Az ázsiai zene kedvelőinek nagy része inkább a popos vonalat követi, bár kétségtelen, hogy a japán rocknak meglehetősen stabil bázisa van idehaza is, meg úgy szerte a nagyvilágban. Jó rockzenét (ahogy jó popzenét is) nem csak Amerikában meg Európában tudnak készíteni. Nyilván mondjuk az argentin, orosz vagy török rockról sem hallunk többet idehaza, mint az ázsiairól, de hát ez mégis csak egy ázsiai blog, szóval én ezt a részét szeretném nektek megmutatni (bár török rockot is hallgatok, és csak ajánlani tudom!)
Alább a kedvenceim közül hozok néhányat, vegyesen kínait, koreait, japánt és thait. Nyilván, ennél jóval nagyobb és szélesebb a kínálat, és tegyük hozzá, hogy én nem vagyok metálfan, szóval a keményebb irányovnalat nem követem.
MAYDAY
Az én ázsiairock-kalandtúrám a Mayday-jel kezdődött, nem kis részben a fordítócsoportnak köszönhetően, aminek tagja vagyok. (Innen is köszi, csajok!) A Mayday se mai csirke már, nagyon szeretem a klasszikus hangzásukat. Semmi faxni, csak jó kis rock. Lefordítom ennek a dalnak a refrénjét, mert nagy kedvencem:
Te vagy a tűz, maga a szél vagy te,
démonokkal átszőtt kelme,
egy sebzett pillangó,
mely gyönyörű álmát alussza.
Te vagy a tűz, maga a szél vagy te,
egy angyal megtestesült lénye.
Hadd legyek pillangó,
utolsó álmomat ölelve.- Mayday: Pillangó (Yan Wei Die)
CUJ CSIEN (CUI JIAN)
Cuj Csient szó szerint a kínai rock atyjának tartják, klasszikus dalai mára már szinte rockhimnuszokká váltak. Érdekesség, hogy együttesének egyik tagja magyar volt, Kassai Balázsnak hívják.
FTISLAND
Átkalandozunk koreai vizekre, és hát hogy is maradhatna ki az FTISLAND a listámról, amikor otthon csücsül négy albumuk is a polcomon? Koreai és japán dalaik is egyaránt nagy kedvenceim, régi olvasók tudják rólam, hogy megőrülök Honggi hangjáért, imádom a gazdag, mélységesen gyönyörű hangszínét. Hiába csinál egy banda jó számokat, ha az énekesnek egytucat hangja van. Na ő nem egytucat énekes. Ez itt egy japán nyelvű daluk.
CRYING NUT
A Crying Nutra nincsenek szavak. Ez a banda Korea egyik első (ha nem az első) punk rock bandája, és mindmáig a legsikeresebb is az országban, kommersz sikerekkel, hatványozott díjakkal és mindenki ismeri a nevüket odaát. És ahogy egy punk bandához illik, nem teljesen épeszűek, amit az alábbi daluk is bizonyít.
JAURIM
A Jaurim inkább az alternatív indie vonalon mozog, szóval ne várjatok húrok közé csapós pogózást. Az énekesnő Kim Juna (Kim Yuna) libabőrözősen szép, szinte túlvilági hangja elringat. Órákig lehet ezt a dalt végtelenítve hallgatni.
SEK LOSO
Sek Loso az én thai szerelmem. Az egyetlen thai. Imádom a hangját és a dalait. Igazi rosszfiú, magánéletileg is, de hát kit érdekel, amikor ilyen orgánuma van. Érdekesség, hogy nagyon szegény családból származik, gyerekként gyárban dolgozott, és autodidakta módon tanult gitározni. Aztán felfedezték.
ONE OK ROCK
A japán rockzenével felemás viszonyban vagyok, mert nekem a visual kei és hasonló, kissé extrém stílusirányzatok nem igazán jönnek be hangzásra. Van egy-két, kevésbé őrült dal, amit szívesen meghallgatok, de az én poposabb ízlésemnek az olyan bandák jönnek be, mint a One Ok Rock. És megint, az énekes! Imádom az különleges hangú énekeseket, és Taka is pont ilyen. (Bónusz: ettől az Adele-coverétől hátast fogtok dobni!) Na meg, jók a dalaik, na.
MIYAVI
A gitárzseni (és félig koreai) japán Miyavival is úgy vagyok, mint a legtöbb visual kei művésszel. Nem az én világom. Miyavi esetében azonban kivételt kell tennem, mert most már egészen olyan dalokat produkál, amelyek nekem is jobban tetszenek, mert nem csak absztrakt gitárriffek gyűjteményei. Persze, mondhatjuk, hogy ez már inkább pop-rock, de nekem ez bejön. Meg ez a pasi is (jóisten, a keverék pasik mindig gyönyörűségesek!)
Aki mindezen túl is szeretne tovább ismerkedni az ázsiai rockkal, annak az alábbi weboldalak segítenek (na meg a Youtube!)
A Facebookon is megtaláltok.
Fotó: One Ok Rock
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.