Ázsia másképp | Szigorúan véleményes

Pak Kunhje dicstelen bukásának háttere
Amiről a nemzetközi sajtó nem tájékoztat

Az elmúlt hetekben olyan botrány rázta meg Dél-Koreát, amilyet nagyon régen nem láttak arrafelé, pedig ha valakik hozzá vannak szokva a korrupt politikusokhoz, azok a dél-koreaiak. Minden eddigi elnöküknek volt valamilyen korrupciós botránya, de ilyet még a legcinikusabb koreai sem mert elképzelni. A koreai filmek és sorozatok forgatókönyvíróit gyakran vádolják azzal, hogy túlzásokba esnek, pedig régi igazság, hogy az élet írja a legjobb forgatókönyveket. Pak Kunhje elnöknő bukásának sztoriját a legőrültebb koreai forgatókönyvíró sem tudta volna megálmodni. A külföldi sajtó, beleértve a magyart is, csak a felszínt kapargatja. Az Ask a Korean! (Kérdezz egy koreaitól) blog remekül összefoglalta koreai források alapján az egész botrányt, annak minden döbbenetes részletével együtt. Higgyétek el, tiszta agybaj! Az alábbi összefoglalással talán picit világosabb lesz, hogy miért vonulnak hetek óta minden hétvégén milliók az utcára Koreában az elnöknő lemondatását követelve, olyan összefogással, amilyet még a koreai társadalom sem nagyon látott.

tuntetok1.jpg

Nem a focicsapat gólja miatt gyülekeznek ennyien az utcákon. Hétvégente több mint egymillió ember tüntet gyertyás, békés felvonuláson Szöulban, de más városokban is tömegek vonulnak. November 26-án másfél millióan voltak a Kvanghvamun téren Szöulban. Fotó: sbs.com.au

A botrányról röviden

Mielőtt belevágunk a dolgok közepébe, röviden összefoglalom, mi történt.Tulajdonképpen kiderült, hogy az elnöknő a saját bizalmasának, egy Cshö Szunsil nevű nőnek osztogatott kormányzati pénzeket, aki ezek nagy részét lenyúlta, valamint az elnöknő tudtával mintegy 70 millió dollárt (20 milliárd forintot) csikart ki "adományként" Korea legnagyobb csebol vállalataitól. Az elnöknő azt is elintézte, hogy Cshö lánya (aki nem éppen egy IQ-bajnok) bejusson az egyik legnevesebb egyetemre. A botrányt a JTBC csatorna robbantotta ki, amikor megtalálták Cshö tabletjét, amelyen elnöki dokumentumok és még meg nem tartott beszédek voltak. Cshöt azóta letartóztatták és az ügyet vehemensen vizsgálja az ügyészség, az elnöknőt azonban védi a mentelmi joga.

Oké, ez egy sztenderd korrupciós botrány eddig, láttunk ilyenből kismilliót, itthon is ez megy (Habony Árpád, Mészáros Lőrinc és haveri köreik, ugye...), mi ebben a különleges, hogy hirtelen több millió civilnél szakad el a cérna tőle? Nem fogjátok elhinni, de ami most következik, az komplett elmebaj, azért! Kössétek be az öveket, durva repülés következik.

Ki ez a nő?

park-choi.jpg

Pak Kunhje (középen pöttyös ruhában) és tőle balra Cshö Szunsil, 1976-ban. Mintegy 40 éve tart a barátságuk. (Forrás)

Ahhoz, hogy megértsük, mi történik, fontos visszamenni az időben. Pak Kunhje annak a Pak Csong Hinak a lánya, aki diktátorként irányította Dél-Koreát 1963 és 1979 között, és bár keménykezű volt, a gazdaság felvirágoztatása az ő nevéhez fűződik. 1974-ben merényletet kíséreltek meg ellene, ám a gyilkos golyó a first ladyvel végzett. Anyja erőszakos halála nagyon megviselte Kunhjét, akinek bizalmába férkőzött egy igen veszélyes ember, Cshö Themin. A férfi szektavezető volt, aki azt állította, a first lady lelke meglátogatta és rajta keresztül Kunhje beszélhet az anyjával. Az elnök, annak ellenére, hogy nem nézte ezt jó szemmel, nem tett semmit ellene, abban bízva, hogy ez talán segíthet a lányának feldolgozni az anyja elvesztését. Amire Pak sem számított az volt, hogy Cshö teljesen behálózta az akkor 23 éves Kunhjét - gyakorlatilag agymosáson ment keresztül a hosszú évek folyamán, amíg a Cshö családdal barátkozott.

choitaemin.jpg

Balról-jobbra: Cshö Themin, Pak Kunhje és Pak Cshong Hi. (Forrás)

Amikor 1979-ben Pak diktátorral a saját biztonsági főnöke, Kim Dzsegju végzett, Kim állítása szerint az egyik oka a gyilkosságra az volt, hogy Pak szemet hunyt a Cshö és Kunhje közötti "mérgező kapcsolat" fölött, amit ő úgy ítélt meg, hogy az elnöknek gyakorlatilag elment a józan esze. Cshö ugyanis már ekkor elkezdte kihasználni az elnök lányát, hogy gyorsan meggazdagodjon a segítségével. Az elnök halálával csend lett Cshö körül, Pak Kunhje is eltűnt egy időre a köz szeme elől, csendben igazgatta a jótékonysági alapítványait, amikről immáron kiderült, hogy gyakorlatilag a Cshö család pénzmosodájaként funkcionáltak. Ez alatt az idő alatt Cshö befolyása olyan nagyra nőtt Kunhjén, hogy a nő a testvéreitől is elhidegült, akik 1990-ben az akkori elnökhöz, No Theuhoz fordultak segítségért, hogy "mentse meg a nővérüket Cshötől".

Amikor 1994-ben Cshö Themin meghalt, Pak Kunhje bizalmasa Cshö lánya, Szunsil lett. Pak 1997-ben kezdett el politikával foglalkozni, 1998-ban lett országgyűlési képviselő, majd 2007-ben indult az elnökválasztáson is, amit akkor elvesztett. Ekkor a Wikileaks már leközölte, hogy a "pletykák szerint" a szektavezérnek "teljes hatalma volt Pak teste és lelke felett fiatalkorában, és hogy ennek következtében Cshö gyerekei hatalmas vagyonra tettek szert." Pak elutasította a vádakat azzal, hogy a Cshö családnak semmilyen köze nincs az ő politikusi karrierjéhez.

Agymosott elnöknő?

Innen kezd csak izgalmassá válni a történet. Cshö Szunsil és társai gyakorlatilag teljes hatalommal bírnak Dél-Korea elnöknője felett a feltárt bizonyítékok szerint. Cshö több millió dollárt csikart ki az elnöknő tudtával nagy cégektől, amit a saját cégeibe fektetett. Cshö rendszeresen átnézte az elnöknő beszédeit és belejavított - ami  sokszor teljesen értelmetlen, értelmezhetetlen, összefüggéstelen beszédeket eredményezett. A nő törvénytervezeteket is megkapott (ezeket és Pak beszédeinek kijavított piszkozatait megtalálták a nő számítógépén és tabletjén), amelyeket a belső körével beszélt meg - többek között a dzsigolójával (!) és egy K-pop-videórendezővel. (Nem, ez teljesen komoly!) A Kulturális és Turisztikai minisztérium 150 millió dolláros büdzsétervezetét is megkapta, amit a haveri köre között osztott fel különféle projektekre. Két elnöki személyi asszisztenst, akik túl mélyre vájkáltak Cshö Szunsil ügyeiben, elbocsátottak, helyükre Cshö emberei kerültek, az egyikük a nő személyi edzője volt. (Nem vicc!)

gigolo.jpg

Cshö Szunsil dzsigolója (forrás)

Itt nem ér véget az agybaj. Cshö Szunsil például megkapta az elnöknő öltöztetésének feladatát is, illetve a hozzá kapcsolódó nem kicsi büdzsét. Cshö lenyúlta a pénzt, majd az elnöknőt olcsó anyagból készült ruhákba öltöztette, és olyan olcsó, ordenáré táskákat és kiegészítőket adott rá, amelyeket a dzsigolója tervezett (....). Pak, aki egész életében luxusban élt, ezt némán tűrte, és ezekben az öltözékekben képviselte hazáját, mint elnök. Aztán olyanok is történtek, hogy az országgyűlés épületében sámánisztikus rituálékat tartott a Szenuri párt (Pak pártja). Vagy hogy az elnöknő beiktatásán is sámánisztikus díszítést alkalmaztak. Mindennek akkoriban semmi értelme nem volt, csak furcsán hatottak, a háttér ismeretében azonban már egyáltalán nem meglepőek. Ennek fényében pedig külön érdekessé vált egy pletyka. A Szevol komphajó tragédiája során (amikor több száz gyerek vesztette életét), az elnöknő hét óráról nem tud elszámolni a hollétével (ez nem pletyka, ez tényleg így van). A szóbeszéd szerint az elnöknő egy sámánisztikus rituálén vett részt, amit Cshö Themin emlékére tartottak épp akkor, amikor a tragédia történt. Az elnöknő pedig ahelyett, hogy a tragédiával foglalkozott volna, egy szektavezérért imádkozott.

Az elnöknő az országhoz intézett bocsánatkérő beszédében elismerte, hogy Cshö hozzáfért az egyébként titkos beszédeihez és kijavította őket, de még ekkor sem ítélte el a kapcsolatukat, hanem azt mondta, Cshö olyan személy, aki "mellette állt a nehéz időkben". Ezt a viselkedést, és azt, ahogyan Pak elnézte Cshö minden elmebajos intézkedését, szerintem nem lehet mással magyarázni, csak azzal, hogy a nőt komolyan agymosta a Cshö család. 

park.jpg

Pak Kunhje bocsánatot kért, de nem érti, mi a baj azzal, hogy Cshö segített neki. (Kép: Reuters)

És itt visszakanyarodhatunk arra, miért is ekkora a felháborodás Koreában. Nem egyszerűen a korrupcióval van a baj. Az emberek megdöbbentek, hogy az ország elnökét zombi módjára irányítja egy "senki", egy "sámán", akinek sikerült elhitetnie egy tanult, egyébként okos és művelt nővel, hogy beszélhet az anyjával, cserébe pedig "hálából" Cshöék azt csinálnak, amit akarnak. Ez túlmegy minden korrupción, mert nem egyszerűen a pénzről szól. Nem csak arról van szó, hogy az elnök elcsalinkázik egy kis lóvét saját vagy családja javára, hanem arról, hogy egy agymosott asszony teljhatalmat adott egy szektavezér kezébe...

(A poszt alapja az Ask a Korean! bejegyzése, de saját véleményemet is tükrözi)

A bejegyzés trackback címe:

https://xiablog.blog.hu/api/trackback/id/tr6712003836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2016.11.27. 21:36:21

És most komolyan tegyünk fel egy kérdést.

Mi a különbözőség egy sámán agymosása és a kommunista sámán Marx agymosodája között?

Hogyan tudjuk szétválasztani a hiedelmet a tudástól.

nana69 2016.11.27. 21:36:29

Döbbenet...mennyire örültem, hogy egy női elnök van Koreában, de ezek után még vagy 100 évig esélyt sem kapnak a nők....

kuki123 2016.11.27. 21:36:49

A magyar korrupció, és az olasz maffia, kutya fasza a koreai-hoz képest.
Elég csak csak a Samsung LG Hyundai Kia és több száz másik óriás koreai vállalatra gondolni.

Csebol, aki nem ismeri a szót, keressen rá
hu.wikipedia.org/wiki/Csebol

Vizet prédikálnak, de bort isznak (akarom mondani szodzsut)
Tucatszor megbukott korrupt cégek, olyan offshore hálóval, hogy még az FBI se látja át.
És minden EU, USA technológiát vagy formát lopnak. Lásd gépjármű.
Nyugati világból (EU USA) ki kellene őket zárni.
Nah majd Trump ad nekik olyan taslit, hogy leülnek a kisszékre.

scandalmomo 2016.11.27. 21:37:27

Hmm.. Én amikor először hallottam erről, nem igazán lepődtem meg. Pár száz évvel ezelőtt szinte ugyanez történt az orosz cári családdal, csak ott nem Choi Soon Shilnek hívták az illetőt, hanem Raszputyinnak. De az biztos, hogy most összefogott Korea, gyakorlatilag, ha egy hírességről megjelenik bármi hír, mindenhez az elnöknő lemondatását követelő kommenteket írnak. Hiába próbálják takargatni a botrányt mindenféle randihírekkel, nem sikerül semmi. Elképesztő, hogy minden héten összegyűlnek az emberek (először csak félmillió, aztán egymillió, most pedig másfél millió), és már nem csak "közemberek", hanem nagytudású professzorok és hírességek is (Yoo Ah In-t látják minden héten a tüntetők között, legutóbb pedig Lee Joon is posztolt ugyebár arról, hogy csatlakozzon mindenki hozzájuk, de idolok és fiatalabb színésznők is kifejezik nemtetszésüket, vagy elég csak SanE legújabb dalára gondolni). Ebből is látszik, hogy nagy a probléma, mert nem csak az interneten kommentelnek az emberek, hanem tényleg kivonulnak az utcára, valami a hírességek, akik azért tényleg a legapróbb véleménynyilvánításba is belebukhatnak, felemelik a hangjukat az ügy mellett.

Napfény35 2016.11.28. 15:41:30

Nagyon csalódott vagyok...pedig büszke voltam erre a női elnökre, de nincsen ember gyengeség nélkül? Remélem, hamar visszaáll a rend, és én csak jókat kívánok ennek a népnek!

cinke56 2016.11.28. 15:41:45

Olvastam ennek a Washingtonban élő koreainak a Nagy Leleplező Posztját, sőt az íráshoz fűzött hozzászólásokat is, amelyek közül a posztoló jó néhányat törölt. Ettől aztán felmerül a gyanú az emberben, hogy a józan és mellesleg tájékozott kommentek zavarólag hatottak, így jobbnak látta törölni őket.

A poszt állításai lehetnek igazak, és lehetnek hazugságok is. Meggyőződésem, hogy nem tudhatjuk, mi az igazság.

Nagy bátorságra vall igazságként kezelve magyarítani és kissé rövidítve továbbadni, miközben a benne foglalt állítások ellenőrizetlenek és ellenőrizhetetlenek, viszont meglehetősen durva vádakat sorakoztatnak fel.

A magyar nyelvű írásban a végén elhelyezett kijelentésen felül nyomát sem találom semmilyen eredeti megállapításnak. Hol tükrözöd a saját véleményt?

Mostantól új helyen: xiaolongimnida.hu

xiaheader.png

 

 

XIA

Korea, Kína, Japán: pop, rock, média, kultúra

Címkék

100DayKSongChallenge (1) 2013 (2) 2015 legjobb koreai sorozata (1) 2AM (1) 2ne1 (3) 2PM (4) 4minute (1) A-mei (1) Aaron Yan (1) Able C&C (1) After School (1) ajánló (19) alkohol (1) ALS Ice Bucket Challenge (1) Amoeba (1) Amore Pacific (1) androgün (2) Andy Lau (1) Angelababy (1) anime (1) AOA (2) április bolondja (1) arcfelismerés (1) átírás (1) Ázsia (14) ázsiai nők (1) A hónap városa (1) A Qiao (1) B.A.P. (3) B1A4 (2) bakancslista (2) Bang Yongguk (1) baozi (1) BBC (1) BB krém (1) Beast (3) becsületsértés (1) BgA (1) bibimbap (1) Bigbang (12) bihon (1) Block B (3) blog (3) bloghír (2) blogtalálkozó (1) bongwan (1) botrányok (2) Boyfriend (2) Boys Over Flowers (1) Boys Republic (2) Bride of the Century (1) Brown Eyed Girls (1) BTS (4) BÚÉK (3) Byakuya Fansubs (1) C-Clown (1) C-Jes (1) C-pop (4) Cantoy (1) Cecilia Liu (1) cégek (1) Cheongdamdong 111 (1) Choi Soo-min (1) Choi Sun (1) Cho Young-pil (1) chuseok (1) CL (2) ClickB (1) CN Blue (4) Coco Lee (1) Coffee Prince (1) Cross Gene (1) cross race effect (1) csajok (8) csebol (2) Csedzsu (1) cshuszok (1) Csingtao (1) cson (1) Csoszon (4) Cube (1) Cui Jian (1) cuki (2) current (5) curry (1) Dami Im (1) David Sakurai (1) DBSK (1) Defconn (1) Dél-Korea (3) divat (15) doenjangguk (1) doenjang jjigae (1) dokumentumfilm (1) drug restaurant (1) Dr Frost (1) DSP (1) dwaejigogibokkeum (1) eatyourkimchi (1) Ecomobility Festival 2013 (1) English posts (2) Eom Jeong-hwa (1) építészet (3) érdekességek (33) Eric Nam (1) esemény (1) Észak-Korea (4) Eurovízió (1) EXO (3) expat (1) explicit (1) Faith (1) Fan Bing-bing (1) fan rice (1) Faye Wong (1) férfi gésa (1) festői helyek (1) film (17) fiúegyüttesek (1) flower boys (1) FNC (1) FNC Entertainment (1) Forbes (2) fordítás (4) fotók (1) FTHX Paris (1) FTISLAND (6) FT Island (2) Full House Take 2 (1) G-Dragon (12) Gain (1) Gangnam Style (1) Gao Yuan-yuan (1) Gary (1) gasztronómia (27) Gavy NJ (1) gazdaság (6) gésa (1) GIF (1) Gimhae Kim (1) gochujang (1) golf (1) Gong Hyo-jin (1) Gong Yoo (1) Goryeo (1) Guo Bi-ting (1) gyeongdan (1) Gyorstalpaló K-pop-tanfolyam (1) gyoza (1) hagyomány (1) Halloween (2) hanbok (3) hangul (1) Han Dae-su (1) Han Jimin (1) harcművészetek (4) házasság (2) Healer (1) heian (1) hellokpop (1) Hell Joseon (1) Henry Lau (2) Heo Young-saeng (1) Heyne (1) hide (1) hidrogéncella (1) hírességek (1) Hjoncshongil (1) hókan (1) Hongkong (5) hösik (1) houkan (1) humor (1) Hwang Jeong-eum (1) Hyun Bin (1) idolok (1) Ikimonogakari (1) ikon (1) India (1) Indonézia (1) Infinite (2) inkii (1) Insooni (1) interjú (2) Intimate Enemies (1) írás (1) IRIS2 (1) irodalom (1) its okay thats love (1) IU (1) Ivy (1) j-rock (1) J. Tune (1) Jackie Chan (1) Jaejoong (1) Jang Keun-suk (1) Jang Ying-rong (1) Japán (41) japán (2) japán curry (1) játék (2) játékok (1) Jay Chou (5) Jay Park (1) Jeju (1) Jeno Liu (1) jeon (1) Jeon Ji-hyun (1) Jet Li (1) Jinro (1) Jinusean (1) Ji Chang-wook (1) Ji Sung (1) JJ Lin (2) jog (1) Jolin Tsai (1) Joseon (3) jótékonyság (1) Jo Bin (1) Jo In-sung (1) Juniel (1) Junsu (1) Juventus (1) JYJ (9) JYP (2) JY Park (2) K-drama (2) K-pop (66) K-pop kiadók (1) K-show (1) K-Will (1) Kara (1) karácsony (2) katonaság (3) kdrama (3) kecune (1) keranccsim (1) kérdőív (1) kiejtés (2) Kill Me Heal Me (1) kimbap (1) kimchi (1) kimchi jjigae (1) Kim Hee-sun (1) Kim Hyun-joong (1) Kim Hyung-jun (1) Kim Jaejoong (1) Kim Jong-kook (1) Kim Junsu (4) Kim Sisters (1) Kim Soo-hyun (1) Kim Suro (1) Kim Taewoo (1) Kína (43) kínai színésznők (1) kínai újév (1) klánok (1) klawguru (2) koncert (5) kongnamulguk (1) Korea (142) koreai esküvő (1) koreai filmfesztivál (1) Koreai hullám (1) koreai irodalom (1) koreai jog (2) koreai nevek (1) koreai nyelv (4) koreai szórakoztatóipar (2) koreai történelem (5) koreai tv (1) Korean Grammar Practice for Foreigners (1) Korjo (1) környezetvédelem (1) Koyote (1) közlekedés (2) kozmetikumok (1) KPOP101 (4) kultúra (18) kutatás (1) Ku Hye-sun (1) kvíz (2) Lady Gaga (1) La Cigale (1) LC9 (1) Leehom Wang (1) Lee Hi (1) Lee Honggi (3) Lee Hongki (2) Lee Hyori (3) Lee Hyuk (1) lee Jun-ki (1) Lee Jung-hyun (1) Lee Kwang-soo (2) Lee Mi-ja (1) Lee Minho (1) Lee Soo-man (1) lektorált (1) leves (1) LG Household & Health Care (1) Listák (2) Liu Tao (1) Liu Yi-fei (1) Liza a rókatündér (1) LMBT (1) LOEN (1) LOréal (1) Lotte (1) Lush (1) magyar film (1) Makaó (1) Mamamoo (1) mandopop (1) mandu (1) manga (2) Mao Amin (1) márkák (1) Masters Sun (1) Mayday (1) MBLAQ (2) MFBTY (1) MIC (1) Michelle Lee (1) Michigo (1) mihon (1) MIK (1) Miley Cyrus (1) Mino (1) mitológia (2) Miura Ryosuke (1) Miyavi (2) Mi az a K-pop? (2) Mi az a Kpop? (2) Modern Farmer (1) móka (1) Momo Wu (1) mondocon (3) Monstar (1) MTV VMA (1) musical (1) művészet (1) MV (1) My Lovely Sam Soon (1) My Love From The Star (1) N-Sonic (1) N-Train (1) Narsha (1) népszokások (2) népviselet (1) névadás (1) nevek (1) NH (1) nikuman (1) Nine Muses (1) Ni Paljaya (1) nőjogok (1) Non-Summit (1) Norazo (2) novella (1) Nuest (1) nyelvtanulás (5) nyereményjáték (2) OCN (1) öltözködés (1) omurice (1) online TV (1) Open World Entertainment (1) örökségvédelem (2) padlizsános curry (1) Park Min-young (2) Park Seo-jun (2) Park Shin-hye (1) Park Yoochun (4) pasik (16) PC bang (1) Peking (2) plasztikai műtét (2) Pledis (1) politika (3) Power Station (1) prostitúció (2) Prücsök (1) PSY (6) Qingdao (1) ragacsosrizs-liszt (1) Rain (1) ramen (1) ramyeon (1) rasszok (1) rekordok (1) retro (1) riport (1) rizstallér (1) rock (3) room salon (1) rövidhír (8) Royal Pirates (1) Roy Kim (1) RTA (1) Sales King (1) Sam Okyere (1) sasaeng (1) Scholar Who Walks the Night (1) Secret (1) Secret Garden (1) Sek Loso (1) Seo Taiji (1) Seungri (1) Seven Seasons (1) Shiina Ringo (1) Shinee (4) Shinhwa (3) Shinui (1) Shin Bora (1) Shionoya Sayaka (1) Silla (1) Sistar (1) Siwan (1) SM (1) soju (1) Song Joon-ki (1) Soo Joo Park (1) soribada (1) sorozat (3) sorozatok (26) soundcloud (1) So Jisub (1) Speed (1) Spitz (1) sport (1) stalking (1) Starship (1) statisztika (1) streaming (1) Sugizo (1) sujebi (1) sukjunamul (1) Sungkyunkwan Scandal (1) Super Junior (3) Suwon (1) szavazás (4) szellemváros (1) szépség (3) szexi (2) szexuális zaklatás (1) színészek (1) Szingapúr (5) szoba (1) Szöul (1) T-ara (3) Taeyang (3) taikomochi (1) taikomocsi (1) tájak (1) Tajvan (12) Tangun Vanggom (1) Tang Wei (1) tanulmány (1) Tarkan (1) társadalom (6) tavaszi tekercs (1) technológia (4) Teen Top (2) Teresa Teng (1) tetoválás (1) tévé (2) tévhitek (1) Tey (1) Thaiföld (5) The Great Doctor (1) The Heirs (1) The Inheritors (1) The Interlace (1) Tiffany Tang (1) Tiger Hu (1) Tokió (1) töndzsang ccsige (1) TOP (1) TOPIK (1) toplista (2) Top Combine (1) történelem (6) trot (1) TS (1) tteok (2) tteokbokki (1) tteokguk (1) tudomány (1) turizmus (1) TVXQ (8) újév (1) ukiss (1) ünnepek (2) Unni Network (1) USA (1) utazás (1) Vanness Wu (1) varieté (1) vásárlás (1) vélemény (1) verseny (1) vicces (3) vicces videó (3) videoklip (1) Vietnam (1) visual kei (1) Vivian Hsu (1) VIXX (2) VOD (1) Wang Lee-hom (1) Wikipédia (1) Wild Horse (1) will.i.am (1) Witchs Love (1) Witchs Romance (1) women issues (1) WonderBoyz (1) Wonder Girls (1) Woollim (1) Xiah Junsu (5) Xu Yi-na (1) X Japan (5) Yang Huyn-suk (1) Yang Hyun-suk (1) Yang Jin-song (1) yaoi (1) Yasaengma (1) yesasia (1) YG (1) Yoon Eun-hye (1) Yoo Ah-in (1) Yoo Ji-tae (1) Youre Beautiful (1) You Who Came From The Stars (1) Yun Bitgaram (1) zene (25) Zhou Xun (1) zuo yuezi (1) film (2) 돼지고기볶음 (1) 최선 (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása