Újabb Drámapercek következik, melyben kivesézem a Kill Me, Heal Me-t.
A sztori
A történet tulajdonképpen egy tökéletesen sematikus K-drama alap, a "szokásos" felállással: gyerekkorában agyonnyomorgatott csebolörökös, akinek esze ágában sincs a céggel foglalkozni, aki ráadásul törvénytelen gyerek, az anyját másodrendű szeretőként kezelik, a nagyanyja rideg és utálja az egy szem unokáját, és véletlenül újra találkozik gyerekkori játszópajtásával, akibe természetesen még az előtt szeret bele, hogy rájönne a közös múltjukra. Ugye, hogy legalább 300 másik sorozatot fel tudnánk sorolni, aminek ugyanez az alapszituációja? Na és persze az elmaradhatatlan second leadek, a jólelkű, kedves, humoros pasi, aki sosem fogja megkapni a csajt, és a rideg, orrát magasan hordó gazdag ribanc, aki a főszereplőre pályázik. Újabb sémapipa. Egytucat történet, egytucat szereplőkkel.
Ami miatt a Kill Me, Heal Me mégis odaragasztja az embert a képernyőhöz, az csupán két szó: Csi Szong (Ji Sung).
Olyat látsz, amit sokáig nem fogsz elfelejteni
És itt most nem a történet sematikus alakítására gondolok, melyben a főszereplő megismerkedik, természetesen véletlenül a főhősnővel, aki véletlenül az orvosa lesz és akibe véletlenül beleszeret, majd sok kínlódás, bőgés és szenvedést követően elnyerik jutalmukat a jók és megkapják büntijüket a gonoszok.
Ami ezt a sorozatot felejthetetlenné teszi, az nem az időnként vontatott forgatókönyv, hanem Csi Szong játéka. Valami hihetetlen színészi teljesítményt nyújt ez a pasi ebben a sorozatban. Én nem voltam eddig különösebb rajongója, a Protect the Bossban láttam korábban, és ott őszintén inkább Jaejoong kötött le, mint ő. Itt azonban valami elképesztő nézni, ahogy ez a férfi hét különböző személyiség bőrébe bújik, gyakran pillanatok alatt váltva mimikát, hanghordozást, tekintetet. A történet szerint csebolörökös főhősünket gyerekkorában óriási trauma éri, ami miatt angolul DID-nek, magyarul disszociatív személyiségnek nevezett betegség alakul ki nála. Hétköznapian fogalmazva, a kisfiú nem tud megbirkózni a traumával, és annak egyes elemeinek "kezelésére" különböző személyiségeket hoz létre, akik "helyette" foglalkoznak a problémákkal, mintegy lökhárítóként funkcionálva. Dohjon elméjén és testén így több személyiség osztozik: Sin Szegi, a brutális verekedőgép rosszfiú; Perry Park, a negyvenes bombagyáros, akcentussal beszélő, italozó, vidám ipse; An Joszob, egy 17 éves, öngyilkos hajlamú, komoly, zárkózott tini fiú; An Jona, Joszob lány ikertestvére, aki folyton bajt kever és megszállott szaszengrajongója K-pop-idoloknak; Nana, a hétéves kislány és Mr X., egy titokzatos kalapos úr.
[caption id="attachment_2377" align="aligncenter" width="400"] Sin Szegi, a jóképű rosszfiú[/caption]
[caption id="attachment_2378" align="aligncenter" width="400"] Perry Park[/caption]
[caption id="attachment_2379" align="aligncenter" width="400"] An Joszob[/caption]
[caption id="attachment_2380" align="aligncenter" width="400"] An Jona[/caption]
[caption id="attachment_2381" align="aligncenter" width="400"] Nana[/caption]
[caption id="attachment_2382" align="aligncenter" width="400"] Mr X[/caption]
És hihetetlen, ahogy elhiszed, hogy ezek különálló emberek. Még Jonát, a tinilányt is olyan hitelességgel alakítja ez a megtermett, izmos, férfias arcú színész, hogy elhiszed, hogy Jona egy 17 éves lány.
https://www.youtube.com/watch?v=xinYFtdVLuQ
A többiek
A többiekről sok szót ejteni nem is érdemes, mert az a helyzet, hogy Csi Szong játéka lesöpri őket a palettáról. Pak Szodzsun (Park Seo-jun), aki a főhősnő bátyját alakítja, még az, akit ki tudok emelni színészi játékban, jól áll neki a léhűtő nagytesó szerepe, aki azért komoly is tud lenni, ha kell. Főhősnőnket Hvang Dzsongum (Hwang Jeong-eum) alakítja, akit esetlegesen a Full House 2-ből lehet ismerni, de itt sem hagy maradandó benyomást a játéka, bár a sorozat végére kicsit összeszedi magát, az elején kifejezetten idegesítően rikácsol.Ítélet
Ezt a sorozatot egyértelműen Csi Szong viszi a hátán, ha valamiért érdemes megnézni, akkor az ő mesteri játéka az. Ha ezért az alakításért nem fog idén Daesang nagydíjat kapni, akkor az tutira bunda lesz, mert most mondom, hogy nem igen fognak tudni olyan K-drámát kihozni idén, ahol bárki lepipálhatja majd ezt az alakítást. A forgatókönyv időnként kicsit vontatott, fölösleges kitérőkkel és a vége felé már túl sok szenvedős jelenettel, amiket csak pillanatokra oldanak fel egy-egy viccesebb, könnyedebb jelenettel. Ennek ellenére is, a történet a sematikussága dacára is jól felépített, lassan adagolják az információkat a főhős betegségének okairól, és arról, hogyan jön a képbe a főhősnőnk. A végén egy-két jelenet azért összecsapott és irrealisztikus lett. Nem tudom, orvosi szempontból mennyire hitelesen ábrázolja a sorozat a DID-t, ha olvasóim között akad pszichiáter, kíváncsi lennék a véleményére ezzel kapcsolatban.
Hibái ellenére is ez egy fontos sorozat, újabb olyan alkotás, ami igyekszik rávilágítani problémákra, és itt most nem csak a mentális betegségekre gondolok. A sorozat körbejár egy igencsak fontos és tabu témát: a gyermekbántalmazást. Maga Csi Szong is úgy nyilatkozott, örül neki, hogy ilyen fontos témát dolgoz fel a sorozat, és reméli, hogy ezzel egy picit sikerült ráirányítani a figyelmet arra, milyen súlyos következményekkel járhat, ha valakit gyermekkorában rendszeresen bántalmaznak, félelemben tartanak.
Megnézhető: VIKI (en, hu)
Értékelés: 8/10
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.