Ázsia másképp | Szigorúan véleményes

Csábítás kínai módra: a legszexibb női ruha

A nők mindig is az öltözéküket használták fel csábításra, már réges-régen is, egy kivillanó boka, egy mély dekoltázs az őrületbe tudott kergetni bármilyen férfit. Kínában sincs ez másképp, bár hosszú idő kellett ahhoz, hogy a nők le merjék vetni a teljes testet mindenhonnan tökéletesen eltakaró, úgynevezett mandzsu köpenyt. A ruha folyamatosan szűkült, majd rövidült, és végül az 1920-as években Párizzsal is vetekedő kulturális életet élő Sanghajban álmodták meg a szabók a chőngszámot (nyugaton ismert nevén cheongsam), vagy ahogy mandarinul nevezik, a csipaót. Ez a sikkes ruha, mely szorosan simul a testre, és akár csípőig is fel lehet vágni, hamar elnyerte a hölgyek tetszését, a külföldi tengerészek legnagyobb örömére. A hagyomány szerint zárt nyakú (ún. "kínai galléros") és hosszított ujjú volt, azonban nagyon hamar megjelentek a rövid ujjú és szexi dekoltázsos változatai is. Nem csak a híres-hírhedt örömlányok viselték, a gazdag dámák és a színésznők is szívesen hordták. Manapság szinte mindenki úgy hiszi, ez a hagyományos kínai női viselet, holott  a mai chőngszám 20. századi találmány és bár sokan viselik esküvői ruhaként is a szerencsét és boldogságot hozó piros színben, nem népviselet.

A chőngszám ma is népszerű, kínai és nem kínai nők körében egyaránt. Vásárolják a turisták és a legnagyobb hollywoodi sztárok is, mert dögös, mégis elegáns viselet. Egyetlen baj van vele: a chőngszámhoz bizony megfelelő alkat is kell, mert jóformán csak a homokóra alakú nőkön mutat úgy, hogy eláll tőle az ember lélegzete.

Chőngszám az 1920-as években. Getty Images.

Chőngszám-kiállítás Kínában. People.com.cn

A modern kifutókon is megjelenik. themagazine.us

A Kína legszebb asszonyának tartott Gong Li a mélyen dekoltált fazon híve. topchinesemovies.com

Paris Hilton chőngszámban. Getty Images.

Modern, hímzett chőngszám. dressbybonnie.com

Modern változatok nyári viseletnek, by Mazzario.

A bejegyzés trackback címe:

https://xiablog.blog.hu/api/trackback/id/tr9612081369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mostantól új helyen: xiaolongimnida.hu

xiaheader.png

 

 

XIA

Korea, Kína, Japán: pop, rock, média, kultúra

Címkék

100DayKSongChallenge (1) 2013 (2) 2015 legjobb koreai sorozata (1) 2AM (1) 2ne1 (3) 2PM (4) 4minute (1) A-mei (1) Aaron Yan (1) Able C&C (1) After School (1) ajánló (19) alkohol (1) ALS Ice Bucket Challenge (1) Amoeba (1) Amore Pacific (1) androgün (2) Andy Lau (1) Angelababy (1) anime (1) AOA (2) április bolondja (1) arcfelismerés (1) átírás (1) Ázsia (14) ázsiai nők (1) A hónap városa (1) A Qiao (1) B.A.P. (3) B1A4 (2) bakancslista (2) Bang Yongguk (1) baozi (1) BBC (1) BB krém (1) Beast (3) becsületsértés (1) BgA (1) bibimbap (1) Bigbang (12) bihon (1) Block B (3) blog (3) bloghír (2) blogtalálkozó (1) bongwan (1) botrányok (2) Boyfriend (2) Boys Over Flowers (1) Boys Republic (2) Bride of the Century (1) Brown Eyed Girls (1) BTS (4) BÚÉK (3) Byakuya Fansubs (1) C-Clown (1) C-Jes (1) C-pop (4) Cantoy (1) Cecilia Liu (1) cégek (1) Cheongdamdong 111 (1) Choi Soo-min (1) Choi Sun (1) Cho Young-pil (1) chuseok (1) CL (2) ClickB (1) CN Blue (4) Coco Lee (1) Coffee Prince (1) Cross Gene (1) cross race effect (1) csajok (8) csebol (2) Csedzsu (1) cshuszok (1) Csingtao (1) cson (1) Csoszon (4) Cube (1) Cui Jian (1) cuki (2) current (5) curry (1) Dami Im (1) David Sakurai (1) DBSK (1) Defconn (1) Dél-Korea (3) divat (15) doenjangguk (1) doenjang jjigae (1) dokumentumfilm (1) drug restaurant (1) Dr Frost (1) DSP (1) dwaejigogibokkeum (1) eatyourkimchi (1) Ecomobility Festival 2013 (1) English posts (2) Eom Jeong-hwa (1) építészet (3) érdekességek (33) Eric Nam (1) esemény (1) Észak-Korea (4) Eurovízió (1) EXO (3) expat (1) explicit (1) Faith (1) Fan Bing-bing (1) fan rice (1) Faye Wong (1) férfi gésa (1) festői helyek (1) film (17) fiúegyüttesek (1) flower boys (1) FNC (1) FNC Entertainment (1) Forbes (2) fordítás (4) fotók (1) FTHX Paris (1) FTISLAND (6) FT Island (2) Full House Take 2 (1) G-Dragon (12) Gain (1) Gangnam Style (1) Gao Yuan-yuan (1) Gary (1) gasztronómia (27) Gavy NJ (1) gazdaság (6) gésa (1) GIF (1) Gimhae Kim (1) gochujang (1) golf (1) Gong Hyo-jin (1) Gong Yoo (1) Goryeo (1) Guo Bi-ting (1) gyeongdan (1) Gyorstalpaló K-pop-tanfolyam (1) gyoza (1) hagyomány (1) Halloween (2) hanbok (3) hangul (1) Han Dae-su (1) Han Jimin (1) harcművészetek (4) házasság (2) Healer (1) heian (1) hellokpop (1) Hell Joseon (1) Henry Lau (2) Heo Young-saeng (1) Heyne (1) hide (1) hidrogéncella (1) hírességek (1) Hjoncshongil (1) hókan (1) Hongkong (5) hösik (1) houkan (1) humor (1) Hwang Jeong-eum (1) Hyun Bin (1) idolok (1) Ikimonogakari (1) ikon (1) India (1) Indonézia (1) Infinite (2) inkii (1) Insooni (1) interjú (2) Intimate Enemies (1) írás (1) IRIS2 (1) irodalom (1) its okay thats love (1) IU (1) Ivy (1) j-rock (1) J. Tune (1) Jackie Chan (1) Jaejoong (1) Jang Keun-suk (1) Jang Ying-rong (1) Japán (41) japán (2) japán curry (1) játék (2) játékok (1) Jay Chou (5) Jay Park (1) Jeju (1) Jeno Liu (1) jeon (1) Jeon Ji-hyun (1) Jet Li (1) Jinro (1) Jinusean (1) Ji Chang-wook (1) Ji Sung (1) JJ Lin (2) jog (1) Jolin Tsai (1) Joseon (3) jótékonyság (1) Jo Bin (1) Jo In-sung (1) Juniel (1) Junsu (1) Juventus (1) JYJ (9) JYP (2) JY Park (2) K-drama (2) K-pop (66) K-pop kiadók (1) K-show (1) K-Will (1) Kara (1) karácsony (2) katonaság (3) kdrama (3) kecune (1) keranccsim (1) kérdőív (1) kiejtés (2) Kill Me Heal Me (1) kimbap (1) kimchi (1) kimchi jjigae (1) Kim Hee-sun (1) Kim Hyun-joong (1) Kim Hyung-jun (1) Kim Jaejoong (1) Kim Jong-kook (1) Kim Junsu (4) Kim Sisters (1) Kim Soo-hyun (1) Kim Suro (1) Kim Taewoo (1) Kína (43) kínai színésznők (1) kínai újév (1) klánok (1) klawguru (2) koncert (5) kongnamulguk (1) Korea (142) koreai esküvő (1) koreai filmfesztivál (1) Koreai hullám (1) koreai irodalom (1) koreai jog (2) koreai nevek (1) koreai nyelv (4) koreai szórakoztatóipar (2) koreai történelem (5) koreai tv (1) Korean Grammar Practice for Foreigners (1) Korjo (1) környezetvédelem (1) Koyote (1) közlekedés (2) kozmetikumok (1) KPOP101 (4) kultúra (18) kutatás (1) Ku Hye-sun (1) kvíz (2) Lady Gaga (1) La Cigale (1) LC9 (1) Leehom Wang (1) Lee Hi (1) Lee Honggi (3) Lee Hongki (2) Lee Hyori (3) Lee Hyuk (1) lee Jun-ki (1) Lee Jung-hyun (1) Lee Kwang-soo (2) Lee Mi-ja (1) Lee Minho (1) Lee Soo-man (1) lektorált (1) leves (1) LG Household & Health Care (1) Listák (2) Liu Tao (1) Liu Yi-fei (1) Liza a rókatündér (1) LMBT (1) LOEN (1) LOréal (1) Lotte (1) Lush (1) magyar film (1) Makaó (1) Mamamoo (1) mandopop (1) mandu (1) manga (2) Mao Amin (1) márkák (1) Masters Sun (1) Mayday (1) MBLAQ (2) MFBTY (1) MIC (1) Michelle Lee (1) Michigo (1) mihon (1) MIK (1) Miley Cyrus (1) Mino (1) mitológia (2) Miura Ryosuke (1) Miyavi (2) Mi az a K-pop? (2) Mi az a Kpop? (2) Modern Farmer (1) móka (1) Momo Wu (1) mondocon (3) Monstar (1) MTV VMA (1) musical (1) művészet (1) MV (1) My Lovely Sam Soon (1) My Love From The Star (1) N-Sonic (1) N-Train (1) Narsha (1) népszokások (2) népviselet (1) névadás (1) nevek (1) NH (1) nikuman (1) Nine Muses (1) Ni Paljaya (1) nőjogok (1) Non-Summit (1) Norazo (2) novella (1) Nuest (1) nyelvtanulás (5) nyereményjáték (2) OCN (1) öltözködés (1) omurice (1) online TV (1) Open World Entertainment (1) örökségvédelem (2) padlizsános curry (1) Park Min-young (2) Park Seo-jun (2) Park Shin-hye (1) Park Yoochun (4) pasik (16) PC bang (1) Peking (2) plasztikai műtét (2) Pledis (1) politika (3) Power Station (1) prostitúció (2) Prücsök (1) PSY (6) Qingdao (1) ragacsosrizs-liszt (1) Rain (1) ramen (1) ramyeon (1) rasszok (1) rekordok (1) retro (1) riport (1) rizstallér (1) rock (3) room salon (1) rövidhír (8) Royal Pirates (1) Roy Kim (1) RTA (1) Sales King (1) Sam Okyere (1) sasaeng (1) Scholar Who Walks the Night (1) Secret (1) Secret Garden (1) Sek Loso (1) Seo Taiji (1) Seungri (1) Seven Seasons (1) Shiina Ringo (1) Shinee (4) Shinhwa (3) Shinui (1) Shin Bora (1) Shionoya Sayaka (1) Silla (1) Sistar (1) Siwan (1) SM (1) soju (1) Song Joon-ki (1) Soo Joo Park (1) soribada (1) sorozat (3) sorozatok (26) soundcloud (1) So Jisub (1) Speed (1) Spitz (1) sport (1) stalking (1) Starship (1) statisztika (1) streaming (1) Sugizo (1) sujebi (1) sukjunamul (1) Sungkyunkwan Scandal (1) Super Junior (3) Suwon (1) szavazás (4) szellemváros (1) szépség (3) szexi (2) szexuális zaklatás (1) színészek (1) Szingapúr (5) szoba (1) Szöul (1) T-ara (3) Taeyang (3) taikomochi (1) taikomocsi (1) tájak (1) Tajvan (12) Tangun Vanggom (1) Tang Wei (1) tanulmány (1) Tarkan (1) társadalom (6) tavaszi tekercs (1) technológia (4) Teen Top (2) Teresa Teng (1) tetoválás (1) tévé (2) tévhitek (1) Tey (1) Thaiföld (5) The Great Doctor (1) The Heirs (1) The Inheritors (1) The Interlace (1) Tiffany Tang (1) Tiger Hu (1) Tokió (1) töndzsang ccsige (1) TOP (1) TOPIK (1) toplista (2) Top Combine (1) történelem (6) trot (1) TS (1) tteok (2) tteokbokki (1) tteokguk (1) tudomány (1) turizmus (1) TVXQ (8) újév (1) ukiss (1) ünnepek (2) Unni Network (1) USA (1) utazás (1) Vanness Wu (1) varieté (1) vásárlás (1) vélemény (1) verseny (1) vicces (3) vicces videó (3) videoklip (1) Vietnam (1) visual kei (1) Vivian Hsu (1) VIXX (2) VOD (1) Wang Lee-hom (1) Wikipédia (1) Wild Horse (1) will.i.am (1) Witchs Love (1) Witchs Romance (1) women issues (1) WonderBoyz (1) Wonder Girls (1) Woollim (1) Xiah Junsu (5) Xu Yi-na (1) X Japan (5) Yang Huyn-suk (1) Yang Hyun-suk (1) Yang Jin-song (1) yaoi (1) Yasaengma (1) yesasia (1) YG (1) Yoon Eun-hye (1) Yoo Ah-in (1) Yoo Ji-tae (1) Youre Beautiful (1) You Who Came From The Stars (1) Yun Bitgaram (1) zene (25) Zhou Xun (1) zuo yuezi (1) film (2) 돼지고기볶음 (1) 최선 (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása