Ázsia másképp | Szigorúan véleményes

A K-pop árnyoldalai: a TVXQ-per és ami mögötte van

A TVXQ-ról már volt szó korábban, ők az a bizonyos leg-leg-leg együttes Ázsiában, akik minden elérhetőt elértek, aztán egy nap óriási botrányok közepette kettéváltak. A felbomlásuk története azonban megvilágítja az olajozott K-pop gépezet igazi természetét, a csillogó-villogó csodavilág mögötti félelmetes valóságot, azt, ahogy ez az iparág valójában működik.

Korea szárnyaló popiparának gépezetét a kiadó-ügynökségek vezérlik, gombnyomással. A felépítésről egy korábbi posztban már írtam. Ezek a kiadók bizony az előadók szerződésének abszolút birtokosai, gyakorlatilag az előadónak zéró beleszólása van a dolgokba. Mivel ezekkel a gyerekekkel igen korán kötnek igen hosszú távú szerződéseket, nemigen létezik semmi, amivel a szerződések tartalmát befolyásolni lehetne. Ügyvéd a sztárpalánta részéről nemigen van jelen, a szülő meg mit ért a jogi csűrcsavarokhoz? A gyerkőcök pedig mindenáron énekelni, táncolni, sztárrá válni akarnak, bármit aláírnak. Aztán felnőnek, és rádöbbennek, hogy mit tesznek velük valójában, a többség azonban tűr és várja a szerződés lejárást, és csak nagyon kevés olyan előadó van, aki lépni mer. Mert ha megteszik, a karrierjüket kockáztatják.

Ez történt a 90-es évek egyik első sikeres fiúbandájával, a HOT-tal is, akiknek a története hátborzongató módon hasonlít a TVXQ-éhoz, csak náluk a szerződésük meghosszabbításakor lépett fel gond, kettő maradt, hárman pedig mentek, és a szószt itt is a kiadó keverte meg alaposan.

1000%-osra nem lehet venni a történteket, hisz csak töredéke került nyilvánosságra a TVXQ kálváriájának, és egészen biztosan tévedhetek is akár, de abból, amit elolvastam a témában, én a következőket szűrtem le.

A régi szép idők: balról jobbra: Junsu, Yoochun és Jaejoong (JYJ), utána Changmin és Yunho (TVXQ)

A feloszlás

Történt tehát, hogy 2009 végén Jaejoong, Junsu és Yoochun a TVXQ-ból pert indítottak a kiadójuk, az SM Entertainment, Korea legnagyobb szórakoztatóipari mammutcége ellen, a szerződésük igazságtalanságai miatt. 13 évre szólt a szerződésük, amit az SM bármikor egyoldalúan megváltoztathatott, nekik viszont semmilyen beleszólásuk nem volt. A banda ekkor már iszonyat pénzeket keresett a kiadónak, aminek töredékét se látták. Évek óta egy lyukban laktak, amire a kiadó kötelezte őket, éveken át egy bútorozatlan szobában öten (csak az ágyak voltak). Olyasmiket kellett megtenniük, amiket nem akartak, olyan programokat szerveztek nekik, amikről előre nem szóltak. Orrvérzésig dolgoztatták őket szünet nélkül. Amikor bejelentették a szerződésváltoztatási igényüket, kaptak egy középső ujjat válaszként. A per indulásakor a három fiú (Jaejoong-Yoochun-Junsu azaz JYJ) kilépett, a másik kettő, Changmin és Yunho maradtak. A rajongótábor , a Cassiopeia majdnem beleőrült, és végül kettészakadt, a JYJ-nak igazat adók az Orion név alá csoportosultak. A két tábor féktelen, eszeveszett sárdobálásba kezdett, a JYJ rajongói árulóknak bélyegezték a TVXQ megmaradt két tagját, és fordítva is ez történt. A JYJ elbőgte magát a színpadon a szakítást követő első önálló koncertjükön Japánban.

A JYJ elérzékenyül a színpadon a japán koncertjüket követően

A három fiú útját ugyanis nem csak a szakítás terhe nehezítette meg. A feloszlást követően az SM Entertainment névtelen (!!!) körlevélben gyakorlatilag utasította a koreai tévétársaságokat, hogy a JYJ-t nem léptethetik fel. A JYJ 2010 óta egyetlen koreai zenei műsorban sem jelenhet meg, koncertjeiket nem közvetítik Koreában, az egyetlen tévéadó, amelyik szóba áll velük, az MTV, az is csak azért, mert külföldi tulajdonú. Ekkora hatalma van az SM-nek a koreai popiparban. Japánban a fiúk japán kiadója az Avex szintén mindent megtett, hogy elássa a JYJ-t a saját sírjába. Nem sikerült nekik. Az együttes megtöltötte a Tokyo Dome-ot, világ körüli turnéra ment, Junsu tízezres tömegeket vonz a musicalfellépéseivel, Yoochun tévésorozatai példátlan népszerűségnek örvendenek, Jaejoong pedig mozivásznon is tarol. Együtt, együttesként azonban továbbra is ki vannak tiltva minden hazai tévéből. A harcot azonban nem adják fel. A per első szakasza lezárult, a szöuli bíróság kijelentette, hogy a fiúk szerződése törvényellenes volt és az SM-nek kártérítést kell fizetnie. Csakhogy az SM nem hajlandó, a per folytatódik, már hatszor hallgatták meg a feleket, de megegyezésre sosem jutnak, legutóbb szeptemberben napolták el megint a döntéshozatalt. Az SM "felejtsük el ami történt" alapon egyezkedne, a JYJ ragaszkodik a bírósághoz. Álláspontok közeledése zéró.

Feszültség

A TVXQ legendás volt arról, hogy a fiúk milyen jóban voltak egymással, például hogy amikor a gyakornoki éveik alatt a későbbi bandavezér Yunhónak nem volt hova mennie, Junsu fogadta be, hogy ne az utcán kelljen élnie. Hogy mindebből mi igaz, nem tudni, mindenesetre feltételezzük, hogy a srácok tényleg olyan jó barátok voltak, mint amilyennek mutatkoztak a kamerák előtt. Ha valóban így volt, meglepő számomra Yunho és Changmin állítása, mi szerint ők semmit nem tudtak arról, hogy JYJ ki akar lépni az SM-től és "teljes meglepetésként" érte őket a per híre. Pláne hogy ezek a gyerekek egy lakásban laktak, a nap 24 órájában össze voltak zárva. Jaejoong húga olyasmit posztolt, hogy mind az öten a kilépést tervezték, aztán Changmin és Yunho valamiért megváltoztatta a döntését és maradtak. A leányzó információi szerint az SM több mint egy hónapig egyenkénti megbeszélésekre hívta a tagokat, és fene tudja, mivel tömték a fejüket. Lehet, hogy több pénzt ígértek nekik, CH és Y elfogadták, JYJ pedig nem? Olyan hírek is szárnyra keltek, hogy az SM tudta, hogy JYJ mindenképp perelni fog és a két hezitáló tagnak azt hazudták, hogy sikerült velük megegyezni.

Hogy valójában mi történt, senki kívülálló nem tudja, mindenesetre Junsu ingerült és depressziós Twitter-üzenetei csak olajat öntöttek a tűzre. A mindig mosolygós, mindig pozitív gondolkodású Junsu Twitter-üzeneteiben számon kérte valakitől (címzett nem volt), hogy "hyung [idősebb csapattag megszólítása], miért teszed ezt velünk? Hálát adsz annak az embernek, aki a közös ellenségünk és elválasztott minket? Nem bírom ezt már tovább". A rajongók úgy vélték, az üzenet a csapatvezér Yunhónak szólt, aki idősebb Junsunál (ezért a hyung, azaz báty megszólítás), az üzenet többi része pedig arra utalt, hogy nem sokkal korábban Yunho köszönetet mondott az SM Entertainment igazgatójának, Lee Soo-mannak, amikor a TVXQ duóként debütált. Ráadásul a spekulációk szerint a TVXQ visszatérő dalának, a Keep You Head Down-nak a szövege a JYJ-nek lett címezve, amitől Junsu kiborult, mert a dalszöveg egy kétarcú árulóról szól.

A TVXQ Keep Your Head Down c. dala angol felirattal

Persze az is lehet, hogy mindez csak véletlen, illetve egyes infók szerint a dal már készen volt jóval az előtt, hogy a JYJ lelépett. Fene tudja, mindenesetre a JYJ debütáló angol nyelvű lemezének címe a The Beginning (A kezdet) is tutira nem arra utal, hogy újrakezdik az egészet a másik két srác nélkül. Ugye?

Ami szerintem a függöny mögött lapul

A függöny mögött rejtőzik egy óriás cég, amit már sokan és sokszor kritizáltak az előadóikkal való bánásmód és a gyakorlatilag rabszolgaszerződéseik miatt. Az SM Entertainmentnek nem állt érdekében javítani a JYJ szerződésén, hisz az arany tojást tojó tyúkok a prémium táp nélkül is megtojták az aranytojást, minek nekik nagyobb kalitka? Valószínűleg üres fenyegetésnek vették azt, hogy a fiúk perelni fognak, ha nem javítanak a feltételeken. Ugyan ki merné beperelni Korea legnagyobb szórakoztatóipari cégét? Hisz elásnák a karrierjüket, örökre. Aztán amikor a fiúk mégis beadták a keresetet, valószínűleg rádöbbentek, hogy most akkor mentsük ami menthető és szépen megfőzték a másik két fiút. Kétfős TVXQ is több mint a semmi alapon. Aztán szépen elindították a JYJ-lejárató gépezetet, aminek eredményeképp a három kivált fiú a mai napig sem léphet fel együtt az országos tévéadók műsoraiban, míg a TVXQ kedvére promótálhat bárhol.

Az SM esete a HOT-tal (akik szintén hasonló okok miatt bomlottak fel) és a TVXQ-val azt mutatja, hogy valami nagyon bűzlik Dániában, akarom mondani Koreában, legalábbis popfronton. Az óriáskiadó teljhatalommal rendelkezik a sztárjai fölött, akik vagy kussban maradnak, vagy eltángálják őket egy életre. A JYJ annak köszönheti az önállóan elért sikereit, hogy már nagy névre tettek szert a TVXQ tagjaiként, önállóan is eladhatóak (szerencse, hogy a srácok a színészethez is értenek), így meg tudnak élni az SM nélkül, és végre szabadok. Mióta kiléptek, például, egyre inkább maguk írják a dalaikat, Junsu levetkőzte az SM által rákényszerített cukipofa-imidzset és átment dögös félistenbe, Yoochun és Jaejoong pedig színészként bontakozott ki. Jaejoong a hátára tetováltatta Yoochun és Junsu nevét -Changmin és Yunho lemaradtak, de mind Jaejoong, mind Yoochun kapott egy-egy Always keep the faith (Mindig bízni fogunk) tetoválást a mellkasára, ami azóta a régi TVXQ-ért rajongók jelmondatává vált.

A JYJ ugyanis nem adta fel a reményt, hogy egyszer egy nap ők öten újra együtt fognak a színpadon állni, mint régen. Addig is, a saját útjukat járják, ahogy a duóvá alakult TVXQ is, miközben az én agyamban meg az motoszkál, hogy hogyan engedhetik meg a törvények Koreában azt, hogy egy cég ilyen szerződéseket kössön a munkavállalóival, és miért nem mer senki, de senki emberfia Koreában komolyan fellépni az SM ellen? Amíg a JYJ egyedül van a harcával a mammut ellen, addig kevés az esély arra, hogy bármi is megváltozzon. Vajon hány olyan híres koreai szupersztár lehet, akik hasonló rabszolgaszerződéssel dolgoznak?

A JYJ eléggé világos kódolt üzenete. A 'W' című dalukról nem lehet nem érezni, hogy a TVXQ-nak szól. A W ugyanis a Cassiopeia csillagkép alakja, a Cassiopeia pedig a régi ötösfogat TVXQ ranjongótáborának neve volt. A dalszöveg is ráutaló jellegű: "Mindig várni fogunk, mindig fenttartjuk a helyeteket, mindig látjuk magunk előtt a W-t".

(Update 2013/2/6: a per 2012 novemberében lezárult, a TVXQ újraegyesülésének lehetőségét a JYJ 0%-ra becsüli)

A bejegyzés trackback címe:

https://xiablog.blog.hu/api/trackback/id/tr9412081435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

supermario4ever 2013.02.15. 14:03:20

Nagyon jó cikk volt. :) Engem is mélyebben érdekel a japán, és koreai popzene, és ami mögötte van. Amíg a pénz nagy úr, addig az SM Entertainment keze messzire elér, és olyan rabszolgasorsot írnak az alattvalóiknak (szándékosan használtam ezt a szót, hiszen tényleg úgy kezelik őket), amilyet nem szégyellnek. Hiszen sajnos régi igazság, hogy az igazságszolgáltatás pénzért megvehető. Ugyanez a helyzet a japán Johnny's Entertainmenttel. Sokszor beperelték már Johnny bácsit pedofil vádak miatt, de soha nem ítélték el. Vajon miért? Én abban reménykedem, hogy minél többem állnak majd a fiúk mellé, és akkor lehet nagyobb változás. Én azt gondolom, hogy ők öten jóbarátok voltak, különben, ha igaz az, hogy tényleg egy kis lyukban laktak öten összezárva, nem bírták volna ki egymás mellett. Valószínűleg az ügynökség kavart be nekik, azért viharos a kapcsolatuk.

Reiko 2013.04.30. 17:59:00

nagyon tetszett a cikk,és ahogy látom,meg amennyit foglalkozol a TVXQ-val és JYJ-val,gondolom Cassiopeia vagy/voltál~ az érdekelne,hogy te JYJ vagy TVQX párti vagy inkább?owo

xiaolongimnida 2013.04.30. 21:50:08

JYJ :)

HeeYong 2013.07.25. 01:44:31

Ahigy olvastam a cikket, eszembe jutott még a Super Junior esete is.. ők is perelték az SM-et.. illetve Han Geng, majd hozzá csatlakoztak még egy páran... az okok is nagyjából ugyanezek, csak a SuJu tagok, különösen Han Geng belebetegedtek abba, amit ott elvártak tőlük (az angol szöveg szerint vese betegsége és gyomorhurutja lett)....azóta sem engedték Han Geng-et vissza Koreába..

Mária Hegyiné Serfőző 2014.05.05. 18:51:24

Annak idején - még a rendszerváltás előtt Magyarországon is ha jól tudom a Hungaroton vállalat és Erdős Péter - döntötte el, hogy melyik énekes vagy banda lehet sikeres - mit énekelhetnek, hova mehetnek.stb.stb. Illetve Aczél György a minisztériumban. Volt úgy, hogy díjátadóra nem utazhattak ki - mert, hogy annak idején még útleveles kort éltünk. A három t korszaka volt a zeneiparban is. T - tiltott T - tűrt T - támogatott

Pongrácz Zsoltné Kata58 2014.05.06. 10:55:18

Köszönöm a cikket, érdekes olvasmány.Sajnos nem látom a leírások alapján hogy ez a mammut hatalom egy fikarcnyit is engedni akarna, ahhoz sokkal nagyobb nyomás kellene rájuk!Mindenesetre példaértékű a 3 fiú kiállása és küzdelme, remélem nem adják fel, és lesznek még támogatóik! Sok sikert srácok!Megérdemlitek!

Brigi 2014.11.11. 04:19:40

Teljesen magával ragadnak a cikkeid. Élvezet olvasni mindegyiket, hatalmas tudás áll mögöttük. Le a kalappal! Rendszeres olvasód leszek! :) Brigi (http://yisanprojekt.hu)

xiaolongimnida 2014.11.11. 10:53:57

Köszönöm! Örülök, hogy tetszij

Brigi 2014.11.15. 19:04:46

Ez csak természetes. :) Egyébként szerinted mi igaz abból a szóbeszédből, hogy a fiúkat rendszeresen verték is a debütálás körüli időszakban? Bevallom, először én elszörnyedtem ennek még a gondolatára, de a klip láttán a youtube-on, ahol az öltözőben az egyik stylist bántja Yunhót, annak ellenére hogy ő meg Junsu is tiltakozik, lassan bármit el tudok képzelni.... Kitehetem egyébként a blogod linkjét az oldalamra? :)

xiaolongimnida 2014.11.15. 21:30:54

Szia! Bármit el tudok képzelni... Ma már nem hiszem, hogy a nagy neveknél előfordulhat ilyesmi, de a traineeknél és a frissen debütáltaknál simán el tudom képzelni, hogy meg is verik őket, ha kell.. Persze, megköszönöm, ha kiteszed :D

Suzuran 2014.11.15. 22:36:12

Nagyon érdekfeszítő cikkedet olvasni, még akkor is, ha évekkel korábban írtad. Azon viszont tényleg ledöbbentem, mert még nem hallottam, mintahogy Brigi említette: "youtube-on, ahol az öltözőben az egyik stylist bántja Yunhót, annak ellenére hogy ő meg Junsu is tiltakozik," Kíváncsiságból megnézném azt a vidit, mert annyira hihetetlennek tűnik. Én a mostani TVXQ-t és a JYJ-t is követem, szeretem őket még akkor is ha külön vannak.

Brigi 2014.11.16. 03:54:55

szegények. :(( köszönöm a lehetőséget, a következő frissítésnél kiteszlek! :)

Brigi 2014.12.07. 03:15:39

Szia! Bocsi, csak most láttam, hogy kommenteltél. Erre a videóra gondoltam: http://youtu.be/D8R-L8X49PI

Mostantól új helyen: xiaolongimnida.hu

xiaheader.png

 

 

XIA

Korea, Kína, Japán: pop, rock, média, kultúra

Címkék

100DayKSongChallenge (1) 2013 (2) 2015 legjobb koreai sorozata (1) 2AM (1) 2ne1 (3) 2PM (4) 4minute (1) A-mei (1) Aaron Yan (1) Able C&C (1) After School (1) ajánló (19) alkohol (1) ALS Ice Bucket Challenge (1) Amoeba (1) Amore Pacific (1) androgün (2) Andy Lau (1) Angelababy (1) anime (1) AOA (2) április bolondja (1) arcfelismerés (1) átírás (1) Ázsia (14) ázsiai nők (1) A hónap városa (1) A Qiao (1) B.A.P. (3) B1A4 (2) bakancslista (2) Bang Yongguk (1) baozi (1) BBC (1) BB krém (1) Beast (3) becsületsértés (1) BgA (1) bibimbap (1) Bigbang (12) bihon (1) Block B (3) blog (3) bloghír (2) blogtalálkozó (1) bongwan (1) botrányok (2) Boyfriend (2) Boys Over Flowers (1) Boys Republic (2) Bride of the Century (1) Brown Eyed Girls (1) BTS (4) BÚÉK (3) Byakuya Fansubs (1) C-Clown (1) C-Jes (1) C-pop (4) Cantoy (1) Cecilia Liu (1) cégek (1) Cheongdamdong 111 (1) Choi Soo-min (1) Choi Sun (1) Cho Young-pil (1) chuseok (1) CL (2) ClickB (1) CN Blue (4) Coco Lee (1) Coffee Prince (1) Cross Gene (1) cross race effect (1) csajok (8) csebol (2) Csedzsu (1) cshuszok (1) Csingtao (1) cson (1) Csoszon (4) Cube (1) Cui Jian (1) cuki (2) current (5) curry (1) Dami Im (1) David Sakurai (1) DBSK (1) Defconn (1) Dél-Korea (3) divat (15) doenjangguk (1) doenjang jjigae (1) dokumentumfilm (1) drug restaurant (1) Dr Frost (1) DSP (1) dwaejigogibokkeum (1) eatyourkimchi (1) Ecomobility Festival 2013 (1) English posts (2) Eom Jeong-hwa (1) építészet (3) érdekességek (33) Eric Nam (1) esemény (1) Észak-Korea (4) Eurovízió (1) EXO (3) expat (1) explicit (1) Faith (1) Fan Bing-bing (1) fan rice (1) Faye Wong (1) férfi gésa (1) festői helyek (1) film (17) fiúegyüttesek (1) flower boys (1) FNC (1) FNC Entertainment (1) Forbes (2) fordítás (4) fotók (1) FTHX Paris (1) FTISLAND (6) FT Island (2) Full House Take 2 (1) G-Dragon (12) Gain (1) Gangnam Style (1) Gao Yuan-yuan (1) Gary (1) gasztronómia (27) Gavy NJ (1) gazdaság (6) gésa (1) GIF (1) Gimhae Kim (1) gochujang (1) golf (1) Gong Hyo-jin (1) Gong Yoo (1) Goryeo (1) Guo Bi-ting (1) gyeongdan (1) Gyorstalpaló K-pop-tanfolyam (1) gyoza (1) hagyomány (1) Halloween (2) hanbok (3) hangul (1) Han Dae-su (1) Han Jimin (1) harcművészetek (4) házasság (2) Healer (1) heian (1) hellokpop (1) Hell Joseon (1) Henry Lau (2) Heo Young-saeng (1) Heyne (1) hide (1) hidrogéncella (1) hírességek (1) Hjoncshongil (1) hókan (1) Hongkong (5) hösik (1) houkan (1) humor (1) Hwang Jeong-eum (1) Hyun Bin (1) idolok (1) Ikimonogakari (1) ikon (1) India (1) Indonézia (1) Infinite (2) inkii (1) Insooni (1) interjú (2) Intimate Enemies (1) írás (1) IRIS2 (1) irodalom (1) its okay thats love (1) IU (1) Ivy (1) j-rock (1) J. Tune (1) Jackie Chan (1) Jaejoong (1) Jang Keun-suk (1) Jang Ying-rong (1) Japán (41) japán (2) japán curry (1) játék (2) játékok (1) Jay Chou (5) Jay Park (1) Jeju (1) Jeno Liu (1) jeon (1) Jeon Ji-hyun (1) Jet Li (1) Jinro (1) Jinusean (1) Ji Chang-wook (1) Ji Sung (1) JJ Lin (2) jog (1) Jolin Tsai (1) Joseon (3) jótékonyság (1) Jo Bin (1) Jo In-sung (1) Juniel (1) Junsu (1) Juventus (1) JYJ (9) JYP (2) JY Park (2) K-drama (2) K-pop (66) K-pop kiadók (1) K-show (1) K-Will (1) Kara (1) karácsony (2) katonaság (3) kdrama (3) kecune (1) keranccsim (1) kérdőív (1) kiejtés (2) Kill Me Heal Me (1) kimbap (1) kimchi (1) kimchi jjigae (1) Kim Hee-sun (1) Kim Hyun-joong (1) Kim Hyung-jun (1) Kim Jaejoong (1) Kim Jong-kook (1) Kim Junsu (4) Kim Sisters (1) Kim Soo-hyun (1) Kim Suro (1) Kim Taewoo (1) Kína (43) kínai színésznők (1) kínai újév (1) klánok (1) klawguru (2) koncert (5) kongnamulguk (1) Korea (142) koreai esküvő (1) koreai filmfesztivál (1) Koreai hullám (1) koreai irodalom (1) koreai jog (2) koreai nevek (1) koreai nyelv (4) koreai szórakoztatóipar (2) koreai történelem (5) koreai tv (1) Korean Grammar Practice for Foreigners (1) Korjo (1) környezetvédelem (1) Koyote (1) közlekedés (2) kozmetikumok (1) KPOP101 (4) kultúra (18) kutatás (1) Ku Hye-sun (1) kvíz (2) Lady Gaga (1) La Cigale (1) LC9 (1) Leehom Wang (1) Lee Hi (1) Lee Honggi (3) Lee Hongki (2) Lee Hyori (3) Lee Hyuk (1) lee Jun-ki (1) Lee Jung-hyun (1) Lee Kwang-soo (2) Lee Mi-ja (1) Lee Minho (1) Lee Soo-man (1) lektorált (1) leves (1) LG Household & Health Care (1) Listák (2) Liu Tao (1) Liu Yi-fei (1) Liza a rókatündér (1) LMBT (1) LOEN (1) LOréal (1) Lotte (1) Lush (1) magyar film (1) Makaó (1) Mamamoo (1) mandopop (1) mandu (1) manga (2) Mao Amin (1) márkák (1) Masters Sun (1) Mayday (1) MBLAQ (2) MFBTY (1) MIC (1) Michelle Lee (1) Michigo (1) mihon (1) MIK (1) Miley Cyrus (1) Mino (1) mitológia (2) Miura Ryosuke (1) Miyavi (2) Mi az a K-pop? (2) Mi az a Kpop? (2) Modern Farmer (1) móka (1) Momo Wu (1) mondocon (3) Monstar (1) MTV VMA (1) musical (1) művészet (1) MV (1) My Lovely Sam Soon (1) My Love From The Star (1) N-Sonic (1) N-Train (1) Narsha (1) népszokások (2) népviselet (1) névadás (1) nevek (1) NH (1) nikuman (1) Nine Muses (1) Ni Paljaya (1) nőjogok (1) Non-Summit (1) Norazo (2) novella (1) Nuest (1) nyelvtanulás (5) nyereményjáték (2) OCN (1) öltözködés (1) omurice (1) online TV (1) Open World Entertainment (1) örökségvédelem (2) padlizsános curry (1) Park Min-young (2) Park Seo-jun (2) Park Shin-hye (1) Park Yoochun (4) pasik (16) PC bang (1) Peking (2) plasztikai műtét (2) Pledis (1) politika (3) Power Station (1) prostitúció (2) Prücsök (1) PSY (6) Qingdao (1) ragacsosrizs-liszt (1) Rain (1) ramen (1) ramyeon (1) rasszok (1) rekordok (1) retro (1) riport (1) rizstallér (1) rock (3) room salon (1) rövidhír (8) Royal Pirates (1) Roy Kim (1) RTA (1) Sales King (1) Sam Okyere (1) sasaeng (1) Scholar Who Walks the Night (1) Secret (1) Secret Garden (1) Sek Loso (1) Seo Taiji (1) Seungri (1) Seven Seasons (1) Shiina Ringo (1) Shinee (4) Shinhwa (3) Shinui (1) Shin Bora (1) Shionoya Sayaka (1) Silla (1) Sistar (1) Siwan (1) SM (1) soju (1) Song Joon-ki (1) Soo Joo Park (1) soribada (1) sorozat (3) sorozatok (26) soundcloud (1) So Jisub (1) Speed (1) Spitz (1) sport (1) stalking (1) Starship (1) statisztika (1) streaming (1) Sugizo (1) sujebi (1) sukjunamul (1) Sungkyunkwan Scandal (1) Super Junior (3) Suwon (1) szavazás (4) szellemváros (1) szépség (3) szexi (2) szexuális zaklatás (1) színészek (1) Szingapúr (5) szoba (1) Szöul (1) T-ara (3) Taeyang (3) taikomochi (1) taikomocsi (1) tájak (1) Tajvan (12) Tangun Vanggom (1) Tang Wei (1) tanulmány (1) Tarkan (1) társadalom (6) tavaszi tekercs (1) technológia (4) Teen Top (2) Teresa Teng (1) tetoválás (1) tévé (2) tévhitek (1) Tey (1) Thaiföld (5) The Great Doctor (1) The Heirs (1) The Inheritors (1) The Interlace (1) Tiffany Tang (1) Tiger Hu (1) Tokió (1) töndzsang ccsige (1) TOP (1) TOPIK (1) toplista (2) Top Combine (1) történelem (6) trot (1) TS (1) tteok (2) tteokbokki (1) tteokguk (1) tudomány (1) turizmus (1) TVXQ (8) újév (1) ukiss (1) ünnepek (2) Unni Network (1) USA (1) utazás (1) Vanness Wu (1) varieté (1) vásárlás (1) vélemény (1) verseny (1) vicces (3) vicces videó (3) videoklip (1) Vietnam (1) visual kei (1) Vivian Hsu (1) VIXX (2) VOD (1) Wang Lee-hom (1) Wikipédia (1) Wild Horse (1) will.i.am (1) Witchs Love (1) Witchs Romance (1) women issues (1) WonderBoyz (1) Wonder Girls (1) Woollim (1) Xiah Junsu (5) Xu Yi-na (1) X Japan (5) Yang Huyn-suk (1) Yang Hyun-suk (1) Yang Jin-song (1) yaoi (1) Yasaengma (1) yesasia (1) YG (1) Yoon Eun-hye (1) Yoo Ah-in (1) Yoo Ji-tae (1) Youre Beautiful (1) You Who Came From The Stars (1) Yun Bitgaram (1) zene (25) Zhou Xun (1) zuo yuezi (1) film (2) 돼지고기볶음 (1) 최선 (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása