (찜질방) szaunázni.

[caption id="attachment_1484" align="aligncenter" width="470"]chuseok Képforrás: seoul.go.kr[/caption]

Története

A cshuszokot valószínűleg már több mint 2000 évvel ezelőtt is ünnepelték Korea területén. Egy legenda szerint Juri sillai király amolyan versenyként hozta létre, amikor is egy hónapig az ország csoportokra osztott asszonyai ruhákat szőttek. A győztes csoportot, akik a legtöbbet szőtték, a nyolcadik holdhónap 15. napján bőségesen megvendégelték.

Sokkal valószínűbb, hogy az ünnep eredete ősi vallási jellegű és a Hold imádatához köthető. A Nap minden nap látható ugyanis, a telihold azonban ritka jelenség, emiatt nagy jelentőséget tulajdonítottak neki.

Szokások

A cshuszokra készülve a nők már egy nappal korábban elkezdik elkészíteni az ünnepi és áldozati ételeket, lehetőleg az azévi friss termésből. Az ünnep fontos része az ősök előtti tisztelgés, a csesza, ennek cshuszokkor végzett elnevezése csharje (차례), amit reggel tartanak családi körben. Az áldozati asztalra szongphjon és különféle alkoholos italok kerülnek. Az asztal megterítésének külön rítusa van.

Ezt követően a család együtt reggelizik, majd meglátogatják az elhunyt családtagok sírját és egyszerű szertartást végeznek az elhunytak emlékére. Ezt a gesztust nevezik szongmjónak (성묘). Néhány héttel cshuszok előtt a családtagok kimennek a sírokhoz rendet tenni, levágni a füvet, kigyomlálni a gyomnövényeket, ennek a gyakorlatnak az elnevezése polcsho (벌초). A modern Dél-Koreában több család már nem maga végzi ezt a művelet, hanem kertészeti cégekre bízzák a sírok rendbe tételét. Ugyancsak a modern életmódnak köszönhető, hogy ma már egyes családoknál nem főznek cshuszok idején, hanem előre megrendelik az ételeket szolgáltató cégektől. Ugyancsak szokásos cshuszok előtt a rokonok számára különféle ajándékkosarakat, illetve ajándékutalványokat venni, vagy egyszerűen pénzt adni. Az is előfordul, hogy a hagyományokkal ellentétben nem a gyerekek mennek haza az ünnepekre, hanem a szülők utaznak fel a városba. Sokan kihasználják az alkalmat arra, hogy elutazzanak pihenni.

Ételek

A cshuszok jellegzetes étele a szongphjon (송편), ami ragacsos rizslisztből készül, gombóc formájú és különféle töltelékkel (mogyoró, gesztenye, azuki bab, szezámmag) van megtöltve. Gőzöléskor az egymásra rétegezett gombócok közé tűleveleket tesznek, így a szongphjon fenyőillatú lesz. A hagyomány szerint ezt az étket a család közösen készíti, és különösen kedvelt szokás ez az egyedülálló családtagok körében, a hiedelem szerint ugyanis aki szép formájú gombócokat készít, az jó férjet/feleséget fog találni, illetve szép gyermekei fognak születni.

A cshuszok idején az azévi rizstermésből készült alkoholos italokat fogyasztanak az asztalnál, illetve ajánlanak fel a csesza során.

[caption id="" align="aligncenter" width="552"] Ünnepi asztal. Fotó: Namwon030, cc-by-sa-3.0[/caption]

[caption id="" align="aligncenter" width="575"] Szongphjon. Fotó: darkroot, Daum[/caption]

Játékok

Az ünnep részeként régen hagyományos játékokkal szórakoztak a koreaiak, a lányok nolttügit játszottak, ami a libikókához hasonló, csak állva ugrálnak rajta. A Csoszon-korban a nők meglehetősen elzártan éltek, különösen a hajadon lányok, a nolttügi során a magasba emelkedve volt csak alkalmuk a magas falakon kívüli világot megpillantani, illetve ilyen alkalmakkor láthatták a fiúk a falakon túlról a leányok arcát. A férfiak kedvelt szórakozása a sszirum (씨름), azaz a koreai birkózás volt, illetve az íjászat. ezeken a versenyeken a férfiak nem csak az ügyességükről tettek tanúbizonyságot, de értékes nyereményeket is nyerhettek (rizst, ruhaneműt vagy tehenet). A nők ilyenkor jellemzően eljárták a kanggang szulle nevű körtáncot.

[caption id="" align="aligncenter" width="350"] Sszirum. Fotó: DongA News[/caption]

Észak-Koreában

Észak-Koreában is ünneplik a cshuszokot, hivatalosan azonban csak 1988-tól engedélyezett. Előtte a rezsim úgy gondolta, hogy a családi jellegű ünnepek tartása az egyenlőség elvébe ütközik, később azonban a külföldiek miatt gondolták meg magukat, nagyobb hangsúlyt helyezve a „koreai” hagyományokra. Mivel azonban a lakosság nagy része nem engedhet meg magának igazi ünneplést, a legtöbbeknek ez csak a sírhelyekre való látogatást jelenti, illetve a rezsimvezető Kim család elhunyt tagjai előtti tisztelgésre szolgál. Az országban a közlekedés nem megfelelő állapotú, illetve másik városba, megyébe történő utazáshoz előzetes engedélyt kell kérni, így csak kevesen tudnak elutazni a távolabb fekvő sírokhoz. A gazdagabbak már megengedhetik maguknak a dél-koreaihoz hasonló ünnepséget.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Észak-Koreában maradt halottaikra emlékeznek a határnál cshuszokkor. Fotó: Reuters[/caption]

Forrás: Wikipédia. A szöveg Creative Commons - Nevezd meg! - Így add tovább! - 3.0 licenc alatt található. 

A bejegyzés trackback címe:

https://xiablog.blog.hu/api/trackback/id/tr2012081695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mostantól új helyen: xiaolongimnida.hu

xiaheader.png

 

 

XIA

Korea, Kína, Japán: pop, rock, média, kultúra

Címkék

100DayKSongChallenge (1) 2013 (2) 2015 legjobb koreai sorozata (1) 2AM (1) 2ne1 (3) 2PM (4) 4minute (1) A-mei (1) Aaron Yan (1) Able C&C (1) After School (1) ajánló (19) alkohol (1) ALS Ice Bucket Challenge (1) Amoeba (1) Amore Pacific (1) androgün (2) Andy Lau (1) Angelababy (1) anime (1) AOA (2) április bolondja (1) arcfelismerés (1) átírás (1) Ázsia (14) ázsiai nők (1) A hónap városa (1) A Qiao (1) B.A.P. (3) B1A4 (2) bakancslista (2) Bang Yongguk (1) baozi (1) BBC (1) BB krém (1) Beast (3) becsületsértés (1) BgA (1) bibimbap (1) Bigbang (12) bihon (1) Block B (3) blog (3) bloghír (2) blogtalálkozó (1) bongwan (1) botrányok (2) Boyfriend (2) Boys Over Flowers (1) Boys Republic (2) Bride of the Century (1) Brown Eyed Girls (1) BTS (4) BÚÉK (3) Byakuya Fansubs (1) C-Clown (1) C-Jes (1) C-pop (4) Cantoy (1) Cecilia Liu (1) cégek (1) Cheongdamdong 111 (1) Choi Soo-min (1) Choi Sun (1) Cho Young-pil (1) chuseok (1) CL (2) ClickB (1) CN Blue (4) Coco Lee (1) Coffee Prince (1) Cross Gene (1) cross race effect (1) csajok (8) csebol (2) Csedzsu (1) cshuszok (1) Csingtao (1) cson (1) Csoszon (4) Cube (1) Cui Jian (1) cuki (2) current (5) curry (1) Dami Im (1) David Sakurai (1) DBSK (1) Defconn (1) Dél-Korea (3) divat (15) doenjangguk (1) doenjang jjigae (1) dokumentumfilm (1) drug restaurant (1) Dr Frost (1) DSP (1) dwaejigogibokkeum (1) eatyourkimchi (1) Ecomobility Festival 2013 (1) English posts (2) Eom Jeong-hwa (1) építészet (3) érdekességek (33) Eric Nam (1) esemény (1) Észak-Korea (4) Eurovízió (1) EXO (3) expat (1) explicit (1) Faith (1) Fan Bing-bing (1) fan rice (1) Faye Wong (1) férfi gésa (1) festői helyek (1) film (17) fiúegyüttesek (1) flower boys (1) FNC (1) FNC Entertainment (1) Forbes (2) fordítás (4) fotók (1) FTHX Paris (1) FTISLAND (6) FT Island (2) Full House Take 2 (1) G-Dragon (12) Gain (1) Gangnam Style (1) Gao Yuan-yuan (1) Gary (1) gasztronómia (27) Gavy NJ (1) gazdaság (6) gésa (1) GIF (1) Gimhae Kim (1) gochujang (1) golf (1) Gong Hyo-jin (1) Gong Yoo (1) Goryeo (1) Guo Bi-ting (1) gyeongdan (1) Gyorstalpaló K-pop-tanfolyam (1) gyoza (1) hagyomány (1) Halloween (2) hanbok (3) hangul (1) Han Dae-su (1) Han Jimin (1) harcművészetek (4) házasság (2) Healer (1) heian (1) hellokpop (1) Hell Joseon (1) Henry Lau (2) Heo Young-saeng (1) Heyne (1) hide (1) hidrogéncella (1) hírességek (1) Hjoncshongil (1) hókan (1) Hongkong (5) hösik (1) houkan (1) humor (1) Hwang Jeong-eum (1) Hyun Bin (1) idolok (1) Ikimonogakari (1) ikon (1) India (1) Indonézia (1) Infinite (2) inkii (1) Insooni (1) interjú (2) Intimate Enemies (1) írás (1) IRIS2 (1) irodalom (1) its okay thats love (1) IU (1) Ivy (1) j-rock (1) J. Tune (1) Jackie Chan (1) Jaejoong (1) Jang Keun-suk (1) Jang Ying-rong (1) Japán (41) japán (2) japán curry (1) játék (2) játékok (1) Jay Chou (5) Jay Park (1) Jeju (1) Jeno Liu (1) jeon (1) Jeon Ji-hyun (1) Jet Li (1) Jinro (1) Jinusean (1) Ji Chang-wook (1) Ji Sung (1) JJ Lin (2) jog (1) Jolin Tsai (1) Joseon (3) jótékonyság (1) Jo Bin (1) Jo In-sung (1) Juniel (1) Junsu (1) Juventus (1) JYJ (9) JYP (2) JY Park (2) K-drama (2) K-pop (66) K-pop kiadók (1) K-show (1) K-Will (1) Kara (1) karácsony (2) katonaság (3) kdrama (3) kecune (1) keranccsim (1) kérdőív (1) kiejtés (2) Kill Me Heal Me (1) kimbap (1) kimchi (1) kimchi jjigae (1) Kim Hee-sun (1) Kim Hyun-joong (1) Kim Hyung-jun (1) Kim Jaejoong (1) Kim Jong-kook (1) Kim Junsu (4) Kim Sisters (1) Kim Soo-hyun (1) Kim Suro (1) Kim Taewoo (1) Kína (43) kínai színésznők (1) kínai újév (1) klánok (1) klawguru (2) koncert (5) kongnamulguk (1) Korea (142) koreai esküvő (1) koreai filmfesztivál (1) Koreai hullám (1) koreai irodalom (1) koreai jog (2) koreai nevek (1) koreai nyelv (4) koreai szórakoztatóipar (2) koreai történelem (5) koreai tv (1) Korean Grammar Practice for Foreigners (1) Korjo (1) környezetvédelem (1) Koyote (1) közlekedés (2) kozmetikumok (1) KPOP101 (4) kultúra (18) kutatás (1) Ku Hye-sun (1) kvíz (2) Lady Gaga (1) La Cigale (1) LC9 (1) Leehom Wang (1) Lee Hi (1) Lee Honggi (3) Lee Hongki (2) Lee Hyori (3) Lee Hyuk (1) lee Jun-ki (1) Lee Jung-hyun (1) Lee Kwang-soo (2) Lee Mi-ja (1) Lee Minho (1) Lee Soo-man (1) lektorált (1) leves (1) LG Household & Health Care (1) Listák (2) Liu Tao (1) Liu Yi-fei (1) Liza a rókatündér (1) LMBT (1) LOEN (1) LOréal (1) Lotte (1) Lush (1) magyar film (1) Makaó (1) Mamamoo (1) mandopop (1) mandu (1) manga (2) Mao Amin (1) márkák (1) Masters Sun (1) Mayday (1) MBLAQ (2) MFBTY (1) MIC (1) Michelle Lee (1) Michigo (1) mihon (1) MIK (1) Miley Cyrus (1) Mino (1) mitológia (2) Miura Ryosuke (1) Miyavi (2) Mi az a K-pop? (2) Mi az a Kpop? (2) Modern Farmer (1) móka (1) Momo Wu (1) mondocon (3) Monstar (1) MTV VMA (1) musical (1) művészet (1) MV (1) My Lovely Sam Soon (1) My Love From The Star (1) N-Sonic (1) N-Train (1) Narsha (1) népszokások (2) népviselet (1) névadás (1) nevek (1) NH (1) nikuman (1) Nine Muses (1) Ni Paljaya (1) nőjogok (1) Non-Summit (1) Norazo (2) novella (1) Nuest (1) nyelvtanulás (5) nyereményjáték (2) OCN (1) öltözködés (1) omurice (1) online TV (1) Open World Entertainment (1) örökségvédelem (2) padlizsános curry (1) Park Min-young (2) Park Seo-jun (2) Park Shin-hye (1) Park Yoochun (4) pasik (16) PC bang (1) Peking (2) plasztikai műtét (2) Pledis (1) politika (3) Power Station (1) prostitúció (2) Prücsök (1) PSY (6) Qingdao (1) ragacsosrizs-liszt (1) Rain (1) ramen (1) ramyeon (1) rasszok (1) rekordok (1) retro (1) riport (1) rizstallér (1) rock (3) room salon (1) rövidhír (8) Royal Pirates (1) Roy Kim (1) RTA (1) Sales King (1) Sam Okyere (1) sasaeng (1) Scholar Who Walks the Night (1) Secret (1) Secret Garden (1) Sek Loso (1) Seo Taiji (1) Seungri (1) Seven Seasons (1) Shiina Ringo (1) Shinee (4) Shinhwa (3) Shinui (1) Shin Bora (1) Shionoya Sayaka (1) Silla (1) Sistar (1) Siwan (1) SM (1) soju (1) Song Joon-ki (1) Soo Joo Park (1) soribada (1) sorozat (3) sorozatok (26) soundcloud (1) So Jisub (1) Speed (1) Spitz (1) sport (1) stalking (1) Starship (1) statisztika (1) streaming (1) Sugizo (1) sujebi (1) sukjunamul (1) Sungkyunkwan Scandal (1) Super Junior (3) Suwon (1) szavazás (4) szellemváros (1) szépség (3) szexi (2) szexuális zaklatás (1) színészek (1) Szingapúr (5) szoba (1) Szöul (1) T-ara (3) Taeyang (3) taikomochi (1) taikomocsi (1) tájak (1) Tajvan (12) Tangun Vanggom (1) Tang Wei (1) tanulmány (1) Tarkan (1) társadalom (6) tavaszi tekercs (1) technológia (4) Teen Top (2) Teresa Teng (1) tetoválás (1) tévé (2) tévhitek (1) Tey (1) Thaiföld (5) The Great Doctor (1) The Heirs (1) The Inheritors (1) The Interlace (1) Tiffany Tang (1) Tiger Hu (1) Tokió (1) töndzsang ccsige (1) TOP (1) TOPIK (1) toplista (2) Top Combine (1) történelem (6) trot (1) TS (1) tteok (2) tteokbokki (1) tteokguk (1) tudomány (1) turizmus (1) TVXQ (8) újév (1) ukiss (1) ünnepek (2) Unni Network (1) USA (1) utazás (1) Vanness Wu (1) varieté (1) vásárlás (1) vélemény (1) verseny (1) vicces (3) vicces videó (3) videoklip (1) Vietnam (1) visual kei (1) Vivian Hsu (1) VIXX (2) VOD (1) Wang Lee-hom (1) Wikipédia (1) Wild Horse (1) will.i.am (1) Witchs Love (1) Witchs Romance (1) women issues (1) WonderBoyz (1) Wonder Girls (1) Woollim (1) Xiah Junsu (5) Xu Yi-na (1) X Japan (5) Yang Huyn-suk (1) Yang Hyun-suk (1) Yang Jin-song (1) yaoi (1) Yasaengma (1) yesasia (1) YG (1) Yoon Eun-hye (1) Yoo Ah-in (1) Yoo Ji-tae (1) Youre Beautiful (1) You Who Came From The Stars (1) Yun Bitgaram (1) zene (25) Zhou Xun (1) zuo yuezi (1) film (2) 돼지고기볶음 (1) 최선 (1) Címkefelhő