Ázsia másképp | Szigorúan véleményes

Naver Whale, egy merőben új böngészőélmény

A bőngészőpiac szinte telített manapság, a Google fejlesztette Chrome magasan vezeti a listát, mögötte a Firefox és az Internet Explorer vetélkednek, majd kisebb böngészők, mint a Safari és az Opera kullognak. A koreai keresőóriás, a Naver saját fejlesztésű böngészőt dobott ki, mely nem titkoltan a koreai piacra készült, azonban a pár hete kiadott frissítés már angol nyelven is elérhetővé teszi a Whale-t, és ezzel pedig remek alkalmat ad azoknak, akik szeretnék kipróbálni ezt a csodaböngészőt, de nem tudnak koreaiul. A bálnácska ugyanis elképesztő funkciókat ad a kezünkbe, Chrome-rajongóknak le fog esni az álluk, hogy mi mindent tud ez a böngésző (és nem zabál annyi memóriát mint a Chrome, pedig a Chromiumon alapszik). 

whale.png

Előre bocsátom: nem vagyok IT-szakember, átlag felhasználói szemmel nézem a Whale-t, ezt a posztot is ebből a böngészőből írom éppen.  Lássuk hát mit tud a Whale, és miért döntöttem úgy, hogy lecserélem rá a Chrome-ot.

A Whale egészen addig nem ragadott meg, amíg meg nem jelent az angol nyelvű változat. Nem azért, mert a koreaival ne tudnék mit kezdeni, hisz olvasok koreaiul, hanem mert az echte koreai változat 100%-ban koreai igényekhez lett szabva, például a Naver keresőjét használta a böngésző címsorába gépeléskor. Most már Google-t is be lehet állítani alapértelmezett keresőnek, ami nem koreaiak számára napi használathoz nyilván sokkal jobb. 

Teljesen személyre szabható

Amit az Androidban is szeretek, az a legfőbb vonzerő számomra a Whale-ben is. Úgy alakítom, ahogy nekem tetszik. Szinte minden testreszabható rajta.

A Whale specialitása, hogy egy rakás beépített funkciót kapunk, és ezeket kedvünkre pakolhatjuk és alakíthatjuk. A jobb oldalra kapunk egy oldalsávot, melyen alapból kapunk egy gyorskeresőt, egy Bellit (ezt majd kifejtem), egy Widgets eszköztárat, gyors elérést a kedvenceinkez és a Naver saját fordítószolgáltatását, a Google Translate-tel versengő Papagót.

Ezek az eszközök egy kis popupban csúsznak előre, és ha újra rákattintunk a gombra, eltűnnek. Ebbe az oldalsávba kedvenc eszközeinket is felvehetjük, vagy gyakran látogatott weboldalakat. Én a szótáraimat tettem ide, ez roppant hasznos, ha böngészés közben szótárazni kell, ugyanis nem kell böngészőfület váltanom, csak becsúszik oldalról a szótár és már használhatom is! Ide tettem még pl. az Instagramot (melyet mobilverzióban jelenít meg, így akár a laptopról is posztolhatok képet Instára), valamint a Youtube-ot, hisz így akár böngézés közben is tudok videót nézni, anélkül, hogy el kellene kattintanom az oldalról. 

screenshot_2017-10-30_at_16_40_18.png

Az oldalsó eszköztárban a Naver szótárát is elhelyeztem, képregényt olvasok így, könnyebb így szótárazni, mint átkattintgatni másik fülre!

A Widgetek is marha jók, van óra, mely a koreai és a helyi időt mutatja, időzítő, számológép, valutaváltó, mértékegység-váltó, koreai helyesírás-ellenőrző és tőzsdeárfolyam is, és a legjobb benne, hogy ami nem kell, nyugodtan ki lehet kapcsolni.

A jobb felső sarokban kapunk egy Belli-gombot, a szokásos kedvencekbe tevő gombot, a letöltésvezérlőt, az automata weboldalfordító gombját, ami felismeri a nyelvet, majd jönnek a nyalánkságok: a Whale beépített képernyőkép-készítővel rendelkezik, méghozzá multifunkcióssal! Tud kivágást, teljes képernyőt, teljes oldalt görgetve is, minden itt látható képernyőképet ezzel készítettem. Szuperül kiváltja a Windows Képmetszőjét és a Chrome-ba épülő extra plugineket (amik hol működnek, hol meg csak ígérgetnek...). Mivel Chromium alapú, így a Chrome kiegészítői is telepíthetőek rá, többek között Adblock is. 

screenshot_2017-10-30_at_16_41_17.png

Na, de mi is az a Belli? A Belli a bálnácskánk gyomra, ami amolyan gyűjtőfüzetként vagy helyi "pinterestként" működik a számunkra, a felső sorban lévő Belli gombbal számunkra érdekes tartalmakat tudunk a Whale gyomrába tűzni, felcímkézni, és könnyen, gyorsan elérni. A jobb oldalsó Belli gomb ad hozzáférést a tartalomhoz, és hozzá lehet csatolni pl. a Youtube-azonosítónkat vagy a Facebookunkat, és adott parancsra (Youtube-on a Like gomb megnyomása, Facebookon a Megosztás (csak én) funkció használatával) félretenni magunknak, ami éppen érdekel. Ezzel nem zsúfoljuk tele a Kedvenceinket időszakosan érdekes dolgokkal. 

screenshot_2017-10-30_at_18_03_23.png

Facebookról mentett, felcímkézett főzős videó a Belliben

Mindezek mellett a Whale újfajta böngészőélményt is garantál: akár a csúcsmobilokon, itt is ketté lehet osztani a képernyőt, így egy ablakon belül két füllel tudunk operálni.

screenshot_2017-10-30_at_18_12_06.png

Ha mindez nem lenne elég, a Whale tabjai is személyre szabhatóak, például különféle widgetek helyezhetőek el az újonnan nyitott fülön, melynek hátterét szabadon meghatározhatjuk, de akár random is választ nekünk képeket a böngésző, ha azt állítjuk be. A színsémákat is kedvünk szerint alakíthatjuk.

screenshot_2017-10-30_at_17_19_52.png

Nekem nagyon bejött a Whale, különösen így, hogy már nem csak kizárólag a koreai anyanyelvű felhasználókat célozzák meg vele (bár azért még több funkció inkább csak azoknak érdekes, akik tanulnak koreaiul, mondjuk, vagy szoktak koreai neten böngészni). 

Szerintem abszolút érdemes kipróbálni, különösen, ha multitasking-bajnok vagy és szeretsz egyszerre sok dolgot csinálni a böngésződben. Innen lehet letölteni.

screenshot_2017-10-30_at_17_27_46.png

A bejegyzés trackback címe:

https://xiablog.blog.hu/api/trackback/id/tr1613118012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mrperfect 2017.11.02. 11:12:38

jól néz ki.. kérdés, hogy a chrome extensionök működnek-e vele.. ha nem akkor ez felejtős...

zsoci 2017.11.02. 11:13:00

Hát nem győztél meg. Az biztos, hogy a Chromnál jobb, mert az egy hulladék. De pont a widget az aminek így több év után sem sikerült értelmet találnom. Azt hiszem maradok a Vivaldinál, az nem zabálja a memóriát, és stabil, mint a szikla. Ja és meg egy: Az andriod semmivel sem szabható jobban testre, mint bármelyik másik mobil oprendszer, csak a google így hirdeti. Ai plusz tud, az teljesen érdektelen.

Duplaxiii 2017.11.02. 11:13:01

Te besúgóházmester-gyerek!
CENZÚRÁZOD a blogodat?
Mitől félsz? Itt nem lesz zsidózás meg sorosozás.
Gyáva módon félsz mások véleményétől?
Tucat érvet írtam volna pro-kontra, de nem érdemled meg!
NE BLOGOLJ!

Látens Inszinuáció 2017.11.02. 11:13:03

Gondoltam, hogy nagy faszparaszt vagy koma.
Mi az anyád bajod volt a hozzászólásommal?
Büdös gyökér.

Xia.blog 2017.11.02. 11:14:52

@Duplaxiii: kedves faszparaszt névtelenül kommentelgető, semmi nem lett cenzúrázva, nem voltam gép előtt kommentet approválgatni, de hát ha neked ennyire fontos, hogy lássa a világ, mekkora bunkó pöcs vagy, tessék, kint van :) Tudod, nem mindenki lóg napi 24 órában az interneten, mert nincs jobb dolga :D Ha neked ekkora frusztrációt okoz, hogy egy kommented nem jelenik meg 10 percen belül, vizsgáltasd ki magad egy pszichomókusnál :D

Xia.blog 2017.11.02. 11:16:44

@mrperfect: Működnek vele a Chrome extensionök, használom pl. az adblockot benne ugyanúgy. Képes keresni a Chrome kiterjezstések áruházában és direktben telepít belőle.

Látens Inszinuáció 2017.11.02. 11:17:37

Ha nincs benne olyan opció, hogy egyszerre csak egy (érted? 1) böngésző futhat - ezzel kiütve az összes felugró ablakot, és egyéb idegesítő reklámoldalakat, akik rendre új böngészőt nyitnak meg a potencianövelők és egyéb szarságok reklámozására - akkor ez sem ér szart sem!

És még mielőtt. NEM, a FIREFOX, az OPERA, és a CHROME böngészőben sem lehet beállítani, hogy egyszerre csak egy ablak fusson!

Ennyi.

fidesz maszop dk egykutya 2017.11.02. 11:17:39

azt hittem, hogy új böngésző, de csak egy újabb chrome a 6x10^23-on darab meglévő mellé :(

Xia.blog 2017.11.02. 11:22:52

@Látens Inszinuáció: ebbe is ugyanúgy telepíthető adblock, nekem sose nyílik meg új böngészőablak magától :D persze, aki nem használ reklámblokkolót, az ne csodálkozzon :) Az egyetlen böngésző meg akkor lesz a gépeden, ha minden mást letörölsz, simple as that. :D Olyan igények vannak kéremszépen, hű. Fejlessz magadnak sajátot, ha nem tetszik a kínálat :D

xiaheader.png

 

 

XIA

Korea, Kína, Japán: pop, rock, média, kultúra

Facebook

Címkék

100DayKSongChallenge (1) 2013 (2) 2015 legjobb koreai sorozata (1) 2AM (1) 2ne1 (3) 2PM (4) 4minute (1) A-mei (1) Aaron Yan (1) Able C&C (1) After School (1) ajánló (17) alkohol (1) ALS Ice Bucket Challenge (1) Amoeba (1) Amore Pacific (1) androgün (2) Andy Lau (1) Angelababy (1) anime (1) AOA (2) április bolondja (1) arcfelismerés (1) átírás (1) Ázsia (14) ázsiai nők (1) A hónap városa (1) A Qiao (1) B.A.P. (3) B1A4 (2) bakancslista (2) Bang Yongguk (1) baozi (1) BBC (1) BB krém (1) Beast (3) becsületsértés (1) BgA (1) bibimbap (1) Bigbang (12) bihon (1) Block B (3) blog (3) bloghír (1) blogtalálkozó (1) bongwan (1) botrányok (2) Boyfriend (2) Boys Over Flowers (1) Boys Republic (2) Bride of the Century (1) Brown Eyed Girls (1) BTS (4) BÚÉK (3) Byakuya Fansubs (1) C-Clown (1) C-Jes (1) C-pop (4) Cantoy (1) Cecilia Liu (1) cégek (1) Cheongdamdong 111 (1) Choi Soo-min (1) Choi Sun (1) Cho Young-pil (1) chuseok (1) CL (2) ClickB (1) CN Blue (4) Coco Lee (1) Coffee Prince (1) Cross Gene (1) cross race effect (1) csajok (8) csebol (2) Csedzsu (1) cshuszok (1) Csingtao (1) cson (1) Csoszon (4) Cube (1) Cui Jian (1) cuki (2) current (5) curry (1) Dami Im (1) David Sakurai (1) DBSK (1) Defconn (1) Dél-Korea (3) divat (15) doenjangguk (1) doenjang jjigae (1) dokumentumfilm (1) drug restaurant (1) Dr Frost (1) DSP (1) dwaejigogibokkeum (1) eatyourkimchi (1) Ecomobility Festival 2013 (1) English posts (2) Eom Jeong-hwa (1) építészet (3) érdekességek (33) Eric Nam (1) esemény (1) Észak-Korea (4) Eurovízió (1) EXO (3) expat (1) explicit (1) Faith (1) Fan Bing-bing (1) fan rice (1) Faye Wong (1) férfi gésa (1) festői helyek (1) film (16) fiúegyüttesek (1) flower boys (1) FNC (1) FNC Entertainment (1) Forbes (2) fordítás (4) fotók (1) FTHX Paris (1) FTISLAND (6) FT Island (2) Full House Take 2 (1) G-Dragon (12) Gain (1) Gangnam Style (1) Gao Yuan-yuan (1) Gary (1) gasztronómia (26) Gavy NJ (1) gazdaság (6) gésa (1) GIF (1) Gimhae Kim (1) gochujang (1) golf (1) Gong Hyo-jin (1) Gong Yoo (1) Goryeo (1) Guo Bi-ting (1) gyeongdan (1) Gyorstalpaló K-pop-tanfolyam (1) gyoza (1) hagyomány (1) Halloween (2) hanbok (3) hangul (1) Han Dae-su (1) Han Jimin (1) harcművészetek (4) házasság (2) Healer (1) heian (1) hellokpop (1) Hell Joseon (1) Henry Lau (2) Heo Young-saeng (1) Heyne (1) hide (1) hidrogéncella (1) hírességek (1) Hjoncshongil (1) hókan (1) Hongkong (5) hösik (1) houkan (1) humor (1) Hwang Jeong-eum (1) Hyun Bin (1) idolok (1) Ikimonogakari (1) ikon (1) India (1) Indonézia (1) Infinite (2) inkii (1) Insooni (1) interjú (2) Intimate Enemies (1) írás (1) IRIS2 (1) irodalom (1) its okay thats love (1) IU (1) Ivy (1) j-rock (1) J. Tune (1) Jackie Chan (1) Jaejoong (1) Jang Keun-suk (1) Jang Ying-rong (1) japán (1) Japán (40) japán curry (1) játék (2) játékok (1) Jay Chou (5) Jay Park (1) Jeju (1) Jeno Liu (1) jeon (1) Jeon Ji-hyun (1) Jet Li (1) Jinro (1) Jinusean (1) Ji Chang-wook (1) Ji Sung (1) JJ Lin (2) jog (1) Jolin Tsai (1) Joseon (3) jótékonyság (1) Jo Bin (1) Jo In-sung (1) Juniel (1) Junsu (1) Juventus (1) JYJ (9) JYP (2) JY Park (2) K-drama (2) K-pop (66) K-pop kiadók (1) K-show (1) K-Will (1) Kara (1) karácsony (2) katonaság (3) kdrama (3) kecune (1) keranccsim (1) kérdőív (1) kiejtés (2) Kill Me Heal Me (1) kimbap (1) kimchi (1) kimchi jjigae (1) Kim Hee-sun (1) Kim Hyun-joong (1) Kim Hyung-jun (1) Kim Jaejoong (1) Kim Jong-kook (1) Kim Junsu (4) Kim Sisters (1) Kim Soo-hyun (1) Kim Suro (1) Kim Taewoo (1) Kína (43) kínai színésznők (1) kínai újév (1) klánok (1) klawguru (2) koncert (5) kongnamulguk (1) Korea (140) koreai esküvő (1) koreai filmfesztivál (1) Koreai hullám (1) koreai irodalom (1) koreai jog (2) koreai nevek (1) koreai nyelv (4) koreai szórakoztatóipar (2) koreai történelem (5) koreai tv (1) Korean Grammar Practice for Foreigners (1) Korjo (1) környezetvédelem (1) Koyote (1) közlekedés (2) kozmetikumok (1) KPOP101 (4) kultúra (17) kutatás (1) Ku Hye-sun (1) kvíz (2) Lady Gaga (1) La Cigale (1) LC9 (1) Leehom Wang (1) Lee Hi (1) Lee Honggi (3) Lee Hongki (2) Lee Hyori (3) Lee Hyuk (1) lee Jun-ki (1) Lee Jung-hyun (1) Lee Kwang-soo (2) Lee Mi-ja (1) Lee Minho (1) Lee Soo-man (1) lektorált (1) leves (1) LG Household & Health Care (1) Listák (2) Liu Tao (1) Liu Yi-fei (1) Liza a rókatündér (1) LMBT (1) LOEN (1) LOréal (1) Lotte (1) Lush (1) magyar film (1) Makaó (1) Mamamoo (1) mandopop (1) mandu (1) manga (2) Mao Amin (1) márkák (1) Masters Sun (1) Mayday (1) MBLAQ (2) MFBTY (1) MIC (1) Michelle Lee (1) Michigo (1) mihon (1) MIK (1) Miley Cyrus (1) Mino (1) mitológia (2) Miura Ryosuke (1) Miyavi (2) Mi az a K-pop? (2) Mi az a Kpop? (2) Modern Farmer (1) móka (1) Momo Wu (1) mondocon (3) Monstar (1) MTV VMA (1) musical (1) művészet (1) MV (1) My Lovely Sam Soon (1) My Love From The Star (1) N-Sonic (1) N-Train (1) Narsha (1) népszokások (2) népviselet (1) névadás (1) nevek (1) NH (1) nikuman (1) Nine Muses (1) Ni Paljaya (1) Non-Summit (1) Norazo (2) novella (1) Nuest (1) nyelvtanulás (5) nyereményjáték (2) OCN (1) öltözködés (1) omurice (1) online TV (1) Open World Entertainment (1) örökségvédelem (2) padlizsános curry (1) Park Min-young (2) Park Seo-jun (2) Park Shin-hye (1) Park Yoochun (4) pasik (16) PC bang (1) Peking (2) plasztikai műtét (2) Pledis (1) politika (3) Power Station (1) prostitúció (2) Prücsök (1) PSY (6) Qingdao (1) ragacsosrizs-liszt (1) Rain (1) ramen (1) ramyeon (1) rasszok (1) rekordok (1) retro (1) riport (1) rizstallér (1) rock (3) room salon (1) rövidhír (8) Royal Pirates (1) Roy Kim (1) RTA (1) Sales King (1) Sam Okyere (1) sasaeng (1) Scholar Who Walks the Night (1) Secret (1) Secret Garden (1) Sek Loso (1) Seo Taiji (1) Seungri (1) Seven Seasons (1) Shiina Ringo (1) Shinee (4) Shinhwa (3) Shinui (1) Shin Bora (1) Shionoya Sayaka (1) Silla (1) Sistar (1) Siwan (1) SM (1) soju (1) Song Joon-ki (1) Soo Joo Park (1) soribada (1) sorozat (3) sorozatok (26) soundcloud (1) So Jisub (1) Speed (1) Spitz (1) sport (1) stalking (1) Starship (1) statisztika (1) streaming (1) Sugizo (1) sujebi (1) sukjunamul (1) Sungkyunkwan Scandal (1) Super Junior (3) Suwon (1) szavazás (4) szellemváros (1) szépség (3) szexi (2) szexuális zaklatás (1) színészek (1) Szingapúr (5) szoba (1) Szöul (1) T-ara (3) Taeyang (3) taikomochi (1) taikomocsi (1) tájak (1) Tajvan (12) Tangun Vanggom (1) Tang Wei (1) tanulmány (1) Tarkan (1) társadalom (5) tavaszi tekercs (1) technológia (4) Teen Top (2) Teresa Teng (1) tetoválás (1) tévé (2) tévhitek (1) Tey (1) Thaiföld (5) The Great Doctor (1) The Heirs (1) The Inheritors (1) The Interlace (1) Tiffany Tang (1) Tiger Hu (1) Tokió (1) töndzsang ccsige (1) TOP (1) TOPIK (1) toplista (2) Top Combine (1) történelem (6) trot (1) TS (1) tteok (1) tteokguk (1) tudomány (1) turizmus (1) TVXQ (8) újév (1) ukiss (1) ünnepek (2) Unni Network (1) USA (1) utazás (1) Vanness Wu (1) varieté (1) vásárlás (1) vélemény (1) verseny (1) vicces (3) vicces videó (3) videoklip (1) Vietnam (1) Vivian Hsu (1) VIXX (2) VOD (1) Wang Lee-hom (1) Wikipédia (1) Wild Horse (1) will.i.am (1) Witchs Love (1) Witchs Romance (1) women issues (1) WonderBoyz (1) Wonder Girls (1) Woollim (1) Xiah Junsu (5) Xu Yi-na (1) X Japan (5) Yang Huyn-suk (1) Yang Hyun-suk (1) Yang Jin-song (1) yaoi (1) Yasaengma (1) yesasia (1) YG (1) Yoon Eun-hye (1) Yoo Ah-in (1) Yoo Ji-tae (1) Youre Beautiful (1) You Who Came From The Stars (1) Yun Bitgaram (1) zene (24) Zhou Xun (1) zuo yuezi (1) film (1) 돼지고기볶음 (1) 최선 (1) Címkefelhő