Ázsia másképp | Szigorúan véleményes

20 éve ment el a japán lázadás ikonja

hidecosplay.jpg

Az 1980-as évek végén, 90-es évek elején a japán fiatalok is szerettek volna kitörni a szigorú, konzervatív kultúra markának szorításából, az egyenruhákból és egyenfrizurákból, és keresték a lehetőséget a lázadásra. A rockzene kiváló táptalaja mindenhol a nonkonformitásnak, és ez Japánban sem történt másképp. A rockabilly, majd a Beatles-mánia után a 70-es években megjelentek a bőrdzsekis csávók, a lázadó punkok, a Happy End együttes, a Carol vagy a Zunó keiszacu (頭脳警察; Elmerendőrség), a 80-as években a tévé is felkarolta a dolgot, tarolt a Boøwy együttes, virágzani kezdett az indie színtér, és megjelent a visual kei, akik nem csak rockot, punkot, metált játszottak, de mellé meghökkentő színpadi sminket és fellépőruhákat viseltek, a hair metalhoz vagy a glamhez hasonló módon őrült frizurákat vonultattak fel.

xjapan2.jpg

Az X Japan első stabil felállása, bal szélen hide

Ennek a vonalnak az egyik legmeghatározóbb együttese az X Japan, akikről korábban már írtam a blogon. Az ő polgárpukkasztó megjelenésük meglehetősen nagy hatással volt a japán fiatalokra, különösen a szólógitárosuk, hide eklektikus, őrült, fergeteges stílusa. Színpompás hajkoronái, érdekes stílusvegyítései, no meg persze a gitárjátéka is hozzájárult ahhoz, hogy ikonná váljon: a lázadók példaképévé. Pimasz volt, időnként szinte tenyérbemászóan, de mellette játékos, bolondos és imádnivaló. Talán nem ő volt a legtechnikásabb gitáros a japán rock történetében, de a komplett csomagot elnézve mindenképp az egyik legkülönlegesebb előadó volt. Végeláthatatlan sorban állnak azok a japán előadók, együttesek, akikre hatással volt hide zenéje, külseje, filozófiája. Innovátor volt, aki nem félt kísérletezni, új hangzásokat, technikákat, technológiát kipróbálni, és közben mindezt úgy tenni, hogy tökéletesen saját magát tudta adni mindvégig.

hidestunning.jpg

1998. május 2-án távozott örökre, mi pedig egy kicsit most megnézzük, ki is volt ő, akinek kultusza máig él Japánban.

"GIBSON"

hide 1964. december 13-án született Jokoszuka városában Macumoto Hideto néven, és dundi gyerek volt, akit sokat szekáltak a súlya miatt. 15 évesen került kapcsolatba a rockzenével, akárcsak az X Japan alapítója, Yoshiki, ő is a KISS együttest kedvelte. A nagyitól kapta első elektromos gitárját, egy Gibson les Pault, és mindenhová azzal mászkált, aminek köszönhetően az osztálytársai a Gibson becenevet ragasztották rá. Autodidakta módon tanult gitározni, az öccsét instruálta, hogy vegyen fel neki dalokat a rádióból és a tévéből. 

1981-ben alapította meg saját együttesét a Saber Tigert (később Saver Tiger néven), ami indie körökben igen nagy névre tett szert, és később a már működő X-nél is ismertebb volt. Ugyanakkor nagy volt a tagfluktuáció,  hidét ez rendkívüli módon frusztrálta, és 1987-ben a banda feloszlott. Yoshiki, az X dobosa és alapítója már korábban is megkörnyékezte a tehetséges és karizmatikus gitárost, ugyanis az X sem állt valami jól tagstabilitás terén. Újra felvette hát hidével a kapcsolatot és meggyőzte, csatlakozzon. A srác épp hazamenni készült, azt tervezte, eredeti szakmájában, fodrászként fog dolgozni. Szerencsére nem így alakultak a dolgok, és Hideto az X oszlopos tagja lett. Ezzel pedig új irányt adott az együttesnek, kvázi-producerként segítette Yoshikit, számos dalt az ő ötletei alapján dolgoztak újra, például a Kurenait, amihez hide új gitárszólamot írt.

hide_saver_tiger.jpg

hide 1985-ben a Saver Tigerrel

Az Ikon

Az egész banda az őrült megjelenéséről lett híres, hide stílusa azonban itt is kiütközött, még erőteljesebben. Érdekes módon vegyítette a 60-as évek hippi irányzatát ázsiai motívumokkal (indiai és japán), és kétségtelenül rendkívüli fotóalany volt, erre Hideo Canno fényképész is így emlékezik vissza. Imádták a fényképészek, mert hihetetlen kisugárzása volt és rendkívüli fotókat lehetett róla készíteni. Stílusa utánozhatatlanná vált. Gitárjai festését is maga készítette, ezek a mai napig is ikonikusak és azóta is gyártják őket.

hidehair2.jpg

hidehair4.jpg

hideincredible1.jpg

hideincredible4.jpg

hideincredible5.jpg

hideincredible8.jpg

 

Hide dalszerzői stílusa is merőben más volt, mint Yoshikié, az X albumain azonnal ki lehet szúrni azokat a dalokat, melyeket hide komponált. A klasszikus zenei hátterű Yoshiki rendezett, hangjegyről-hangjegyre tökéletes kompozícióival szemben hide dalai érdesebbek, csiszolatlanabbak, elementárisabb erővel ütnek, van bennük valami kemény ragyogás és őrült lüktetés. 

Az X rendkívül népszerű lett, és közben hide a saját szóló karrierjét is építette, valamint tehetséges előadók felfedezésével foglalkozott, többek között a Luna Sea-t is ő ajánlotta be Yoshiki kiadójának. Azt a Luna Sea-t, aminek a gitárosa Sugizo az X Japan újraegyesülésekor átvette hide helyét a bandában (a gyakorlatban, egyébként az X továbbra is tagjának tartja hidét, és minden koncerten bemondják a nevét Sugizóé mellett). 

Kísérletező dalszerző volt, az 1989-es Blue Blood című albumon megjelent Xclamation című dalban, melyet Taijival közösen írt, indiai dob hallható, a Scars pedig progresszív metal stílusú. Alexey Eremenko az Allmusictól úgy véli, a Scars és a Drain dalok az 1996-os Dahlia albumon előrevetítik hide későbbi kísérletezését az indusztriális rockkal. Philip Brasor a The Japan Timestól megjegyezte, hogy amikor hide meghalt, „a japán metal elveszítette a legnagyobb gyakorló újítóját.” 

Toshi szerint hidének köszönhető a Kurenai legismertebb változata.

Hide a szóló munkáiban nagyon más hangszereléssel kísérletezett, mint amilyenre az X Japan keretei között lehetősége volt. A Hide Your Face album nyitódala, a Psychommunity például négy gitárszólammal operál és egy teljes vonós szekciót felvonultat. A Blue Sky Complex című dalban drop C hangolást használt, trombitát és orgonát. Műfaji tekintetben is eltért az X Japanban megszokottól, jobbára alternatív rock és hard rock vonalon mozognak a dalai. A Psyence című album címadó dala big band/dzsesszkompozíció, rézfúvósokkal, azonban a lemez túlnyomó részt mégis indusztriális rock, különféle gitáreffektekkel tarkítva. A lemezen a gitár mellett hide basszusgitáron is játszott, a 16 dalból 14-ben.

 hide: Psychommunity 

hide: Pink Spider. A dal már csak halála után jelenhetett meg. Több mint egymillió példányban kelt el.

Mikor az X Japan 1997-ben feloszlott, hide gőzerővel dolgozott tovább, harmadik albuma felvételein, és egy új együttessel, a Zilch-csel, melynek tagjai Joey Castillo (Queens of the Stone Age), Paul Raven (Killing Joke) és Ray McVeigh (The Professionals) voltak. Turnét is tervezett Marilyn Mansonnal. Aztán hirtelen megtörtént a tragédia, 1998. május 2-án reggel a fürdőszobában találtak rá egy törölközővel a nyaka körül. Előző este még fellépett és tévéműsorban is szerepelt, fáradtnak tűnt, de nem voltak arra utaló jelek, hogy depresszióval küzdött volna. A kórházban halt meg, zenésztársai a mai napig is úgy hiszik, baleset történt, mert ahogy Yoshiki fogalmaz, hide sosem ölte volna meg magát, nem olyan személyiség volt. 

Halála hisztériát váltott ki a fiatalok között, 50 ezren voltak a temetésén, le kellett zárni a város egy részét, rendőrök vonultak ki féken tartani a zokogó rajongókat, többeket kórházba kellett vinni, három rajongó öngyilkosságot kísérelt meg.

hide temetése

Hide emléke tovább él, a rajongók életben tartják, és nem csak ők. Szimbólummá vált, a japán rock egyik ikonjává, akire felnéznek a jövendő generációk japán zenészei. Továbbra is kaphatóak a gitárjai, babák és egyéb csecsebecsék tömkelegét gyártják a nevével, készült az életéről dokumentumfilm is. Az újraalakult X Japan minden koncerten megemlékezik róla. Sok rajongó minden kapcsolódó eseményre, koncertre vagy akár conokra is hidének öltözve megy el. Öltözködési stílusát számos visual kei együttes felhasználta, használja ma is. Dalaiból készült musical is, Pink Spider címmel. 

Sírja a kanagavai Miura városában található, hamvait azonban öccse a Santa Monica öbölben szórta szét. 

Hide ezer arca

hidegif.gif

hidegif2.gif

hidegif3.gif

hidegif4.gif

hidegif5.gif

hidegif6.gif

hidegif7.gif

 

(Kattints a képre a galéria megnyitásához)

Képek forrása: Pinterest, Google. A stúdiófotók jórészt Hideo Canno munkái.

A bejegyzés trackback címe:

https://xiablog.blog.hu/api/trackback/id/tr3813696792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

xiaheader.png

 

 

XIA

Korea, Kína, Japán: pop, rock, média, kultúra

Facebook

Címkék

100DayKSongChallenge (1) 2013 (2) 2015 legjobb koreai sorozata (1) 2AM (1) 2ne1 (3) 2PM (4) 4minute (1) A-mei (1) Aaron Yan (1) Able C&C (1) After School (1) ajánló (17) alkohol (1) ALS Ice Bucket Challenge (1) Amoeba (1) Amore Pacific (1) androgün (2) Andy Lau (1) Angelababy (1) anime (1) AOA (2) április bolondja (1) arcfelismerés (1) átírás (1) Ázsia (14) ázsiai nők (1) A hónap városa (1) A Qiao (1) B.A.P. (3) B1A4 (2) bakancslista (2) Bang Yongguk (1) baozi (1) BBC (1) BB krém (1) Beast (3) becsületsértés (1) BgA (1) bibimbap (1) Bigbang (12) bihon (1) Block B (3) blog (3) bloghír (1) blogtalálkozó (1) bongwan (1) botrányok (2) Boyfriend (2) Boys Over Flowers (1) Boys Republic (2) Bride of the Century (1) Brown Eyed Girls (1) BTS (4) BÚÉK (3) Byakuya Fansubs (1) C-Clown (1) C-Jes (1) C-pop (4) Cantoy (1) Cecilia Liu (1) cégek (1) Cheongdamdong 111 (1) Choi Soo-min (1) Choi Sun (1) Cho Young-pil (1) chuseok (1) CL (2) ClickB (1) CN Blue (4) Coco Lee (1) Coffee Prince (1) Cross Gene (1) cross race effect (1) csajok (8) csebol (2) Csedzsu (1) cshuszok (1) Csingtao (1) cson (1) Csoszon (4) Cube (1) Cui Jian (1) cuki (2) current (5) curry (1) Dami Im (1) David Sakurai (1) DBSK (1) Defconn (1) Dél-Korea (3) divat (15) doenjangguk (1) doenjang jjigae (1) dokumentumfilm (1) drug restaurant (1) Dr Frost (1) DSP (1) dwaejigogibokkeum (1) eatyourkimchi (1) Ecomobility Festival 2013 (1) English posts (2) Eom Jeong-hwa (1) építészet (3) érdekességek (33) Eric Nam (1) esemény (1) Észak-Korea (4) Eurovízió (1) EXO (3) expat (1) explicit (1) Faith (1) Fan Bing-bing (1) fan rice (1) Faye Wong (1) férfi gésa (1) festői helyek (1) film (16) fiúegyüttesek (1) flower boys (1) FNC (1) FNC Entertainment (1) Forbes (2) fordítás (4) fotók (1) FTHX Paris (1) FTISLAND (6) FT Island (2) Full House Take 2 (1) G-Dragon (12) Gain (1) Gangnam Style (1) Gao Yuan-yuan (1) Gary (1) gasztronómia (26) Gavy NJ (1) gazdaság (6) gésa (1) GIF (1) Gimhae Kim (1) gochujang (1) golf (1) Gong Hyo-jin (1) Gong Yoo (1) Goryeo (1) Guo Bi-ting (1) gyeongdan (1) Gyorstalpaló K-pop-tanfolyam (1) gyoza (1) hagyomány (1) Halloween (2) hanbok (3) hangul (1) Han Dae-su (1) Han Jimin (1) harcművészetek (4) házasság (2) Healer (1) heian (1) hellokpop (1) Hell Joseon (1) Henry Lau (2) Heo Young-saeng (1) Heyne (1) hide (1) hidrogéncella (1) hírességek (1) Hjoncshongil (1) hókan (1) Hongkong (5) hösik (1) houkan (1) humor (1) Hwang Jeong-eum (1) Hyun Bin (1) idolok (1) Ikimonogakari (1) ikon (1) India (1) Indonézia (1) Infinite (2) inkii (1) Insooni (1) interjú (2) Intimate Enemies (1) írás (1) IRIS2 (1) irodalom (1) its okay thats love (1) IU (1) Ivy (1) j-rock (1) J. Tune (1) Jackie Chan (1) Jaejoong (1) Jang Keun-suk (1) Jang Ying-rong (1) japán (1) Japán (40) japán curry (1) játék (2) játékok (1) Jay Chou (5) Jay Park (1) Jeju (1) Jeno Liu (1) jeon (1) Jeon Ji-hyun (1) Jet Li (1) Jinro (1) Jinusean (1) Ji Chang-wook (1) Ji Sung (1) JJ Lin (2) jog (1) Jolin Tsai (1) Joseon (3) jótékonyság (1) Jo Bin (1) Jo In-sung (1) Juniel (1) Junsu (1) Juventus (1) JYJ (9) JYP (2) JY Park (2) K-drama (2) K-pop (66) K-pop kiadók (1) K-show (1) K-Will (1) Kara (1) karácsony (2) katonaság (3) kdrama (3) kecune (1) keranccsim (1) kérdőív (1) kiejtés (2) Kill Me Heal Me (1) kimbap (1) kimchi (1) kimchi jjigae (1) Kim Hee-sun (1) Kim Hyun-joong (1) Kim Hyung-jun (1) Kim Jaejoong (1) Kim Jong-kook (1) Kim Junsu (4) Kim Sisters (1) Kim Soo-hyun (1) Kim Suro (1) Kim Taewoo (1) Kína (43) kínai színésznők (1) kínai újév (1) klánok (1) klawguru (2) koncert (5) kongnamulguk (1) Korea (140) koreai esküvő (1) koreai filmfesztivál (1) Koreai hullám (1) koreai irodalom (1) koreai jog (2) koreai nevek (1) koreai nyelv (4) koreai szórakoztatóipar (2) koreai történelem (5) koreai tv (1) Korean Grammar Practice for Foreigners (1) Korjo (1) környezetvédelem (1) Koyote (1) közlekedés (2) kozmetikumok (1) KPOP101 (4) kultúra (17) kutatás (1) Ku Hye-sun (1) kvíz (2) Lady Gaga (1) La Cigale (1) LC9 (1) Leehom Wang (1) Lee Hi (1) Lee Honggi (3) Lee Hongki (2) Lee Hyori (3) Lee Hyuk (1) lee Jun-ki (1) Lee Jung-hyun (1) Lee Kwang-soo (2) Lee Mi-ja (1) Lee Minho (1) Lee Soo-man (1) lektorált (1) leves (1) LG Household & Health Care (1) Listák (2) Liu Tao (1) Liu Yi-fei (1) Liza a rókatündér (1) LMBT (1) LOEN (1) LOréal (1) Lotte (1) Lush (1) magyar film (1) Makaó (1) Mamamoo (1) mandopop (1) mandu (1) manga (2) Mao Amin (1) márkák (1) Masters Sun (1) Mayday (1) MBLAQ (2) MFBTY (1) MIC (1) Michelle Lee (1) Michigo (1) mihon (1) MIK (1) Miley Cyrus (1) Mino (1) mitológia (2) Miura Ryosuke (1) Miyavi (2) Mi az a K-pop? (2) Mi az a Kpop? (2) Modern Farmer (1) móka (1) Momo Wu (1) mondocon (3) Monstar (1) MTV VMA (1) musical (1) művészet (1) MV (1) My Lovely Sam Soon (1) My Love From The Star (1) N-Sonic (1) N-Train (1) Narsha (1) népszokások (2) népviselet (1) névadás (1) nevek (1) NH (1) nikuman (1) Nine Muses (1) Ni Paljaya (1) Non-Summit (1) Norazo (2) novella (1) Nuest (1) nyelvtanulás (5) nyereményjáték (2) OCN (1) öltözködés (1) omurice (1) online TV (1) Open World Entertainment (1) örökségvédelem (2) padlizsános curry (1) Park Min-young (2) Park Seo-jun (2) Park Shin-hye (1) Park Yoochun (4) pasik (16) PC bang (1) Peking (2) plasztikai műtét (2) Pledis (1) politika (3) Power Station (1) prostitúció (2) Prücsök (1) PSY (6) Qingdao (1) ragacsosrizs-liszt (1) Rain (1) ramen (1) ramyeon (1) rasszok (1) rekordok (1) retro (1) riport (1) rizstallér (1) rock (3) room salon (1) rövidhír (8) Royal Pirates (1) Roy Kim (1) RTA (1) Sales King (1) Sam Okyere (1) sasaeng (1) Scholar Who Walks the Night (1) Secret (1) Secret Garden (1) Sek Loso (1) Seo Taiji (1) Seungri (1) Seven Seasons (1) Shiina Ringo (1) Shinee (4) Shinhwa (3) Shinui (1) Shin Bora (1) Shionoya Sayaka (1) Silla (1) Sistar (1) Siwan (1) SM (1) soju (1) Song Joon-ki (1) Soo Joo Park (1) soribada (1) sorozat (3) sorozatok (26) soundcloud (1) So Jisub (1) Speed (1) Spitz (1) sport (1) stalking (1) Starship (1) statisztika (1) streaming (1) Sugizo (1) sujebi (1) sukjunamul (1) Sungkyunkwan Scandal (1) Super Junior (3) Suwon (1) szavazás (4) szellemváros (1) szépség (3) szexi (2) szexuális zaklatás (1) színészek (1) Szingapúr (5) szoba (1) Szöul (1) T-ara (3) Taeyang (3) taikomochi (1) taikomocsi (1) tájak (1) Tajvan (12) Tangun Vanggom (1) Tang Wei (1) tanulmány (1) Tarkan (1) társadalom (5) tavaszi tekercs (1) technológia (4) Teen Top (2) Teresa Teng (1) tetoválás (1) tévé (2) tévhitek (1) Tey (1) Thaiföld (5) The Great Doctor (1) The Heirs (1) The Inheritors (1) The Interlace (1) Tiffany Tang (1) Tiger Hu (1) Tokió (1) töndzsang ccsige (1) TOP (1) TOPIK (1) toplista (2) Top Combine (1) történelem (6) trot (1) TS (1) tteok (1) tteokguk (1) tudomány (1) turizmus (1) TVXQ (8) újév (1) ukiss (1) ünnepek (2) Unni Network (1) USA (1) utazás (1) Vanness Wu (1) varieté (1) vásárlás (1) vélemény (1) verseny (1) vicces (3) vicces videó (3) videoklip (1) Vietnam (1) Vivian Hsu (1) VIXX (2) VOD (1) Wang Lee-hom (1) Wikipédia (1) Wild Horse (1) will.i.am (1) Witchs Love (1) Witchs Romance (1) women issues (1) WonderBoyz (1) Wonder Girls (1) Woollim (1) Xiah Junsu (5) Xu Yi-na (1) X Japan (5) Yang Huyn-suk (1) Yang Hyun-suk (1) Yang Jin-song (1) yaoi (1) Yasaengma (1) yesasia (1) YG (1) Yoon Eun-hye (1) Yoo Ah-in (1) Yoo Ji-tae (1) Youre Beautiful (1) You Who Came From The Stars (1) Yun Bitgaram (1) zene (24) Zhou Xun (1) zuo yuezi (1) film (1) 돼지고기볶음 (1) 최선 (1) Címkefelhő