Ázsia másképp | Szigorúan véleményes

Drámapercek: A korjói tábornok és a plasztikai sebész különös szerelme

[caption id="" align="aligncenter" width="500"] forrás: sbs.co.kr[/caption]

Újra itt a Drámapercek! Mai kielemezendő sorozatunk a Faith, avagy a Great Doctor. 2012-ben készült I Minho és Kim Hiszon főszereplésével. Kicsit változtattam a poszt formátumán, ezentúl nem lesz színészbemutató, összefoglalóan fogom a véleményemet elmondani.

Bevallom töredelmesen, hogy mivel eleve fenntartásokkal kezelem a szegukokat (a történelmi sorozatokat), ezt is csak azért kezdtem el nézni, mert - nos - nem volt jobb elfoglaltságom épp a melóhelyi ebédidőben. Elég érdekesnek ígérkezett a sorozat az első résznél, tekintve, hogy mindjárt jól leszúrják a főszereplőt benne, gondoltam már megnézem mi lesz szerencsétlennel. Úgy maradtam, de csak a sorozat közepéig, kb.

Az alapsztori nagyon érdekes: lőn egy középkori királyság, Korjó, akinek uralkodóját épp Mongóliából kísérik haza. Útközben azonban megtámadják őket és a frissen házasodott, mongol származású királyi feleséget halálosan megsebesítik. Ha a királyné netán elpatkolna, a mongolok dühükben bizony lerohannák és a földdel tennék egyenlővé a koreai országot. Ekkor azonban a király minden lében kanál (és tegyem hozzá, iszonyatosan idegesítő hadoválású) tanácsosa kitalálja a tutit: a közeli hegyen van az a kapu, amin keresztül Hvatha, a legendás orvos 1000 évvel ezelőtt a Mennyekbe távozott, és valakinek át kéne slusszannia oda, és elhoznia Hvathát vagy egy tanítványát, mert biza a királynét másképp nem lehet megmenteni. Mit ad isten, erre a feladatra a király életunt testőrtábornokát, Cshö Jongot (aki egyébként létező történelmi személy) jelölik ki. A tábornok átutazik az időörvényen és kipottyan a modern Szöulban, lilafrászt kap a kocsiktól és a felhőkarcolóktól, aztán egy plasztikai sebészi konferenciáról kissé bunkesz módra elcibálja Ju Unszu plasztikai sebésznőt, aki hip-hopp Korjóban találja magát, fura öltözetű emberek régies nyelvezettel beszélnek hozzá, nincs mobiltöltő és rendes kajához is nehéz hozzájutni.

[caption id="attachment_1559" align="aligncenter" width="470"]faith-lee-min-ho-kim-hee-sun Így kell csajt szerezni Korjóban: fogj egy időkaput, vonszolj el egy modern doktornőt. Azért nem árt, ha jóképű is vagy hozzá.[/caption]

Unszu karaktere az elején annyira, de annyira idegesítő, hogy legszívesebben megráztam volna párszor, üvöltve-sikoltozva. Rádöbben, hogy átkerült egy másik idősíkba, de a legnagyobb gondja az, hogy szerezzen egy korjói szeladonvázát, toporzékol, hisztizik, és képtelen felfogni, hogy valódi emberek valódi éles kardokkal támadnak, és nem egy doramát néz épp a kanapéról. Ez rendkívül ellenszenvessé tette számomra a karakterét, de szerencsére útközben elviselhetőbbre írták át. Cshö Jong egyrészről elképesztően sármos, bevallom, nekem I Minhónak itt sikerült először megdobogtatnia a szívem, a Boys Over Flowersben nem szerettem. Remekül áll neki a korjói katonai egyenruha, a lovaglás, a kardvívás, a harc és a félhosszú haj is. A karakter csendes, sokszor túlságosan is. Egy bengaállat tábornok, aki alig beszél, csak néz, néz, néz, néz... Aztán persze ott a klasszikus gonosz figurája, Ki Cshol herceg, aki mongol és nagyon kapzsi, ráadásul nincs ép eszénél. Minden vágya, hogy megszabadítsa a királyt a trónjától, nem mintha egyébként nem neki magának lenne a legnagyobb hatalma amúgy is,  a mongol királynő édesbátyjaként. Szórakozásból öl, és van két bérence, a Tüzes csaj, meg a Fuvolás srác. Tüzes csaj keze megégeti az embereket, és - láss csodát - folyton piros ruhában lézeng, Fuvolás srác meg fel tud robbantani dolgokat a fuvolájával, idióta fehér parókája van és különleges hallása. Hogy miért ragaszkodnak annyira Ővarangyosságához, az sajnos nem derül ki a sztoriból. Érdekes karakternek ott van még Cshö Jong nagynénje, aki igen visszafogott, rideg tekintetű és bármikor tarkón legyinti a tábornokot. Csak úgy. A szerethető komédiás itt sem maradhat el, egyrészt ott van nekünk a tábornok csatlósa, egy dadogós, bozontos fejű srác, aki állandóan bajba kerül és mindig őt rúgják fenéken, másrészt ott a Szuribang, akik rejtélyes módon mindenről tudnak, ami Korjóban folyik. A két öreg a tábornok fogadott nagynénje és nagybátyja, és parasztos beszédükkel, állandó civódásukkal remek poénforrások. De sajnos nem elegendőek.

[caption id="attachment_1560" align="aligncenter" width="470"]kimeesun Egy darab pajkos szöuli doktornő rendel (Kim Hiszun). Fotó: SBS[/caption]

[caption id="attachment_1562" align="aligncenter" width="470"]Ugyan melyik nő tudna ellenállni egy fess korjói tábornoknak? (költői kérdés volt) (I Minho) Fotó: SBS Ugyan melyik nő tudna ellenállni egy fess korjói tábornoknak? (költői kérdés volt) (I Minho) Fotó: SBS[/caption]

[caption id="attachment_1563" align="aligncenter" width="470"]Gicheol Ki Cshol: "Ide nekem az aranyat. Meg Unszut. Meg a Mennyei kocsikat. Meg ilyenek. Písz". (Ju Oszong) Fotó: SBS[/caption]

[caption id="attachment_1564" align="aligncenter" width="470"]Jó pasi idióta parókában (Szong Hun mint Fuvolás fiú). Jó pasi idióta parókában (Szong Hun mint Fuvolás fiú).[/caption]

[caption id="attachment_1565" align="aligncenter" width="282"]12faith8 Ég a keze alatt a munka. Szó szerint. (Sin Undzsong) Fotó: SBS[/caption]

[caption id="attachment_1566" align="aligncenter" width="470"]suribang Egy igencsak transzvesztitának kinéző szuribang segítő.[/caption]

A cselekmény több szálon mozog, egyrészt Korjó sorsát követjük nyomon, a mongolok elleni politikai küzdelmet, másrészt a szerelmi szálat a tábornok és a sebésznő között, harmadszor Unszu és Ki Cshol huzavonáját Unszu naplója miatt, ami 100 évvel korábbról kerül elő, negyedszer pedig a király és a királyné közötti szerelmi szálat. Mindez egyszerre pedig túl sok. Iszonyúan zsúfoltak a részek, néha csak kapkodja az ember a fejét, hogy ki kivel van, hova megy, mi történik. Túlságosan elnyújtották a sztorit, 24 rész simán belefért volna 16-ba is, főleg a vége felé érződött már, hogy feleslegesen bonyolítják sokadszorra, behozva a sztoriba még egy gonoszt, aki - mit ad isten - szintén Unszut cseszegeti, csak hogy a tábornoknak ne legyen egy nyugodt perce.

[caption id="attachment_1570" align="aligncenter" width="470"]Kongmin király és Noguk hercegné szerelmi szála aranyos, de unalmas. (Lju Dokhvan és Pak Szejong) Kongmin király és Noguk hercegnő szerelmi szála aranyos, de unalmas. (Lju Dokhvan és Pak Szejong)[/caption]

[caption id="attachment_1568" align="aligncenter" width="470"]baekyoonjae A méregkeverő királyi nagybácsi (Pak Jundzse 박윤재)[/caption]

Ami tetszett, hogy szépen levezeti Cshö Jong belső vívódását a szerelem, az ország sorsa és a hivatása között, ahogy lassanként belefárad a gyilkolásba. Ki Cshol játéka nekem iszonyúan mesterkélt volt időnként, nem volt egy hihető, rendesen gyűlölhető gonosz, állandóan az járt a fejemben, hogy "ilyen teremtmény a mesében sem létezik", annyira extrémek voltak a megnyilvánulásai. Ezzel szemben a hataloméhes királyi nagybácsi sokkal félelmetesebb ellenfél lett, mert a cselekedetei a való élet gonoszaihoz hasonlóak voltak, ráadásul nem nyílt, hanem alattomos gonosz volt, aki a szemedbe mosolyog, aztán hátba döf, Ki Cshol meg inkább egy megkergült rókára hasonlított, akit le kéne már lőni, hogy ne vinnyogjon.

A fantáziaelemek nem kaptak hangsúlyos részt a sorozatban. A tábornoknak van egy különleges képessége, belső elektromosságot képes fejleszteni és villámokat szórni a kezével. Ki Cshol jégcsappá tud fagyasztani bárkit, Tüzes csaj és Fuvolás fiú képességeit pedig fentebb már leírtam. Tüzeske és Fuvoláska ugyan gyakrabban használja az erejét, a főszereplő azonban alig párszor, pedig szívesen láttam volna többször villámokat szórni. Minek a képesség, ha sose élnek vele? Ugyancsak hiányoltam a poénokat a sorozatból. Persze volt egy-két vicces-vidám perc, de semmi olyan, amitől felröhögtem volna, és a legtöbb rész igen komor volt és szomorkás. A poénosnak szánt jelenetek sem nagyon ültek.

Összességében tetszett a sorozat, de a vége felé már bizony bele-beletekerve néztem, fárasztó volt a sok politikai blabla, felesleges cselekményszál. Mindenképp megéri megnézni, de elsősorban I Minho-rajongóknak ajánlott. Nekik viszont nagyon.

https://www.youtube.com/watch?v=70mVVtD6GMc

Megnézhető: viki.com (angol, magyar, egyéb nyelvek), gooddrama.net (angol)

Értékelés: 6.5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://xiablog.blog.hu/api/trackback/id/tr5112081715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mostantól új helyen: xiaolongimnida.hu

xiaheader.png

 

 

XIA

Korea, Kína, Japán: pop, rock, média, kultúra

Címkék

100DayKSongChallenge (1) 2013 (2) 2015 legjobb koreai sorozata (1) 2AM (1) 2ne1 (3) 2PM (4) 4minute (1) A-mei (1) Aaron Yan (1) Able C&C (1) After School (1) ajánló (19) alkohol (1) ALS Ice Bucket Challenge (1) Amoeba (1) Amore Pacific (1) androgün (2) Andy Lau (1) Angelababy (1) anime (1) AOA (2) április bolondja (1) arcfelismerés (1) átírás (1) Ázsia (14) ázsiai nők (1) A hónap városa (1) A Qiao (1) B.A.P. (3) B1A4 (2) bakancslista (2) Bang Yongguk (1) baozi (1) BBC (1) BB krém (1) Beast (3) becsületsértés (1) BgA (1) bibimbap (1) Bigbang (12) bihon (1) Block B (3) blog (3) bloghír (2) blogtalálkozó (1) bongwan (1) botrányok (2) Boyfriend (2) Boys Over Flowers (1) Boys Republic (2) Bride of the Century (1) Brown Eyed Girls (1) BTS (4) BÚÉK (3) Byakuya Fansubs (1) C-Clown (1) C-Jes (1) C-pop (4) Cantoy (1) Cecilia Liu (1) cégek (1) Cheongdamdong 111 (1) Choi Soo-min (1) Choi Sun (1) Cho Young-pil (1) chuseok (1) CL (2) ClickB (1) CN Blue (4) Coco Lee (1) Coffee Prince (1) Cross Gene (1) cross race effect (1) csajok (8) csebol (2) Csedzsu (1) cshuszok (1) Csingtao (1) cson (1) Csoszon (4) Cube (1) Cui Jian (1) cuki (2) current (5) curry (1) Dami Im (1) David Sakurai (1) DBSK (1) Defconn (1) Dél-Korea (3) divat (15) doenjangguk (1) doenjang jjigae (1) dokumentumfilm (1) drug restaurant (1) Dr Frost (1) DSP (1) dwaejigogibokkeum (1) eatyourkimchi (1) Ecomobility Festival 2013 (1) English posts (2) Eom Jeong-hwa (1) építészet (3) érdekességek (33) Eric Nam (1) esemény (1) Észak-Korea (4) Eurovízió (1) EXO (3) expat (1) explicit (1) Faith (1) Fan Bing-bing (1) fan rice (1) Faye Wong (1) férfi gésa (1) festői helyek (1) film (17) fiúegyüttesek (1) flower boys (1) FNC (1) FNC Entertainment (1) Forbes (2) fordítás (4) fotók (1) FTHX Paris (1) FTISLAND (6) FT Island (2) Full House Take 2 (1) G-Dragon (12) Gain (1) Gangnam Style (1) Gao Yuan-yuan (1) Gary (1) gasztronómia (27) Gavy NJ (1) gazdaság (6) gésa (1) GIF (1) Gimhae Kim (1) gochujang (1) golf (1) Gong Hyo-jin (1) Gong Yoo (1) Goryeo (1) Guo Bi-ting (1) gyeongdan (1) Gyorstalpaló K-pop-tanfolyam (1) gyoza (1) hagyomány (1) Halloween (2) hanbok (3) hangul (1) Han Dae-su (1) Han Jimin (1) harcművészetek (4) házasság (2) Healer (1) heian (1) hellokpop (1) Hell Joseon (1) Henry Lau (2) Heo Young-saeng (1) Heyne (1) hide (1) hidrogéncella (1) hírességek (1) Hjoncshongil (1) hókan (1) Hongkong (5) hösik (1) houkan (1) humor (1) Hwang Jeong-eum (1) Hyun Bin (1) idolok (1) Ikimonogakari (1) ikon (1) India (1) Indonézia (1) Infinite (2) inkii (1) Insooni (1) interjú (2) Intimate Enemies (1) írás (1) IRIS2 (1) irodalom (1) its okay thats love (1) IU (1) Ivy (1) j-rock (1) J. Tune (1) Jackie Chan (1) Jaejoong (1) Jang Keun-suk (1) Jang Ying-rong (1) Japán (41) japán (2) japán curry (1) játék (2) játékok (1) Jay Chou (5) Jay Park (1) Jeju (1) Jeno Liu (1) jeon (1) Jeon Ji-hyun (1) Jet Li (1) Jinro (1) Jinusean (1) Ji Chang-wook (1) Ji Sung (1) JJ Lin (2) jog (1) Jolin Tsai (1) Joseon (3) jótékonyság (1) Jo Bin (1) Jo In-sung (1) Juniel (1) Junsu (1) Juventus (1) JYJ (9) JYP (2) JY Park (2) K-drama (2) K-pop (66) K-pop kiadók (1) K-show (1) K-Will (1) Kara (1) karácsony (2) katonaság (3) kdrama (3) kecune (1) keranccsim (1) kérdőív (1) kiejtés (2) Kill Me Heal Me (1) kimbap (1) kimchi (1) kimchi jjigae (1) Kim Hee-sun (1) Kim Hyun-joong (1) Kim Hyung-jun (1) Kim Jaejoong (1) Kim Jong-kook (1) Kim Junsu (4) Kim Sisters (1) Kim Soo-hyun (1) Kim Suro (1) Kim Taewoo (1) Kína (43) kínai színésznők (1) kínai újév (1) klánok (1) klawguru (2) koncert (5) kongnamulguk (1) Korea (142) koreai esküvő (1) koreai filmfesztivál (1) Koreai hullám (1) koreai irodalom (1) koreai jog (2) koreai nevek (1) koreai nyelv (4) koreai szórakoztatóipar (2) koreai történelem (5) koreai tv (1) Korean Grammar Practice for Foreigners (1) Korjo (1) környezetvédelem (1) Koyote (1) közlekedés (2) kozmetikumok (1) KPOP101 (4) kultúra (18) kutatás (1) Ku Hye-sun (1) kvíz (2) Lady Gaga (1) La Cigale (1) LC9 (1) Leehom Wang (1) Lee Hi (1) Lee Honggi (3) Lee Hongki (2) Lee Hyori (3) Lee Hyuk (1) lee Jun-ki (1) Lee Jung-hyun (1) Lee Kwang-soo (2) Lee Mi-ja (1) Lee Minho (1) Lee Soo-man (1) lektorált (1) leves (1) LG Household & Health Care (1) Listák (2) Liu Tao (1) Liu Yi-fei (1) Liza a rókatündér (1) LMBT (1) LOEN (1) LOréal (1) Lotte (1) Lush (1) magyar film (1) Makaó (1) Mamamoo (1) mandopop (1) mandu (1) manga (2) Mao Amin (1) márkák (1) Masters Sun (1) Mayday (1) MBLAQ (2) MFBTY (1) MIC (1) Michelle Lee (1) Michigo (1) mihon (1) MIK (1) Miley Cyrus (1) Mino (1) mitológia (2) Miura Ryosuke (1) Miyavi (2) Mi az a K-pop? (2) Mi az a Kpop? (2) Modern Farmer (1) móka (1) Momo Wu (1) mondocon (3) Monstar (1) MTV VMA (1) musical (1) művészet (1) MV (1) My Lovely Sam Soon (1) My Love From The Star (1) N-Sonic (1) N-Train (1) Narsha (1) népszokások (2) népviselet (1) névadás (1) nevek (1) NH (1) nikuman (1) Nine Muses (1) Ni Paljaya (1) nőjogok (1) Non-Summit (1) Norazo (2) novella (1) Nuest (1) nyelvtanulás (5) nyereményjáték (2) OCN (1) öltözködés (1) omurice (1) online TV (1) Open World Entertainment (1) örökségvédelem (2) padlizsános curry (1) Park Min-young (2) Park Seo-jun (2) Park Shin-hye (1) Park Yoochun (4) pasik (16) PC bang (1) Peking (2) plasztikai műtét (2) Pledis (1) politika (3) Power Station (1) prostitúció (2) Prücsök (1) PSY (6) Qingdao (1) ragacsosrizs-liszt (1) Rain (1) ramen (1) ramyeon (1) rasszok (1) rekordok (1) retro (1) riport (1) rizstallér (1) rock (3) room salon (1) rövidhír (8) Royal Pirates (1) Roy Kim (1) RTA (1) Sales King (1) Sam Okyere (1) sasaeng (1) Scholar Who Walks the Night (1) Secret (1) Secret Garden (1) Sek Loso (1) Seo Taiji (1) Seungri (1) Seven Seasons (1) Shiina Ringo (1) Shinee (4) Shinhwa (3) Shinui (1) Shin Bora (1) Shionoya Sayaka (1) Silla (1) Sistar (1) Siwan (1) SM (1) soju (1) Song Joon-ki (1) Soo Joo Park (1) soribada (1) sorozat (3) sorozatok (26) soundcloud (1) So Jisub (1) Speed (1) Spitz (1) sport (1) stalking (1) Starship (1) statisztika (1) streaming (1) Sugizo (1) sujebi (1) sukjunamul (1) Sungkyunkwan Scandal (1) Super Junior (3) Suwon (1) szavazás (4) szellemváros (1) szépség (3) szexi (2) szexuális zaklatás (1) színészek (1) Szingapúr (5) szoba (1) Szöul (1) T-ara (3) Taeyang (3) taikomochi (1) taikomocsi (1) tájak (1) Tajvan (12) Tangun Vanggom (1) Tang Wei (1) tanulmány (1) Tarkan (1) társadalom (6) tavaszi tekercs (1) technológia (4) Teen Top (2) Teresa Teng (1) tetoválás (1) tévé (2) tévhitek (1) Tey (1) Thaiföld (5) The Great Doctor (1) The Heirs (1) The Inheritors (1) The Interlace (1) Tiffany Tang (1) Tiger Hu (1) Tokió (1) töndzsang ccsige (1) TOP (1) TOPIK (1) toplista (2) Top Combine (1) történelem (6) trot (1) TS (1) tteok (2) tteokbokki (1) tteokguk (1) tudomány (1) turizmus (1) TVXQ (8) újév (1) ukiss (1) ünnepek (2) Unni Network (1) USA (1) utazás (1) Vanness Wu (1) varieté (1) vásárlás (1) vélemény (1) verseny (1) vicces (3) vicces videó (3) videoklip (1) Vietnam (1) visual kei (1) Vivian Hsu (1) VIXX (2) VOD (1) Wang Lee-hom (1) Wikipédia (1) Wild Horse (1) will.i.am (1) Witchs Love (1) Witchs Romance (1) women issues (1) WonderBoyz (1) Wonder Girls (1) Woollim (1) Xiah Junsu (5) Xu Yi-na (1) X Japan (5) Yang Huyn-suk (1) Yang Hyun-suk (1) Yang Jin-song (1) yaoi (1) Yasaengma (1) yesasia (1) YG (1) Yoon Eun-hye (1) Yoo Ah-in (1) Yoo Ji-tae (1) Youre Beautiful (1) You Who Came From The Stars (1) Yun Bitgaram (1) zene (25) Zhou Xun (1) zuo yuezi (1) film (2) 돼지고기볶음 (1) 최선 (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása