Ázsia másképp | Szigorúan véleményes

Zseniális énekesek Koreából

xia.jpg

A tehetség univerzális dolog, és bármennyire is az amerikai, nyugat-európai zenét nyomják a rádiók és a tévék, természetesen nem csak ezekben az országokban élnek tehetséges zenészek, művészek. A Eurovízión a többi európai (jó kvázi európai) nemzet zenéjébe is belekóstolhatunk, Ázsia viszont ebben a tekintetben is kimarad a legtöbbek látóköréből. A rockválogatás után most koreai énekesek világába kalauzollak titeket, méghozzá a legjobbnak tartottakat fogom bemutatni. Előbb a férfiakat, aztán egy külön posztban a hölgyekre is sor kerül.

Le kell szögezni, hogy Koreában úgymond megkülönböztetik az idolénekeseket a "hagyományos" énkesektől. Idolénekes az, aki főleg K-poppal lett ismert, legtöbbször pedig valamilyen együttes tagjaként. Ez nem jelenti azt, hogy ezek az énekesek csak ezzel foglalkoznának. Igyekeztem nem csak K-popból válogatni, de természetesen ennél sokkal több kiváló énekes van Koreában is, ez csupán ízelítő és kedvcsináló. Tipp: aki szeretne csodás koreai énekeset felfedezni magának, keressen rá az Immortal Songs műsorra a Youtube-on, igazi kincsesbánya. Oda tényleg csak a legjobbak mennek versenyezni!

XIA JUNSU

Junsut (Kim Dzsunszu) az egyik legjobb idolénekesként tartják számon, több éve vezeti az énektanárok és zeneipari szakemberek által felállított listát. Bár fiúegyüttesben kezdte (DBSK), ma már szólóban is énekel, és elismert musicalénekes, számos díjjal. A magyar származású Lévay Szilveszter musical-zeneszerző (Elisabeth, Mozart!, Rebecca) kedvenc koreai musicalénekese. Azon kevés énekesek egyike, aki akkor is meg tud ríkatni bárkit, ha az illető nem is érti a dalszöveget, olyan kifejező a hangja.

Death Note musical (L): The Game Begins

 Love is Like a Snowflake (élő)

Lee Soo

Az MC The Max együttes énekese, Lee Soo (I Szu) karakteres, szomorú hangjával ugyancsak ezreket ríkat meg, gyönyörű tónusa van. A 81-es születésű előadó élete botrányoktól sem mentes, 2009-ben csaknem elítélték mert prostituáltnak fizetett (aki ráadásul kiskorú volt, bár Lee azt állította, az életkoráról hazudott a lány), emiatt a karrierje csaknem padlót fogott hazájában. Skandallum ide vagy oda, énekesnek zseniális.

A Girl Who Sees Smells című sorozat betétdala (montázs a sorozatból, Lee nem tűnik fel benne):

One Love (élő)

JK Kim Dong-wook

JK Kim Dong-wook (Kim Donguk) 1975-ös születésű és a K-pop-rajongók kevésbé ismerik, ugyanis jazz- és R&B-énekes, gyönyörű hangja viszont elképesztően szívbe markoló.

Itt egy olyan dalt ad elő élőben, amit mi is jól ismerünk, a Millió rózsaszált, koreaiul, a megszokottól eltérő hangszerelésben. Libabőr!

Old Love (élő, I Am a Singer 2)

Im Tae-kyung

Im Tae-kyung (Im Thegjong) nélkül nem lehet ilyen listát összeállítani, bármennyire is muszáj válogatni a kiválóságok között. Im ma már egy élő legenda, számtalan musical sztárja. Amerikában szerzett mérnökdiplomát, aztán legyőzte a leukémiát, végül a szívére hallgatott és autómérnök helyett inkább énekes lett. Crossover tenorként tartják számon. 2011-ben majdnem elvesztette a hangját egy betegség következtében, de ezt is sikerült legyűrnie.

Ez a dal egy koreai népdal átdolgozása, figyeljetek jól, a közepe táján libabőrözni fogtok, mert mintha csak egy magyar rockoperát hallgatnánk! (Szinte sámándal hangulata van)

I Cannot Forget (élő)

Jun.K

A 2PM tagjáról, Jun.K-ről kevés szó esik, amikor a legjobb énekeseket listázzák, pedig húú, a srác hangja totális libabőr. Fátyolos, R&B-s, picit rekedtes, nagyon smooth, és tele van színnel.

Rain (élő, King of Mask Singer): ebben a műsorban az énekesek arcát eltakarják, és úgy értékelik őket, csak a hangjuk alapján.

Ki tetszett a legjobban?

A bejegyzés trackback címe:

https://xiablog.blog.hu/api/trackback/id/tr5411743763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Yuna Choi 2016.09.27. 00:20:47

JK Kim Dong-wook-ra pont a Millió rózsaszál dallal bukkantam és valóban mennyei hangja van *w*. Mintha valami földöntúli erő lenne benne. ♥
Junsu régi nagy kedvenc, csoda, ami a torkában van. Neki köszönhetően szerettem bele a koreai musicalbe (is). Vegyük csak például a legújabb darabhoz, a Dorian Gray-hez, kapcsolódó dalt is elképesztően adja elő: www.youtube.com/watch?v=qZA_6hkpJjA
Im Tae-kyung-ról nem is tudtam, hogy ilyen nehéz élete volt. Döbbenetes miket kellett élnie, és hogy kitartott. A hangja pedig tankönyvi példája a gyönyörűnek ♥
Jun K pedig amilyen fiatal, olyan tehetséges. Anno, amikor kpopper lettem, az ő hangja volt az egyik, ami teljesen elvarázsolt és annyira megfogott, hogy azóta se engedett ♥

Végül pedig, sok köszönet a bejegyzésért, nagyon élvezetes és információdús volt, alig várom a folytatást *w*

Mostantól új helyen: xiaolongimnida.hu

xiaheader.png

 

 

XIA

Korea, Kína, Japán: pop, rock, média, kultúra

Címkék

100DayKSongChallenge (1) 2013 (2) 2015 legjobb koreai sorozata (1) 2AM (1) 2ne1 (3) 2PM (4) 4minute (1) A-mei (1) Aaron Yan (1) Able C&C (1) After School (1) ajánló (19) alkohol (1) ALS Ice Bucket Challenge (1) Amoeba (1) Amore Pacific (1) androgün (2) Andy Lau (1) Angelababy (1) anime (1) AOA (2) április bolondja (1) arcfelismerés (1) átírás (1) Ázsia (14) ázsiai nők (1) A hónap városa (1) A Qiao (1) B.A.P. (3) B1A4 (2) bakancslista (2) Bang Yongguk (1) baozi (1) BBC (1) BB krém (1) Beast (3) becsületsértés (1) BgA (1) bibimbap (1) Bigbang (12) bihon (1) Block B (3) blog (3) bloghír (2) blogtalálkozó (1) bongwan (1) botrányok (2) Boyfriend (2) Boys Over Flowers (1) Boys Republic (2) Bride of the Century (1) Brown Eyed Girls (1) BTS (4) BÚÉK (3) Byakuya Fansubs (1) C-Clown (1) C-Jes (1) C-pop (4) Cantoy (1) Cecilia Liu (1) cégek (1) Cheongdamdong 111 (1) Choi Soo-min (1) Choi Sun (1) Cho Young-pil (1) chuseok (1) CL (2) ClickB (1) CN Blue (4) Coco Lee (1) Coffee Prince (1) Cross Gene (1) cross race effect (1) csajok (8) csebol (2) Csedzsu (1) cshuszok (1) Csingtao (1) cson (1) Csoszon (4) Cube (1) Cui Jian (1) cuki (2) current (5) curry (1) Dami Im (1) David Sakurai (1) DBSK (1) Defconn (1) Dél-Korea (3) divat (15) doenjangguk (1) doenjang jjigae (1) dokumentumfilm (1) drug restaurant (1) Dr Frost (1) DSP (1) dwaejigogibokkeum (1) eatyourkimchi (1) Ecomobility Festival 2013 (1) English posts (2) Eom Jeong-hwa (1) építészet (3) érdekességek (33) Eric Nam (1) esemény (1) Észak-Korea (4) Eurovízió (1) EXO (3) expat (1) explicit (1) Faith (1) Fan Bing-bing (1) fan rice (1) Faye Wong (1) férfi gésa (1) festői helyek (1) film (17) fiúegyüttesek (1) flower boys (1) FNC (1) FNC Entertainment (1) Forbes (2) fordítás (4) fotók (1) FTHX Paris (1) FTISLAND (6) FT Island (2) Full House Take 2 (1) G-Dragon (12) Gain (1) Gangnam Style (1) Gao Yuan-yuan (1) Gary (1) gasztronómia (27) Gavy NJ (1) gazdaság (6) gésa (1) GIF (1) Gimhae Kim (1) gochujang (1) golf (1) Gong Hyo-jin (1) Gong Yoo (1) Goryeo (1) Guo Bi-ting (1) gyeongdan (1) Gyorstalpaló K-pop-tanfolyam (1) gyoza (1) hagyomány (1) Halloween (2) hanbok (3) hangul (1) Han Dae-su (1) Han Jimin (1) harcművészetek (4) házasság (2) Healer (1) heian (1) hellokpop (1) Hell Joseon (1) Henry Lau (2) Heo Young-saeng (1) Heyne (1) hide (1) hidrogéncella (1) hírességek (1) Hjoncshongil (1) hókan (1) Hongkong (5) hösik (1) houkan (1) humor (1) Hwang Jeong-eum (1) Hyun Bin (1) idolok (1) Ikimonogakari (1) ikon (1) India (1) Indonézia (1) Infinite (2) inkii (1) Insooni (1) interjú (2) Intimate Enemies (1) írás (1) IRIS2 (1) irodalom (1) its okay thats love (1) IU (1) Ivy (1) j-rock (1) J. Tune (1) Jackie Chan (1) Jaejoong (1) Jang Keun-suk (1) Jang Ying-rong (1) Japán (41) japán (2) japán curry (1) játék (2) játékok (1) Jay Chou (5) Jay Park (1) Jeju (1) Jeno Liu (1) jeon (1) Jeon Ji-hyun (1) Jet Li (1) Jinro (1) Jinusean (1) Ji Chang-wook (1) Ji Sung (1) JJ Lin (2) jog (1) Jolin Tsai (1) Joseon (3) jótékonyság (1) Jo Bin (1) Jo In-sung (1) Juniel (1) Junsu (1) Juventus (1) JYJ (9) JYP (2) JY Park (2) K-drama (2) K-pop (66) K-pop kiadók (1) K-show (1) K-Will (1) Kara (1) karácsony (2) katonaság (3) kdrama (3) kecune (1) keranccsim (1) kérdőív (1) kiejtés (2) Kill Me Heal Me (1) kimbap (1) kimchi (1) kimchi jjigae (1) Kim Hee-sun (1) Kim Hyun-joong (1) Kim Hyung-jun (1) Kim Jaejoong (1) Kim Jong-kook (1) Kim Junsu (4) Kim Sisters (1) Kim Soo-hyun (1) Kim Suro (1) Kim Taewoo (1) Kína (43) kínai színésznők (1) kínai újév (1) klánok (1) klawguru (2) koncert (5) kongnamulguk (1) Korea (142) koreai esküvő (1) koreai filmfesztivál (1) Koreai hullám (1) koreai irodalom (1) koreai jog (2) koreai nevek (1) koreai nyelv (4) koreai szórakoztatóipar (2) koreai történelem (5) koreai tv (1) Korean Grammar Practice for Foreigners (1) Korjo (1) környezetvédelem (1) Koyote (1) közlekedés (2) kozmetikumok (1) KPOP101 (4) kultúra (18) kutatás (1) Ku Hye-sun (1) kvíz (2) Lady Gaga (1) La Cigale (1) LC9 (1) Leehom Wang (1) Lee Hi (1) Lee Honggi (3) Lee Hongki (2) Lee Hyori (3) Lee Hyuk (1) lee Jun-ki (1) Lee Jung-hyun (1) Lee Kwang-soo (2) Lee Mi-ja (1) Lee Minho (1) Lee Soo-man (1) lektorált (1) leves (1) LG Household & Health Care (1) Listák (2) Liu Tao (1) Liu Yi-fei (1) Liza a rókatündér (1) LMBT (1) LOEN (1) LOréal (1) Lotte (1) Lush (1) magyar film (1) Makaó (1) Mamamoo (1) mandopop (1) mandu (1) manga (2) Mao Amin (1) márkák (1) Masters Sun (1) Mayday (1) MBLAQ (2) MFBTY (1) MIC (1) Michelle Lee (1) Michigo (1) mihon (1) MIK (1) Miley Cyrus (1) Mino (1) mitológia (2) Miura Ryosuke (1) Miyavi (2) Mi az a K-pop? (2) Mi az a Kpop? (2) Modern Farmer (1) móka (1) Momo Wu (1) mondocon (3) Monstar (1) MTV VMA (1) musical (1) művészet (1) MV (1) My Lovely Sam Soon (1) My Love From The Star (1) N-Sonic (1) N-Train (1) Narsha (1) népszokások (2) népviselet (1) névadás (1) nevek (1) NH (1) nikuman (1) Nine Muses (1) Ni Paljaya (1) nőjogok (1) Non-Summit (1) Norazo (2) novella (1) Nuest (1) nyelvtanulás (5) nyereményjáték (2) OCN (1) öltözködés (1) omurice (1) online TV (1) Open World Entertainment (1) örökségvédelem (2) padlizsános curry (1) Park Min-young (2) Park Seo-jun (2) Park Shin-hye (1) Park Yoochun (4) pasik (16) PC bang (1) Peking (2) plasztikai műtét (2) Pledis (1) politika (3) Power Station (1) prostitúció (2) Prücsök (1) PSY (6) Qingdao (1) ragacsosrizs-liszt (1) Rain (1) ramen (1) ramyeon (1) rasszok (1) rekordok (1) retro (1) riport (1) rizstallér (1) rock (3) room salon (1) rövidhír (8) Royal Pirates (1) Roy Kim (1) RTA (1) Sales King (1) Sam Okyere (1) sasaeng (1) Scholar Who Walks the Night (1) Secret (1) Secret Garden (1) Sek Loso (1) Seo Taiji (1) Seungri (1) Seven Seasons (1) Shiina Ringo (1) Shinee (4) Shinhwa (3) Shinui (1) Shin Bora (1) Shionoya Sayaka (1) Silla (1) Sistar (1) Siwan (1) SM (1) soju (1) Song Joon-ki (1) Soo Joo Park (1) soribada (1) sorozat (3) sorozatok (26) soundcloud (1) So Jisub (1) Speed (1) Spitz (1) sport (1) stalking (1) Starship (1) statisztika (1) streaming (1) Sugizo (1) sujebi (1) sukjunamul (1) Sungkyunkwan Scandal (1) Super Junior (3) Suwon (1) szavazás (4) szellemváros (1) szépség (3) szexi (2) szexuális zaklatás (1) színészek (1) Szingapúr (5) szoba (1) Szöul (1) T-ara (3) Taeyang (3) taikomochi (1) taikomocsi (1) tájak (1) Tajvan (12) Tangun Vanggom (1) Tang Wei (1) tanulmány (1) Tarkan (1) társadalom (6) tavaszi tekercs (1) technológia (4) Teen Top (2) Teresa Teng (1) tetoválás (1) tévé (2) tévhitek (1) Tey (1) Thaiföld (5) The Great Doctor (1) The Heirs (1) The Inheritors (1) The Interlace (1) Tiffany Tang (1) Tiger Hu (1) Tokió (1) töndzsang ccsige (1) TOP (1) TOPIK (1) toplista (2) Top Combine (1) történelem (6) trot (1) TS (1) tteok (2) tteokbokki (1) tteokguk (1) tudomány (1) turizmus (1) TVXQ (8) újév (1) ukiss (1) ünnepek (2) Unni Network (1) USA (1) utazás (1) Vanness Wu (1) varieté (1) vásárlás (1) vélemény (1) verseny (1) vicces (3) vicces videó (3) videoklip (1) Vietnam (1) visual kei (1) Vivian Hsu (1) VIXX (2) VOD (1) Wang Lee-hom (1) Wikipédia (1) Wild Horse (1) will.i.am (1) Witchs Love (1) Witchs Romance (1) women issues (1) WonderBoyz (1) Wonder Girls (1) Woollim (1) Xiah Junsu (5) Xu Yi-na (1) X Japan (5) Yang Huyn-suk (1) Yang Hyun-suk (1) Yang Jin-song (1) yaoi (1) Yasaengma (1) yesasia (1) YG (1) Yoon Eun-hye (1) Yoo Ah-in (1) Yoo Ji-tae (1) Youre Beautiful (1) You Who Came From The Stars (1) Yun Bitgaram (1) zene (25) Zhou Xun (1) zuo yuezi (1) film (2) 돼지고기볶음 (1) 최선 (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása