Ázsia másképp | Szigorúan véleményes

[Riport] Teen Top-koncert, Budapest

Hosszú idő telt el, mióta a K-pop meghódította a világot, és végre megtörtént a várva-várt csoda: koreai popcsapat lépett fel Budapesten, 2014. április 12-én.

A Teen Top-koncert előtt sok kérdés motoszkált a fejemben. Vajon mennyien lesznek? Vajon milyen lesz a műsor? A fogadtatás? Még alig engedték be az első hullámban az embereket, amikor már őrült hangulat lett a teremben. A 150 "priority" jegyes szerencsés rajongó kapott pár extra dalt az együttestől a soundcheck keretében, de már jóval előtte is úgy sikoltoztak, hogy zengett a fülem. Ha 150 ember ekkora zajt produkál, mi lesz, ha mindenkit beengednek?

A büfések ámulva bámulták a helyzetet, hisz azt sem tudták, ki ez a Teen Top, hát még hogy ennyire meg legyenek őrülve értük.  A koncert rendben, időben elkezdődött, a fiúk kicsit mintha meg lettek volna szeppenve, olyan kis esetlenül-óvatosan indultak neki az előadásnak, félénken mosolyogva integettek, és alig találták a szavakat, amikor üdvözölték a közönséget. Benne lehetett a pakliban, hogy előzőleg Moszkvában már koncerteztek és elég kevés idejük lehetett pihenni a fellépés és a sok utazás között, így lehet, hogy kicsit elcsigázottak voltak. De csak az elején. Úgy felpörögtek, hogy öröm volt nézni, és velük együtt pörgött a közönség is, szakadatlanul sikítva-üvöltve - én még ilyen hangos koncerten nem voltam, pedig kb. 1000-en ha voltunk összesen.

Külön aranyosak voltak a magyar rajongók által hozott egyen-bannerek. De ami a legcukibb volt, az a fiúk szüntelen próbálkozása kiejteni a magyar szavakat. Elmondták, mit csináltak Budapesten aznap, minden mondatukat sikoltozva fogadták a rajongók. Még életemben nem láttam annyi embert, akit ilyen boldoggá tett volna az a mondat, hogy "És még egy kávéházba is beültünk!".  :) Eget rengetően cuki volt a Teen Top, mókáztak is egy sort a színpadon, és koncert közben egyszer csak elkezdték jól érezni magukat a kezdeti félszegség után.

Bevallom, én csak azokat a dalaikat ismerem, amikhez készült videoklip, de így is jól szórakoztam. Jó volt a hangulat, jó volt a zene, a szűkös hely ellenére is igyekeztek valamiféle színpadképet felállítani, többször is átöltöztek. Két órás koncertet nyomtak végig, és élőben énekeltek a zenére.

Ellátogatott a koncertre a Magyar Televízió is, méghozzá Fluor Tomi riporterkedett, és volt szerencsém beszélni vele egy kicsit - ámult-bámult, le volt nyűgözve. Ahogy aznap este gyakorlatilag mindenki.

Megjegyzés: a Pecsa legendásan rossz akusztikájú, a mikrofonok minőségét meg hagyjuk, de ezek nem a Teen Topot terhelő hibák. Csak azért írom le, mert aki nem rajongó, az valószínűleg észrevette, hogy cincogott  a hangjuk - na ilyen a rossz hangosítás.

GALÉRIA

A bejegyzés trackback címe:

https://xiablog.blog.hu/api/trackback/id/tr4312081759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

salmina 2014.04.13. 21:50:33

:D És nem csak cincogtak, de a közepe felé valami nagyon betorzított. De tényleg nagyon jó volt. És ha ez megnyugtat, nekem is volt úgy 20-30 perc zenei anyag amit nem ismertem... vagy nem tudtam, hova belőni.

Retek Aknaib 2014.04.13. 22:14:55

Ha kint volt az Mtv, benn kell lenniük a hírekben ,ugye ? :)

Up Oo 2014.04.14. 12:25:51

Nekem is nagyon tetszett a koncert. Utána még meg is vártuk barátnőmmel, hogy kijöjjenek és kórusban kiabáltuk a nevüket, de sajnos nem néztek föl. De azon kívül fantasztikus volt.Tetszett amúgy az interjúd és tök jó,hogy tudtál beszélni Tomival, aki beszélgetett a Teen Top tagokkal. Én csak láttam őket énekelni, de ezzel is meg vagyok elégetve. Legközelebb gondolkodás nélkül fogom megvenni a VIP jegyet (most is megakartam csak mire venni akartam már elfogyott :( )

Mok Eun Go 2014.04.14. 21:30:05

Hogyan tudnám lementeni ezeket a képeket?! Nagyon szeretnék minél többet összegyűjteni a koncertről, mindenhonnan szedem össze a képeket, ahol csak találok, de innen nem tudom lementeni. Megoldható valahogy?

xiaolongimnida 2014.04.14. 22:15:27

Szia! A Flickről nagyon egyszerűen le tudod menteni, rákattintasz a képre, majd az ikonok sorban (csillag, buborék stb...) a legvégén van három pont. Arra kattintasz és megjelenik a Download/All sizes. Csak annyit kérek, hogy ha kiteszed máshová őket, akkor linkelj légyszi vissza a blogra :) Köszi!

xiaolongimnida 2014.04.14. 22:18:30

Online lesz fent, azt hiszem

Mária Hegyiné Serfőző 2014.04.14. 23:18:01

Egy korrekt beszámolót olvastam – nagyon tetszett.

Katherine 2014.04.16. 12:04:09

Ha online fent lesz az interjú valaki elküldené a linkjét nagyon kíváncsi vagyok rá és szerintem nem csak én :)

Mostantól új helyen: xiaolongimnida.hu

xiaheader.png

 

 

XIA

Korea, Kína, Japán: pop, rock, média, kultúra

Címkék

100DayKSongChallenge (1) 2013 (2) 2015 legjobb koreai sorozata (1) 2AM (1) 2ne1 (3) 2PM (4) 4minute (1) A-mei (1) Aaron Yan (1) Able C&C (1) After School (1) ajánló (19) alkohol (1) ALS Ice Bucket Challenge (1) Amoeba (1) Amore Pacific (1) androgün (2) Andy Lau (1) Angelababy (1) anime (1) AOA (2) április bolondja (1) arcfelismerés (1) átírás (1) Ázsia (14) ázsiai nők (1) A hónap városa (1) A Qiao (1) B.A.P. (3) B1A4 (2) bakancslista (2) Bang Yongguk (1) baozi (1) BBC (1) BB krém (1) Beast (3) becsületsértés (1) BgA (1) bibimbap (1) Bigbang (12) bihon (1) Block B (3) blog (3) bloghír (2) blogtalálkozó (1) bongwan (1) botrányok (2) Boyfriend (2) Boys Over Flowers (1) Boys Republic (2) Bride of the Century (1) Brown Eyed Girls (1) BTS (4) BÚÉK (3) Byakuya Fansubs (1) C-Clown (1) C-Jes (1) C-pop (4) Cantoy (1) Cecilia Liu (1) cégek (1) Cheongdamdong 111 (1) Choi Soo-min (1) Choi Sun (1) Cho Young-pil (1) chuseok (1) CL (2) ClickB (1) CN Blue (4) Coco Lee (1) Coffee Prince (1) Cross Gene (1) cross race effect (1) csajok (8) csebol (2) Csedzsu (1) cshuszok (1) Csingtao (1) cson (1) Csoszon (4) Cube (1) Cui Jian (1) cuki (2) current (5) curry (1) Dami Im (1) David Sakurai (1) DBSK (1) Defconn (1) Dél-Korea (3) divat (15) doenjangguk (1) doenjang jjigae (1) dokumentumfilm (1) drug restaurant (1) Dr Frost (1) DSP (1) dwaejigogibokkeum (1) eatyourkimchi (1) Ecomobility Festival 2013 (1) English posts (2) Eom Jeong-hwa (1) építészet (3) érdekességek (33) Eric Nam (1) esemény (1) Észak-Korea (4) Eurovízió (1) EXO (3) expat (1) explicit (1) Faith (1) Fan Bing-bing (1) fan rice (1) Faye Wong (1) férfi gésa (1) festői helyek (1) film (17) fiúegyüttesek (1) flower boys (1) FNC (1) FNC Entertainment (1) Forbes (2) fordítás (4) fotók (1) FTHX Paris (1) FTISLAND (6) FT Island (2) Full House Take 2 (1) G-Dragon (12) Gain (1) Gangnam Style (1) Gao Yuan-yuan (1) Gary (1) gasztronómia (27) Gavy NJ (1) gazdaság (6) gésa (1) GIF (1) Gimhae Kim (1) gochujang (1) golf (1) Gong Hyo-jin (1) Gong Yoo (1) Goryeo (1) Guo Bi-ting (1) gyeongdan (1) Gyorstalpaló K-pop-tanfolyam (1) gyoza (1) hagyomány (1) Halloween (2) hanbok (3) hangul (1) Han Dae-su (1) Han Jimin (1) harcművészetek (4) házasság (2) Healer (1) heian (1) hellokpop (1) Hell Joseon (1) Henry Lau (2) Heo Young-saeng (1) Heyne (1) hide (1) hidrogéncella (1) hírességek (1) Hjoncshongil (1) hókan (1) Hongkong (5) hösik (1) houkan (1) humor (1) Hwang Jeong-eum (1) Hyun Bin (1) idolok (1) Ikimonogakari (1) ikon (1) India (1) Indonézia (1) Infinite (2) inkii (1) Insooni (1) interjú (2) Intimate Enemies (1) írás (1) IRIS2 (1) irodalom (1) its okay thats love (1) IU (1) Ivy (1) j-rock (1) J. Tune (1) Jackie Chan (1) Jaejoong (1) Jang Keun-suk (1) Jang Ying-rong (1) japán (2) Japán (41) japán curry (1) játék (2) játékok (1) Jay Chou (5) Jay Park (1) Jeju (1) Jeno Liu (1) jeon (1) Jeon Ji-hyun (1) Jet Li (1) Jinro (1) Jinusean (1) Ji Chang-wook (1) Ji Sung (1) JJ Lin (2) jog (1) Jolin Tsai (1) Joseon (3) jótékonyság (1) Jo Bin (1) Jo In-sung (1) Juniel (1) Junsu (1) Juventus (1) JYJ (9) JYP (2) JY Park (2) K-drama (2) K-pop (66) K-pop kiadók (1) K-show (1) K-Will (1) Kara (1) karácsony (2) katonaság (3) kdrama (3) kecune (1) keranccsim (1) kérdőív (1) kiejtés (2) Kill Me Heal Me (1) kimbap (1) kimchi (1) kimchi jjigae (1) Kim Hee-sun (1) Kim Hyun-joong (1) Kim Hyung-jun (1) Kim Jaejoong (1) Kim Jong-kook (1) Kim Junsu (4) Kim Sisters (1) Kim Soo-hyun (1) Kim Suro (1) Kim Taewoo (1) Kína (43) kínai színésznők (1) kínai újév (1) klánok (1) klawguru (2) koncert (5) kongnamulguk (1) Korea (142) koreai esküvő (1) koreai filmfesztivál (1) Koreai hullám (1) koreai irodalom (1) koreai jog (2) koreai nevek (1) koreai nyelv (4) koreai szórakoztatóipar (2) koreai történelem (5) koreai tv (1) Korean Grammar Practice for Foreigners (1) Korjo (1) környezetvédelem (1) Koyote (1) közlekedés (2) kozmetikumok (1) KPOP101 (4) kultúra (18) kutatás (1) Ku Hye-sun (1) kvíz (2) Lady Gaga (1) La Cigale (1) LC9 (1) Leehom Wang (1) Lee Hi (1) Lee Honggi (3) Lee Hongki (2) Lee Hyori (3) Lee Hyuk (1) lee Jun-ki (1) Lee Jung-hyun (1) Lee Kwang-soo (2) Lee Mi-ja (1) Lee Minho (1) Lee Soo-man (1) lektorált (1) leves (1) LG Household & Health Care (1) Listák (2) Liu Tao (1) Liu Yi-fei (1) Liza a rókatündér (1) LMBT (1) LOEN (1) LOréal (1) Lotte (1) Lush (1) magyar film (1) Makaó (1) Mamamoo (1) mandopop (1) mandu (1) manga (2) Mao Amin (1) márkák (1) Masters Sun (1) Mayday (1) MBLAQ (2) MFBTY (1) MIC (1) Michelle Lee (1) Michigo (1) mihon (1) MIK (1) Miley Cyrus (1) Mino (1) mitológia (2) Miura Ryosuke (1) Miyavi (2) Mi az a K-pop? (2) Mi az a Kpop? (2) Modern Farmer (1) móka (1) Momo Wu (1) mondocon (3) Monstar (1) MTV VMA (1) musical (1) művészet (1) MV (1) My Lovely Sam Soon (1) My Love From The Star (1) N-Sonic (1) N-Train (1) Narsha (1) népszokások (2) népviselet (1) névadás (1) nevek (1) NH (1) nikuman (1) Nine Muses (1) Ni Paljaya (1) nőjogok (1) Non-Summit (1) Norazo (2) novella (1) Nuest (1) nyelvtanulás (5) nyereményjáték (2) OCN (1) öltözködés (1) omurice (1) online TV (1) Open World Entertainment (1) örökségvédelem (2) padlizsános curry (1) Park Min-young (2) Park Seo-jun (2) Park Shin-hye (1) Park Yoochun (4) pasik (16) PC bang (1) Peking (2) plasztikai műtét (2) Pledis (1) politika (3) Power Station (1) prostitúció (2) Prücsök (1) PSY (6) Qingdao (1) ragacsosrizs-liszt (1) Rain (1) ramen (1) ramyeon (1) rasszok (1) rekordok (1) retro (1) riport (1) rizstallér (1) rock (3) room salon (1) rövidhír (8) Royal Pirates (1) Roy Kim (1) RTA (1) Sales King (1) Sam Okyere (1) sasaeng (1) Scholar Who Walks the Night (1) Secret (1) Secret Garden (1) Sek Loso (1) Seo Taiji (1) Seungri (1) Seven Seasons (1) Shiina Ringo (1) Shinee (4) Shinhwa (3) Shinui (1) Shin Bora (1) Shionoya Sayaka (1) Silla (1) Sistar (1) Siwan (1) SM (1) soju (1) Song Joon-ki (1) Soo Joo Park (1) soribada (1) sorozat (3) sorozatok (26) soundcloud (1) So Jisub (1) Speed (1) Spitz (1) sport (1) stalking (1) Starship (1) statisztika (1) streaming (1) Sugizo (1) sujebi (1) sukjunamul (1) Sungkyunkwan Scandal (1) Super Junior (3) Suwon (1) szavazás (4) szellemváros (1) szépség (3) szexi (2) szexuális zaklatás (1) színészek (1) Szingapúr (5) szoba (1) Szöul (1) T-ara (3) Taeyang (3) taikomochi (1) taikomocsi (1) tájak (1) Tajvan (12) Tangun Vanggom (1) Tang Wei (1) tanulmány (1) Tarkan (1) társadalom (6) tavaszi tekercs (1) technológia (4) Teen Top (2) Teresa Teng (1) tetoválás (1) tévé (2) tévhitek (1) Tey (1) Thaiföld (5) The Great Doctor (1) The Heirs (1) The Inheritors (1) The Interlace (1) Tiffany Tang (1) Tiger Hu (1) Tokió (1) töndzsang ccsige (1) TOP (1) TOPIK (1) toplista (2) Top Combine (1) történelem (6) trot (1) TS (1) tteok (2) tteokbokki (1) tteokguk (1) tudomány (1) turizmus (1) TVXQ (8) újév (1) ukiss (1) ünnepek (2) Unni Network (1) USA (1) utazás (1) Vanness Wu (1) varieté (1) vásárlás (1) vélemény (1) verseny (1) vicces (3) vicces videó (3) videoklip (1) Vietnam (1) visual kei (1) Vivian Hsu (1) VIXX (2) VOD (1) Wang Lee-hom (1) Wikipédia (1) Wild Horse (1) will.i.am (1) Witchs Love (1) Witchs Romance (1) women issues (1) WonderBoyz (1) Wonder Girls (1) Woollim (1) Xiah Junsu (5) Xu Yi-na (1) X Japan (5) Yang Huyn-suk (1) Yang Hyun-suk (1) Yang Jin-song (1) yaoi (1) Yasaengma (1) yesasia (1) YG (1) Yoon Eun-hye (1) Yoo Ah-in (1) Yoo Ji-tae (1) Youre Beautiful (1) You Who Came From The Stars (1) Yun Bitgaram (1) zene (25) Zhou Xun (1) zuo yuezi (1) film (2) 돼지고기볶음 (1) 최선 (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása