Ázsia másképp | Szigorúan véleményes

Drámapercek: Kakukktojás a kávézóban megszívatja a főnököt

Ez egy régi sorozat, 2007-es, de aki még nem látta, az kösse fel a bugyitartóját és rendezkedjen be kényelmesen: újabb olyan sori jön, amitől két-három napra megszűnik a világ létezni. Sok-sok nevetés, körömlerágás és izgulás következik. Bevallom, sokáig hezitáltam megnézni, mert nem az én világom a cross-dressing és a pasiszerelem, de utólag be kell látni, nagyon jól kezelték a dolgot a producerek és egy hihetelenül szerethető sorozatot hoztak össze.

THE 1ST SHOP OF COFFE PRINCE  - aka - Coffee Prince

A történet:

Ko Uncshan 24 éves, fiús alkatú lány, aki évek óta egyedül tartja el a családját, mióta édespaja meghalt. Édesanyja fölösleges holmikra szórja a nehezen megkeresett pénzt, húga pedig igazi bajkeverő. Uncshan bármilyen munkát elvállal, hajnalban tejet hord házhoz, ételfutárkodik és taekwondót oktat. Rövid haja, fiús járása, mélyebb hangja és beszédstílusa miatt gyakran fiúnak nézik. Ez történik akkor is, amikor véletlenül megismerkedik Cshö Hankjollal, egy csebolcég örökösével, aki léhűtő életmódot folytat. Hankjol ráveszi Uncshant, hogy legyen a tettetett szeretője, hogy meggyőzzék a férfi nagymamáját arról, hogy Hankjol homoszexuális. A férfi ezzel próbálja meg elkerülni, hogy vakrandizásra kényszerítse a családja. Amikor a gazdag magymama megelégeli unokája csélcsap életmódját és ráveszi a férfit, hogy elvállalja egy lerobbant kávéház menedzselését, Hankjol felveszi Uncshant a kávézóba pincérnek. Mivel a lányt több állásából is kirúgják időközben, a pénzszűke miatt úgy dönt, nem fedi fel a férfi előtt, hogy valójában lány és elvállalja a munkát: Hankjol ugyanis csak jóképű férfiakat hajlandó alkalmazni a kávézóban, abban a reményben, hogy így több női vendéget lehet becsalogatni.

A közös munka során Hankjol és Uncshan egyre közelebb kerülnek egymáshoz, míg a férfi rádöbben, hogy beleszeretett a „fiúba”. Hankjol komoly lelki válságon megy keresztül, mire el tudja fogadni ezt, és közben többször is nagyon megbántja Uncshant, akit szintén gyötörnek egyre hevesebbé váló érzései és a bűntudat, hogy nem mondhatja el a férfinak az igazat, mert fél, hogy elvesztené a munkáját és így a családja megélhetését.

Főbb szerepekben:

Jun Unhje, mint Ko Uncshan

A szereplő:

yoon eunhye

Uncshan nagypofájú, szellemes, fiús viselkedésű, kemény lány, aki nem fél a munkától. Amennyire ügyes csaj, éppannyira tud néha totális katasztrófa lenni, amitől még szerethetőbbé válik a karaktere.

A színésznő:

Jun Unhje nevét én a Missing You-ból ismertem eddig, ahol Yoochunnal játszott együtt és annyit bőgött, hogy már én szégyelltem magam helyette. Itt azonban zseniális alakítást nyújt: az első koreai színésznő, akiről el tudtam hinni, hogy fiú. Bár itt-ott akadnak árulkodó viselkedésminták (a sikítozás, amikor csikizik, nem lehet nem kihallani, hogy lány), a jelenetek többségében abszolút hihetően hozza a fiút, a járása, ahogy ül vagy ahogy eszik, pl. Le a kalappal.

Kong Ju mint Cshö Hankjol

Gong Yoo 1

A szereplő:

A dandy nagyvilági pasi olasz ingben, kigyúrt, de nem túlzásba vitt izmokkal, megkapó mosollyal, olyan igazi dzsigoló alkat, aki persze önérzetes és büszke, mint minden koreai férfi dorama-főszereplő. Meg persze léhának és lustának és nagyképűnek tűnik elsőre, de aztán persze kiderül, hogy dolgos, rendes és nyilvánvalóan azért viselkedik pökhendien, mert gyerekkori trauma érte. Hankjol családi élete nekem kísértetiesen hasonlított Kim Jaejoong történetére, persze a csebolnagyi meg az elvesztett anyuka nélkül.

A színész

Bevallom, nekem Kong Ju teljesen ismeretlen volt ezelőtt, bár másoknak ismerős lehet a neve például a 2011-es Silenced című mozifilmből, ami megtörtént esetet dolgoz fel: egy süketek számára fenntartott speciális iskolában a tanárok szexuálisan zaklatták a diákokat. A film nyomán óriási felháborodás pattant ki, követelve, hogy a rég lezárt ügyet nyissák újra ás vizsgálják felül. A Coffee Prince-ben Kong Ju kiváló alakítást nyújt, igazából sokkal jobban hozza a saját szexualitását megkérdőjelező, egy fiú iránt érzett szerelem miatt önmarcangoló, majd vágyainak lassan behódoló férfi szerepét, mint a kezdeti laza dandyfiút.

További szereplők

Cshe Dzsongan alakítja Han Judzsut, akiért Hankjol van oda már hosszú évek óta, a nő azonban Hankjol unokatestvérébe Hanszongba szerelmes, akit  I Szongjun játszik. A kávézóban dolgozó szép(?)fiúk a háttércselekmény figurái, Minjop (akit a tragikus sorsú I On alakít) Uncshan húgáért harcol, Harim (Kim Donguk) minden lében kanál, de nem túl sikeres önjelölt Casanova, Szungi (Kim Dzseuk) pedig félig japán és egy idősebb, férjezett nőbe van belehabarodva. A kávéház legfurcsább alakja azonban kétség kívül Hong menedzser (Kim Cshangvan), aki utál takarítani, ellepik a bogarak az otthonát, a kávéscsézszébe facsarja a koszos zokniját és  a vendégek előtt túrja az orrát, de nagyon bölcseket tud mondani a szerelemről, annak ellenére, hogy nőtlen vénember.

[caption id="attachment_1152" align="aligncenter" width="298"]coffee prince A "hercegek" balról jobbra: Kim Dzseuk, I On, Jun Unhje és Kim Donguk[/caption]

Értékelés: 9/10 

Nagyon szerethető sorozat, élénk és jól kidolgozott főszereplőkkel, zseniális színészi alakítással, amibe a főszereplőkön kívül még I Szongjunt és Kim Cshangvant is belevehetjük. A történet érdekes, bár ahogy a legtöbb koreai doramában, itt is megvannak a sablonok (a keményen dolgozó szegény lány, akibe beleszeret a léhűtő gazdag pasi, aki persze totális pálfordulatot vesz a sorozat végére, valamint a gonoszokról is kiderül, hogy nem is gonoszok stb.) Mindezek ellenére tanulságos sorozat, hiszen feszegeti például a homoszexualitás kérdését, és bár nem megy bele dosztojevszkiji mélységekbe, azért megpedzegeti, hogy mi zajlik le egy heteroszexuális férfiban, amikor rádöbben, hogy egy fiúba szerelmes. Persze szerencsére nem kell sokáig filozofálgatnia ezen, hisz tudjuk, hogy Uncshan lány, így sikerült úgy feszegetniük a határokat, hogy az még a konzervatívabb koreai nézőknek se legyen kirívó. Kötelező darab!

A bejegyzés trackback címe:

https://xiablog.blog.hu/api/trackback/id/tr8312081629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

decalamania 2013.05.07. 18:55:50

én is megnéztem még múltkorába... igaz én csak azért mert előbb láttam a big bang paródiát mint a doramát és érdekelt :D nekem igazság szerint nem tetszett hűű de nagyon a dorama de egynek elmegy :D néhol elég sablonosak voltak a részek és unatkoztam rajta.. az meg különösen nem tetszett, mikor elment a végén barmesternek tanulni és azok a képek, meg stb.. aztán vissza tér nőiesebben szép és jó de nem úgy volt hogy nem tudnak egymás nélkül élni?:D lehetett volna egy kicsit jobban átélt az a rész... na m1.. nekem a kedvencem HaRim volt ő olyan hülye hehee :D és MinYeop meg olyan fapofa anyira feltudott idegelni a fejével csak áll és bámul ki a semmibe aztán észbe kap hogy "szerelme" és "angyalkája" ... habár erős kezdete volt főleg az a ramen+ kimchi evés yoghurtal mondom neee ez valami megint beteges dolog ami még talán érdekes is lehet aztán csalódnom kellet másik kedvenc szereplőm meg a Pastaból ismert Lee Sun Gyun őt itt jobban bírtam mint a Pastaban :D valamiért szerethetőbb volt a karaktere... nem az a lekiabálom mindenki fejét...

andingo 2013.05.08. 00:25:40

én Kong Ju miatt sokáig hezitáltam, h megnézzem, mert először a hello my teacher-ben láttam és amilyen jól indult, annyira el is laposodott az a sorry. De ezt a doramát nagyon kedveltem és végre tényleg egy fiús lány. A különc Hong menedzserért rajongtam. Elborzadok, amikor ekkora igénytelenséget látok, de tényleg mindig ők azok akik tömören, egy -egy mondattal tudnak segíteni a keszekusza világban, gondolatokban. (nem tom, mennyire érdekel, vagy láttad-e már az iss-otoko demo-t japán sorozat és az "interszexuális" emberről szól....persze vannak benne sablonok, de szerintem érdekes világot mutat azért be.)

Pityer 2013.05.08. 05:44:41

Komolyan még nem láttan Yoon Eun Hye-t más sorozatban? Akkor a következő, amit megnézni ajánlok, a Lie to me: ott is fergeteges, és ráadásul Kang Ji Hwan-nal párosítva... ;) Készülj fel egy heti hideg élelemmel, mielőtt belekezdesz, mert abbahagyhatatlan. :)

xiaolongimnida 2013.05.08. 19:38:34

Épp azt nézem, 12. résznél tartok,hihi :))

nika 2013.09.08. 17:19:55

Valaki tudna segíteni?? ennek a sorozatnak van magyar felirata valahol elérhető?? mert amit találtam régi link és már nem lehet letölteni a feliratokat :( és most hogy elolvastam ezt a bejegyzést a blogon tökre kiváncsi vagyok a sztorira :D nagyon köszönöm előre is ^^

xiaolongimnida 2013.09.22. 20:08:21

szia, itt találod: http://byakuya-fansubs.hu/dcoffeeprince.html

Mostantól új helyen: xiaolongimnida.hu

xiaheader.png

 

 

XIA

Korea, Kína, Japán: pop, rock, média, kultúra

Címkék

100DayKSongChallenge (1) 2013 (2) 2015 legjobb koreai sorozata (1) 2AM (1) 2ne1 (3) 2PM (4) 4minute (1) A-mei (1) Aaron Yan (1) Able C&C (1) After School (1) ajánló (19) alkohol (1) ALS Ice Bucket Challenge (1) Amoeba (1) Amore Pacific (1) androgün (2) Andy Lau (1) Angelababy (1) anime (1) AOA (2) április bolondja (1) arcfelismerés (1) átírás (1) Ázsia (14) ázsiai nők (1) A hónap városa (1) A Qiao (1) B.A.P. (3) B1A4 (2) bakancslista (2) Bang Yongguk (1) baozi (1) BBC (1) BB krém (1) Beast (3) becsületsértés (1) BgA (1) bibimbap (1) Bigbang (12) bihon (1) Block B (3) blog (3) bloghír (2) blogtalálkozó (1) bongwan (1) botrányok (2) Boyfriend (2) Boys Over Flowers (1) Boys Republic (2) Bride of the Century (1) Brown Eyed Girls (1) BTS (4) BÚÉK (3) Byakuya Fansubs (1) C-Clown (1) C-Jes (1) C-pop (4) Cantoy (1) Cecilia Liu (1) cégek (1) Cheongdamdong 111 (1) Choi Soo-min (1) Choi Sun (1) Cho Young-pil (1) chuseok (1) CL (2) ClickB (1) CN Blue (4) Coco Lee (1) Coffee Prince (1) Cross Gene (1) cross race effect (1) csajok (8) csebol (2) Csedzsu (1) cshuszok (1) Csingtao (1) cson (1) Csoszon (4) Cube (1) Cui Jian (1) cuki (2) current (5) curry (1) Dami Im (1) David Sakurai (1) DBSK (1) Defconn (1) Dél-Korea (3) divat (15) doenjangguk (1) doenjang jjigae (1) dokumentumfilm (1) drug restaurant (1) Dr Frost (1) DSP (1) dwaejigogibokkeum (1) eatyourkimchi (1) Ecomobility Festival 2013 (1) English posts (2) Eom Jeong-hwa (1) építészet (3) érdekességek (33) Eric Nam (1) esemény (1) Észak-Korea (4) Eurovízió (1) EXO (3) expat (1) explicit (1) Faith (1) Fan Bing-bing (1) fan rice (1) Faye Wong (1) férfi gésa (1) festői helyek (1) film (17) fiúegyüttesek (1) flower boys (1) FNC (1) FNC Entertainment (1) Forbes (2) fordítás (4) fotók (1) FTHX Paris (1) FTISLAND (6) FT Island (2) Full House Take 2 (1) G-Dragon (12) Gain (1) Gangnam Style (1) Gao Yuan-yuan (1) Gary (1) gasztronómia (27) Gavy NJ (1) gazdaság (6) gésa (1) GIF (1) Gimhae Kim (1) gochujang (1) golf (1) Gong Hyo-jin (1) Gong Yoo (1) Goryeo (1) Guo Bi-ting (1) gyeongdan (1) Gyorstalpaló K-pop-tanfolyam (1) gyoza (1) hagyomány (1) Halloween (2) hanbok (3) hangul (1) Han Dae-su (1) Han Jimin (1) harcművészetek (4) házasság (2) Healer (1) heian (1) hellokpop (1) Hell Joseon (1) Henry Lau (2) Heo Young-saeng (1) Heyne (1) hide (1) hidrogéncella (1) hírességek (1) Hjoncshongil (1) hókan (1) Hongkong (5) hösik (1) houkan (1) humor (1) Hwang Jeong-eum (1) Hyun Bin (1) idolok (1) Ikimonogakari (1) ikon (1) India (1) Indonézia (1) Infinite (2) inkii (1) Insooni (1) interjú (2) Intimate Enemies (1) írás (1) IRIS2 (1) irodalom (1) its okay thats love (1) IU (1) Ivy (1) j-rock (1) J. Tune (1) Jackie Chan (1) Jaejoong (1) Jang Keun-suk (1) Jang Ying-rong (1) japán (2) Japán (41) japán curry (1) játék (2) játékok (1) Jay Chou (5) Jay Park (1) Jeju (1) Jeno Liu (1) jeon (1) Jeon Ji-hyun (1) Jet Li (1) Jinro (1) Jinusean (1) Ji Chang-wook (1) Ji Sung (1) JJ Lin (2) jog (1) Jolin Tsai (1) Joseon (3) jótékonyság (1) Jo Bin (1) Jo In-sung (1) Juniel (1) Junsu (1) Juventus (1) JYJ (9) JYP (2) JY Park (2) K-drama (2) K-pop (66) K-pop kiadók (1) K-show (1) K-Will (1) Kara (1) karácsony (2) katonaság (3) kdrama (3) kecune (1) keranccsim (1) kérdőív (1) kiejtés (2) Kill Me Heal Me (1) kimbap (1) kimchi (1) kimchi jjigae (1) Kim Hee-sun (1) Kim Hyun-joong (1) Kim Hyung-jun (1) Kim Jaejoong (1) Kim Jong-kook (1) Kim Junsu (4) Kim Sisters (1) Kim Soo-hyun (1) Kim Suro (1) Kim Taewoo (1) Kína (43) kínai színésznők (1) kínai újév (1) klánok (1) klawguru (2) koncert (5) kongnamulguk (1) Korea (142) koreai esküvő (1) koreai filmfesztivál (1) Koreai hullám (1) koreai irodalom (1) koreai jog (2) koreai nevek (1) koreai nyelv (4) koreai szórakoztatóipar (2) koreai történelem (5) koreai tv (1) Korean Grammar Practice for Foreigners (1) Korjo (1) környezetvédelem (1) Koyote (1) közlekedés (2) kozmetikumok (1) KPOP101 (4) kultúra (18) kutatás (1) Ku Hye-sun (1) kvíz (2) Lady Gaga (1) La Cigale (1) LC9 (1) Leehom Wang (1) Lee Hi (1) Lee Honggi (3) Lee Hongki (2) Lee Hyori (3) Lee Hyuk (1) lee Jun-ki (1) Lee Jung-hyun (1) Lee Kwang-soo (2) Lee Mi-ja (1) Lee Minho (1) Lee Soo-man (1) lektorált (1) leves (1) LG Household & Health Care (1) Listák (2) Liu Tao (1) Liu Yi-fei (1) Liza a rókatündér (1) LMBT (1) LOEN (1) LOréal (1) Lotte (1) Lush (1) magyar film (1) Makaó (1) Mamamoo (1) mandopop (1) mandu (1) manga (2) Mao Amin (1) márkák (1) Masters Sun (1) Mayday (1) MBLAQ (2) MFBTY (1) MIC (1) Michelle Lee (1) Michigo (1) mihon (1) MIK (1) Miley Cyrus (1) Mino (1) mitológia (2) Miura Ryosuke (1) Miyavi (2) Mi az a K-pop? (2) Mi az a Kpop? (2) Modern Farmer (1) móka (1) Momo Wu (1) mondocon (3) Monstar (1) MTV VMA (1) musical (1) művészet (1) MV (1) My Lovely Sam Soon (1) My Love From The Star (1) N-Sonic (1) N-Train (1) Narsha (1) népszokások (2) népviselet (1) névadás (1) nevek (1) NH (1) nikuman (1) Nine Muses (1) Ni Paljaya (1) nőjogok (1) Non-Summit (1) Norazo (2) novella (1) Nuest (1) nyelvtanulás (5) nyereményjáték (2) OCN (1) öltözködés (1) omurice (1) online TV (1) Open World Entertainment (1) örökségvédelem (2) padlizsános curry (1) Park Min-young (2) Park Seo-jun (2) Park Shin-hye (1) Park Yoochun (4) pasik (16) PC bang (1) Peking (2) plasztikai műtét (2) Pledis (1) politika (3) Power Station (1) prostitúció (2) Prücsök (1) PSY (6) Qingdao (1) ragacsosrizs-liszt (1) Rain (1) ramen (1) ramyeon (1) rasszok (1) rekordok (1) retro (1) riport (1) rizstallér (1) rock (3) room salon (1) rövidhír (8) Royal Pirates (1) Roy Kim (1) RTA (1) Sales King (1) Sam Okyere (1) sasaeng (1) Scholar Who Walks the Night (1) Secret (1) Secret Garden (1) Sek Loso (1) Seo Taiji (1) Seungri (1) Seven Seasons (1) Shiina Ringo (1) Shinee (4) Shinhwa (3) Shinui (1) Shin Bora (1) Shionoya Sayaka (1) Silla (1) Sistar (1) Siwan (1) SM (1) soju (1) Song Joon-ki (1) Soo Joo Park (1) soribada (1) sorozat (3) sorozatok (26) soundcloud (1) So Jisub (1) Speed (1) Spitz (1) sport (1) stalking (1) Starship (1) statisztika (1) streaming (1) Sugizo (1) sujebi (1) sukjunamul (1) Sungkyunkwan Scandal (1) Super Junior (3) Suwon (1) szavazás (4) szellemváros (1) szépség (3) szexi (2) szexuális zaklatás (1) színészek (1) Szingapúr (5) szoba (1) Szöul (1) T-ara (3) Taeyang (3) taikomochi (1) taikomocsi (1) tájak (1) Tajvan (12) Tangun Vanggom (1) Tang Wei (1) tanulmány (1) Tarkan (1) társadalom (6) tavaszi tekercs (1) technológia (4) Teen Top (2) Teresa Teng (1) tetoválás (1) tévé (2) tévhitek (1) Tey (1) Thaiföld (5) The Great Doctor (1) The Heirs (1) The Inheritors (1) The Interlace (1) Tiffany Tang (1) Tiger Hu (1) Tokió (1) töndzsang ccsige (1) TOP (1) TOPIK (1) toplista (2) Top Combine (1) történelem (6) trot (1) TS (1) tteok (2) tteokbokki (1) tteokguk (1) tudomány (1) turizmus (1) TVXQ (8) újév (1) ukiss (1) ünnepek (2) Unni Network (1) USA (1) utazás (1) Vanness Wu (1) varieté (1) vásárlás (1) vélemény (1) verseny (1) vicces (3) vicces videó (3) videoklip (1) Vietnam (1) visual kei (1) Vivian Hsu (1) VIXX (2) VOD (1) Wang Lee-hom (1) Wikipédia (1) Wild Horse (1) will.i.am (1) Witchs Love (1) Witchs Romance (1) women issues (1) WonderBoyz (1) Wonder Girls (1) Woollim (1) Xiah Junsu (5) Xu Yi-na (1) X Japan (5) Yang Huyn-suk (1) Yang Hyun-suk (1) Yang Jin-song (1) yaoi (1) Yasaengma (1) yesasia (1) YG (1) Yoon Eun-hye (1) Yoo Ah-in (1) Yoo Ji-tae (1) Youre Beautiful (1) You Who Came From The Stars (1) Yun Bitgaram (1) zene (25) Zhou Xun (1) zuo yuezi (1) film (2) 돼지고기볶음 (1) 최선 (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása