Ázsia másképp | Szigorúan véleményes

Zseniális rapper kis beütéssel eladó

Talán így lehetne leginkább összefoglalni Tajvan valaha volt legsikeresebb előadóját, Jay Chout. Ő minden idők egyik legnépszerűbb kínai előadója, és Jackie Chan után a második leggazdagabb is. Története igen érdekes és tanulságos, a zenéje pedig önmagáért beszél.

Jay Chou, született Csou Csie-lun, talán az egyik legizgalmasabb kínai előadó. A kínai zenéről nekünk magyaroknak valószínűleg a (lássuk be) kibírhatatlanul idegesítő macskanyávogásnak tűnő pekingi opera jut eszünkbe, meg mindenféle népi hangszerek, amiket a Duna TV-n szoktak mutogatni szofisztikált dokumentumfilmekben. Nos, nem meglepő talán, hogy Kínának azért van popzenei élete is, méghozzá nem is rossz. A legjobb előadók azonban Tajvanról származnak, nem véletlenül, hisz ott nagyobb a szabadság, demokratikus állam (még ha Kína, és a kínai hatalomtól tartó nyugat nem is ismeri el önállónak).

Jay Chou csúnyácska gyerek volt, egyke, magányos, a szülei szigorú tanáremberek. Talán nem véletlen, hogy a srác a zenébe menekült, bár erre anyja is rátett egy lapáttal, a kisfiút négy éves korától zongoraórákra járatta. A tanárok autistának hitték az iskolában, annyira zárkózott volt, és rosszul is tanult - kivéve a zeneórákon. 18 éves volt, amikor egy ismerőse a tudta nélkül benevezte egy zenei tehetségkutató műsorba. A lány, akivel fellépett, nem volt valami tehetséges énekes, de Jay saját dalait adták elő a műsorban és erre felfigyelt a helyi médiamogul és szerződést ajánlott neki, persze csak dalszerzőit. A mogul ugyanis úgy gondolta, Jay túl csúnya és vézna, sose lehetne belőle popsztár. A srác éveken át tinglitangli tinisztároknak írt dalokat éhbérért és szó szerint a stúdióban lakott, mert nem volt pénze albérletre.

Aztán a stúdiót megvette egy másik cég, ahol az igazgató, ismerve Jay dalszerzői-produceri tevékenységét, arra bíztatta a fiút, adjon ki saját albumot. Jay összekaparta a fiókba vágott, más előadóknak nem tetsző dalait, újrakeverte őket és 2000-ben megjelent Jay című nagylemeze. A kínai popvilág felbolydult, amikor a fiú, a valaha volt legfiatalabb dalszerzőként elnyerte a kínai zene legrangosabb díját, az Arany Melódiát az albumért. Második lemeze már milliós eladást tudhatott maga mögött, és ez volt az az album, ami legendává emelte és megalkotta azt a Jay Chout, akit ma ismer az ázsiai félteke. Ezen, a Fantasy címet viselő lemezen jelent meg az egyik kedvenc Jay-dalom, a Pa, vo huj laj lö (Apa, visszatértem), ami tabu témát boncolgat: a családon belüli erőszakot.

Jay innentől kezdve befutott előadó lett, négyszer nyerte el a World Music Award-ot, díjainak száma eléri a 400-at. 2010-ig bezárólag 28 millió albumot adott el. Szerepelt hollywoodi filmben, maga is rendezett mozifilmet és televíziós sorozatot is, saját divatmárkája, saját tervezésű zongorakollekciója van, étteremhálózata, luxuslakása és luxusautói, egyszóval mindent elért, amit egy előadó elérhet. Bár Európában nemigen hallott róla senki, a világ másik fele bizony odavan érte rendesen.

Jay furcsa személyiség. Amilyen elképesztően magabiztos és sajátos stílusú színpadi előadó, a magánéletében inkább a 'bogaras' jelző illene rá. Fura szokásai vannak, még furább öltözködési mániái (bár a japánokkal összehasonlítva Jay ruhái szolídnak mondatóak). Szeret például pucéran közlekedni otthon, a nyilvánosság előtt viszont még rövidnadrágot se hajlandó felvenni, nehogy meglássák a szőrt a lábán. Rapper-renoméját viszonylag lerontja, hogy autói között van egy fullrózsaszín járgány is, amitől Hello Kitty is elokádná magát, ugyanis a belseje is rózsaszín. Van egy valódi Batmobilja is, meg egy Robin-motorja. Gyakorlatilag az anyjától függ még mindig, aki a vagyonát is felügyeli és Jay csak akkor vehet magának drága cuccokat, ha anyuci megengedi. Háklis az összhangra, ezért ha társasággal megy valahova, megszabja, a barátai mit vehetnek fel.

A gyerekkori traumák és a hirtelen népszerűség is minden bizonnyal közrejátszott abban, hogy ilyenné vált, egy valamit azonban nem lehet letagadni: zseniális zeneszerző, ebbéli tudását megcsillantja a Secret című filmben is, aminek zenéjét is szerezte. Stílusa szerteágazó, de nem egy hagyományos rappert kell elképzelni. Sokat kritizálják, mert még a kínaiak se értik, mit rappel, elmosódnak ugyanis a szavak, mintha motyogna és nem rappelne. Ez a különleges stílus volt az, ami sztárrá emelte, amellett, hogy valóban fantasztikusak a dalai. Szövegei nagy részét szerzőtársa, Vincent Fang írja, de Jay saját dalszövegei is kiválóak, a fent belinkelt Apa, visszatértem c. dal szövege is saját szerzeménye.

Jay Chou zenéje volt, ami a figyelmemet Ázsia felé terelte, és ezért örökké az egyik legkedvesebb előadó lesz a számomra. Öszegyűjtöttem pár figylemre méltó dalát (magyar felirattal), bár repertoárja sokkal-sokkal színesebb ennél és érdemes rákeresni a YouTube-on az élő fellépéseire is!

Jay egyik legjobb dala, az In The Name of The Father, olasz maffia-beütéssel

A rockos hangvételű Kun Shou Zhi Dou.

És végezetül egy kellemes hangulatú R&B nóta, a Zi Dao Zi Yan

Képforrás: JVR Music

A bejegyzés trackback címe:

https://xiablog.blog.hu/api/trackback/id/tr5512081333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mostantól új helyen: xiaolongimnida.hu

xiaheader.png

 

 

XIA

Korea, Kína, Japán: pop, rock, média, kultúra

Címkék

100DayKSongChallenge (1) 2013 (2) 2015 legjobb koreai sorozata (1) 2AM (1) 2ne1 (3) 2PM (4) 4minute (1) A-mei (1) Aaron Yan (1) Able C&C (1) After School (1) ajánló (19) alkohol (1) ALS Ice Bucket Challenge (1) Amoeba (1) Amore Pacific (1) androgün (2) Andy Lau (1) Angelababy (1) anime (1) AOA (2) április bolondja (1) arcfelismerés (1) átírás (1) Ázsia (14) ázsiai nők (1) A hónap városa (1) A Qiao (1) B.A.P. (3) B1A4 (2) bakancslista (2) Bang Yongguk (1) baozi (1) BBC (1) BB krém (1) Beast (3) becsületsértés (1) BgA (1) bibimbap (1) Bigbang (12) bihon (1) Block B (3) blog (3) bloghír (2) blogtalálkozó (1) bongwan (1) botrányok (2) Boyfriend (2) Boys Over Flowers (1) Boys Republic (2) Bride of the Century (1) Brown Eyed Girls (1) BTS (4) BÚÉK (3) Byakuya Fansubs (1) C-Clown (1) C-Jes (1) C-pop (4) Cantoy (1) Cecilia Liu (1) cégek (1) Cheongdamdong 111 (1) Choi Soo-min (1) Choi Sun (1) Cho Young-pil (1) chuseok (1) CL (2) ClickB (1) CN Blue (4) Coco Lee (1) Coffee Prince (1) Cross Gene (1) cross race effect (1) csajok (8) csebol (2) Csedzsu (1) cshuszok (1) Csingtao (1) cson (1) Csoszon (4) Cube (1) Cui Jian (1) cuki (2) current (5) curry (1) Dami Im (1) David Sakurai (1) DBSK (1) Defconn (1) Dél-Korea (3) divat (15) doenjangguk (1) doenjang jjigae (1) dokumentumfilm (1) drug restaurant (1) Dr Frost (1) DSP (1) dwaejigogibokkeum (1) eatyourkimchi (1) Ecomobility Festival 2013 (1) English posts (2) Eom Jeong-hwa (1) építészet (3) érdekességek (33) Eric Nam (1) esemény (1) Észak-Korea (4) Eurovízió (1) EXO (3) expat (1) explicit (1) Faith (1) Fan Bing-bing (1) fan rice (1) Faye Wong (1) férfi gésa (1) festői helyek (1) film (17) fiúegyüttesek (1) flower boys (1) FNC (1) FNC Entertainment (1) Forbes (2) fordítás (4) fotók (1) FTHX Paris (1) FTISLAND (6) FT Island (2) Full House Take 2 (1) G-Dragon (12) Gain (1) Gangnam Style (1) Gao Yuan-yuan (1) Gary (1) gasztronómia (27) Gavy NJ (1) gazdaság (6) gésa (1) GIF (1) Gimhae Kim (1) gochujang (1) golf (1) Gong Hyo-jin (1) Gong Yoo (1) Goryeo (1) Guo Bi-ting (1) gyeongdan (1) Gyorstalpaló K-pop-tanfolyam (1) gyoza (1) hagyomány (1) Halloween (2) hanbok (3) hangul (1) Han Dae-su (1) Han Jimin (1) harcművészetek (4) házasság (2) Healer (1) heian (1) hellokpop (1) Hell Joseon (1) Henry Lau (2) Heo Young-saeng (1) Heyne (1) hide (1) hidrogéncella (1) hírességek (1) Hjoncshongil (1) hókan (1) Hongkong (5) hösik (1) houkan (1) humor (1) Hwang Jeong-eum (1) Hyun Bin (1) idolok (1) Ikimonogakari (1) ikon (1) India (1) Indonézia (1) Infinite (2) inkii (1) Insooni (1) interjú (2) Intimate Enemies (1) írás (1) IRIS2 (1) irodalom (1) its okay thats love (1) IU (1) Ivy (1) j-rock (1) J. Tune (1) Jackie Chan (1) Jaejoong (1) Jang Keun-suk (1) Jang Ying-rong (1) japán (2) Japán (41) japán curry (1) játék (2) játékok (1) Jay Chou (5) Jay Park (1) Jeju (1) Jeno Liu (1) jeon (1) Jeon Ji-hyun (1) Jet Li (1) Jinro (1) Jinusean (1) Ji Chang-wook (1) Ji Sung (1) JJ Lin (2) jog (1) Jolin Tsai (1) Joseon (3) jótékonyság (1) Jo Bin (1) Jo In-sung (1) Juniel (1) Junsu (1) Juventus (1) JYJ (9) JYP (2) JY Park (2) K-drama (2) K-pop (66) K-pop kiadók (1) K-show (1) K-Will (1) Kara (1) karácsony (2) katonaság (3) kdrama (3) kecune (1) keranccsim (1) kérdőív (1) kiejtés (2) Kill Me Heal Me (1) kimbap (1) kimchi (1) kimchi jjigae (1) Kim Hee-sun (1) Kim Hyun-joong (1) Kim Hyung-jun (1) Kim Jaejoong (1) Kim Jong-kook (1) Kim Junsu (4) Kim Sisters (1) Kim Soo-hyun (1) Kim Suro (1) Kim Taewoo (1) Kína (43) kínai színésznők (1) kínai újév (1) klánok (1) klawguru (2) koncert (5) kongnamulguk (1) Korea (142) koreai esküvő (1) koreai filmfesztivál (1) Koreai hullám (1) koreai irodalom (1) koreai jog (2) koreai nevek (1) koreai nyelv (4) koreai szórakoztatóipar (2) koreai történelem (5) koreai tv (1) Korean Grammar Practice for Foreigners (1) Korjo (1) környezetvédelem (1) Koyote (1) közlekedés (2) kozmetikumok (1) KPOP101 (4) kultúra (18) kutatás (1) Ku Hye-sun (1) kvíz (2) Lady Gaga (1) La Cigale (1) LC9 (1) Leehom Wang (1) Lee Hi (1) Lee Honggi (3) Lee Hongki (2) Lee Hyori (3) Lee Hyuk (1) lee Jun-ki (1) Lee Jung-hyun (1) Lee Kwang-soo (2) Lee Mi-ja (1) Lee Minho (1) Lee Soo-man (1) lektorált (1) leves (1) LG Household & Health Care (1) Listák (2) Liu Tao (1) Liu Yi-fei (1) Liza a rókatündér (1) LMBT (1) LOEN (1) LOréal (1) Lotte (1) Lush (1) magyar film (1) Makaó (1) Mamamoo (1) mandopop (1) mandu (1) manga (2) Mao Amin (1) márkák (1) Masters Sun (1) Mayday (1) MBLAQ (2) MFBTY (1) MIC (1) Michelle Lee (1) Michigo (1) mihon (1) MIK (1) Miley Cyrus (1) Mino (1) mitológia (2) Miura Ryosuke (1) Miyavi (2) Mi az a K-pop? (2) Mi az a Kpop? (2) Modern Farmer (1) móka (1) Momo Wu (1) mondocon (3) Monstar (1) MTV VMA (1) musical (1) művészet (1) MV (1) My Lovely Sam Soon (1) My Love From The Star (1) N-Sonic (1) N-Train (1) Narsha (1) népszokások (2) népviselet (1) névadás (1) nevek (1) NH (1) nikuman (1) Nine Muses (1) Ni Paljaya (1) nőjogok (1) Non-Summit (1) Norazo (2) novella (1) Nuest (1) nyelvtanulás (5) nyereményjáték (2) OCN (1) öltözködés (1) omurice (1) online TV (1) Open World Entertainment (1) örökségvédelem (2) padlizsános curry (1) Park Min-young (2) Park Seo-jun (2) Park Shin-hye (1) Park Yoochun (4) pasik (16) PC bang (1) Peking (2) plasztikai műtét (2) Pledis (1) politika (3) Power Station (1) prostitúció (2) Prücsök (1) PSY (6) Qingdao (1) ragacsosrizs-liszt (1) Rain (1) ramen (1) ramyeon (1) rasszok (1) rekordok (1) retro (1) riport (1) rizstallér (1) rock (3) room salon (1) rövidhír (8) Royal Pirates (1) Roy Kim (1) RTA (1) Sales King (1) Sam Okyere (1) sasaeng (1) Scholar Who Walks the Night (1) Secret (1) Secret Garden (1) Sek Loso (1) Seo Taiji (1) Seungri (1) Seven Seasons (1) Shiina Ringo (1) Shinee (4) Shinhwa (3) Shinui (1) Shin Bora (1) Shionoya Sayaka (1) Silla (1) Sistar (1) Siwan (1) SM (1) soju (1) Song Joon-ki (1) Soo Joo Park (1) soribada (1) sorozat (3) sorozatok (26) soundcloud (1) So Jisub (1) Speed (1) Spitz (1) sport (1) stalking (1) Starship (1) statisztika (1) streaming (1) Sugizo (1) sujebi (1) sukjunamul (1) Sungkyunkwan Scandal (1) Super Junior (3) Suwon (1) szavazás (4) szellemváros (1) szépség (3) szexi (2) szexuális zaklatás (1) színészek (1) Szingapúr (5) szoba (1) Szöul (1) T-ara (3) Taeyang (3) taikomochi (1) taikomocsi (1) tájak (1) Tajvan (12) Tangun Vanggom (1) Tang Wei (1) tanulmány (1) Tarkan (1) társadalom (6) tavaszi tekercs (1) technológia (4) Teen Top (2) Teresa Teng (1) tetoválás (1) tévé (2) tévhitek (1) Tey (1) Thaiföld (5) The Great Doctor (1) The Heirs (1) The Inheritors (1) The Interlace (1) Tiffany Tang (1) Tiger Hu (1) Tokió (1) töndzsang ccsige (1) TOP (1) TOPIK (1) toplista (2) Top Combine (1) történelem (6) trot (1) TS (1) tteok (2) tteokbokki (1) tteokguk (1) tudomány (1) turizmus (1) TVXQ (8) újév (1) ukiss (1) ünnepek (2) Unni Network (1) USA (1) utazás (1) Vanness Wu (1) varieté (1) vásárlás (1) vélemény (1) verseny (1) vicces (3) vicces videó (3) videoklip (1) Vietnam (1) visual kei (1) Vivian Hsu (1) VIXX (2) VOD (1) Wang Lee-hom (1) Wikipédia (1) Wild Horse (1) will.i.am (1) Witchs Love (1) Witchs Romance (1) women issues (1) WonderBoyz (1) Wonder Girls (1) Woollim (1) Xiah Junsu (5) Xu Yi-na (1) X Japan (5) Yang Huyn-suk (1) Yang Hyun-suk (1) Yang Jin-song (1) yaoi (1) Yasaengma (1) yesasia (1) YG (1) Yoon Eun-hye (1) Yoo Ah-in (1) Yoo Ji-tae (1) Youre Beautiful (1) You Who Came From The Stars (1) Yun Bitgaram (1) zene (25) Zhou Xun (1) zuo yuezi (1) film (2) 돼지고기볶음 (1) 최선 (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása