Ázsia másképp | Szigorúan véleményes

Élet Psy előtt és után: K-pop érdekességek és rekordok

Bár a világ legsikeresebb popalbuma címet még mindig Michael Jackson birtokolja, azért a K-popnak sem kell szégyenkeznie. Számos dologban rekordokat döntöget, és már jóval PSY előtt is letettek pár igen érdekes dolgot az asztalra a koreaiak, bár nyilván a Gangnam Style által felállított rekordokkal egyelőre egyik sem versenghet. Jöjjön pár érdekesség a K-pop világából.

A rekorderek rekordere

Talán egyetlen K-pop-együttes sem tudhat magáénak annyi rekordot, mint a TVXQ. Kétszeres Guinness-rekorderek, 2008-ban a rajongói klubjuk, a Cassiopeia lett a világ legtöbb tagot számláló hivatalos rajongói klubja, 800 000 regisztrált taggal. Emellett a fiúk lettek a világ legtöbbet fotózott hírességei. Bizony! Ha ez nem lenne elég, ők az első nemzetközi előadó, akiknek nyolc kislemezük vezette a japán slágerlistákat, és a legtöbb kislemezeladással is ők bírnak külföldi előadó tekintetében. Ezen felül ők voltak az első koreai banda, akik megtöltötték a presztízses Tokyo Dome-ot (50 ezer fő). Mirotic című albumuk az elmúlt tíz év legsikeresebb koreai lemeze, több mint 600 000 eladott példánnyal. Rising Sun című daluk pedig szerepelt a Halálos iram című amerikai filmben is. Egyébként.

Az első világkörüli turné

A K-pop történetében az első szóló idolelőadó, aki világ körüli turnéra mehetett, Xiah Junsu volt (update: Az első énekes pedig Rain).  Junsu egy másik rekordot is magáénak tudhat, 2012-es Tarantallegra című lemeze minden idők legsikeresebb szóló idolemeze Koreában, mindezt úgy, hogy semmilyen televíziós műsorban nem lépett fel vele. Ezen felül az énekes musicaldebütálása óta a legtöbb nézőt színházba vonzó musicalszínész hazájában.

A legnagyobb európai koncert

A K-pop valaha adott legnagyobb európai koncertje a Big Bang nevéhez fűződik. A srácok most decemberben kétszer töltötték meg csordultig a londoni Wembley Arénát, összesen 24 ezer fő előtt lépnek fel, ami a legnagyobb nézőközönség Európában a K-pop történelmében. Világkörüli turnéjukat egyébként összesen több mint 800 000 fő nézte végig, ebből 200 000 a Tokyo Dome-ban. Ez jelenleg a legnagyobb nézőszámú világ körüli turné K-pop-előadótól. Alive című középlemezük volt az első koreai nyelvű album, ami felkerült az amerikai Billboard toplistájára, úgy, hogy egyáltalán meg sem jelent az Államokban, az iTunes-eladási adatokkal érte el ezt a mérföldkövet. Ezen felül ők voltak az MTV Europe Music Awards történelmének első ázsiai díjazottjai a Legjobb nemzetközi előadó kategóriában, kiütve Britney Spearst a nyeregből.

Az első koreaiak Amerikában

Nem Psy az első koreai, aki megvetette a lábát Amerikában, bár tény, hogy jó ideje csak neki sikerült. A leges-legelső koreai együttes, akik lemezt adtak ki az Államokban, a The Kim Sisters trió volt 1959-ben. Meghódították Las Vegast, sőt az amerikai tévéshowkat is, többször vendégeskedtek Ed Sullivan tévéshowjában. Az egyik Kim-lánynak egyébként magyar zenész a férje és Budapesten él.

Gazdaságilag is kifizetődő

A koreai hullám őrületes évet zárt, idén több mint tízmilliárd dollárt kaszált Korea a szórakoztatóipara exportjából. Japánban, ahol az a tendencia, hogy egyre kevesebb zenei album fogy, a K-pop lemezekből egyre többet és többet adnak el. Tavaly 300 millió dollár értékben adtak el itt K-pop-cuccokat.

A Milliomosok

Japánban ezidáig három előadónak sikerült a Japán Hanglemezgyártók Szövetsége (RIAJ) "Milliós" minősítését elnyernie: BoA, a Girl's Generation és a KARA együttes mondhatja el magáról, hogy egy-egy albuma több mint egymillió példányban fogyott. Valahogy, úgy tűnik, ezt a piacot a csajok uralják.

Kara együttes

Ess, eső, ess!

A férfi, aki maga mögé utasította a világot a Time magazin Az év legbefolyásosabb embere választásán, akinek albumai milliós példányszámban fogynak, és aki az első, főszerepet kapott koreai színész lett Hollywoodban. Rain meghódította Kínát, Japánt és Ázsia számos régióját, és színészként legalább annyira elismert, mint énekesként. Ázsia egyik legjobb táncosának tartják, és egyébként rendkívül inspiráló a története: külseje miatt számtalanszor elutasították, édesanyja azért halt meg, mert a családnak nem volt pénze a kórházi kezelésekre. Háttértáncosból küzdötte fel magát, A nindzsagyilkos című filmnek köszönhetően pedig világszerte omlani kezdtek a nők tökéletes testéért.

Mert rúdtáncolni tudni kell.

A bejegyzés trackback címe:

https://xiablog.blog.hu/api/trackback/id/tr4912081509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Mostantól új helyen: xiaolongimnida.hu

xiaheader.png

 

 

XIA

Korea, Kína, Japán: pop, rock, média, kultúra

Címkék

100DayKSongChallenge (1) 2013 (2) 2015 legjobb koreai sorozata (1) 2AM (1) 2ne1 (3) 2PM (4) 4minute (1) A-mei (1) Aaron Yan (1) Able C&C (1) After School (1) ajánló (19) alkohol (1) ALS Ice Bucket Challenge (1) Amoeba (1) Amore Pacific (1) androgün (2) Andy Lau (1) Angelababy (1) anime (1) AOA (2) április bolondja (1) arcfelismerés (1) átírás (1) Ázsia (14) ázsiai nők (1) A hónap városa (1) A Qiao (1) B.A.P. (3) B1A4 (2) bakancslista (2) Bang Yongguk (1) baozi (1) BBC (1) BB krém (1) Beast (3) becsületsértés (1) BgA (1) bibimbap (1) Bigbang (12) bihon (1) Block B (3) blog (3) bloghír (2) blogtalálkozó (1) bongwan (1) botrányok (2) Boyfriend (2) Boys Over Flowers (1) Boys Republic (2) Bride of the Century (1) Brown Eyed Girls (1) BTS (4) BÚÉK (3) Byakuya Fansubs (1) C-Clown (1) C-Jes (1) C-pop (4) Cantoy (1) Cecilia Liu (1) cégek (1) Cheongdamdong 111 (1) Choi Soo-min (1) Choi Sun (1) Cho Young-pil (1) chuseok (1) CL (2) ClickB (1) CN Blue (4) Coco Lee (1) Coffee Prince (1) Cross Gene (1) cross race effect (1) csajok (8) csebol (2) Csedzsu (1) cshuszok (1) Csingtao (1) cson (1) Csoszon (4) Cube (1) Cui Jian (1) cuki (2) current (5) curry (1) Dami Im (1) David Sakurai (1) DBSK (1) Defconn (1) Dél-Korea (3) divat (15) doenjangguk (1) doenjang jjigae (1) dokumentumfilm (1) drug restaurant (1) Dr Frost (1) DSP (1) dwaejigogibokkeum (1) eatyourkimchi (1) Ecomobility Festival 2013 (1) English posts (2) Eom Jeong-hwa (1) építészet (3) érdekességek (33) Eric Nam (1) esemény (1) Észak-Korea (4) Eurovízió (1) EXO (3) expat (1) explicit (1) Faith (1) Fan Bing-bing (1) fan rice (1) Faye Wong (1) férfi gésa (1) festői helyek (1) film (17) fiúegyüttesek (1) flower boys (1) FNC (1) FNC Entertainment (1) Forbes (2) fordítás (4) fotók (1) FTHX Paris (1) FTISLAND (6) FT Island (2) Full House Take 2 (1) G-Dragon (12) Gain (1) Gangnam Style (1) Gao Yuan-yuan (1) Gary (1) gasztronómia (27) Gavy NJ (1) gazdaság (6) gésa (1) GIF (1) Gimhae Kim (1) gochujang (1) golf (1) Gong Hyo-jin (1) Gong Yoo (1) Goryeo (1) Guo Bi-ting (1) gyeongdan (1) Gyorstalpaló K-pop-tanfolyam (1) gyoza (1) hagyomány (1) Halloween (2) hanbok (3) hangul (1) Han Dae-su (1) Han Jimin (1) harcművészetek (4) házasság (2) Healer (1) heian (1) hellokpop (1) Hell Joseon (1) Henry Lau (2) Heo Young-saeng (1) Heyne (1) hide (1) hidrogéncella (1) hírességek (1) Hjoncshongil (1) hókan (1) Hongkong (5) hösik (1) houkan (1) humor (1) Hwang Jeong-eum (1) Hyun Bin (1) idolok (1) Ikimonogakari (1) ikon (1) India (1) Indonézia (1) Infinite (2) inkii (1) Insooni (1) interjú (2) Intimate Enemies (1) írás (1) IRIS2 (1) irodalom (1) its okay thats love (1) IU (1) Ivy (1) j-rock (1) J. Tune (1) Jackie Chan (1) Jaejoong (1) Jang Keun-suk (1) Jang Ying-rong (1) japán (2) Japán (41) japán curry (1) játék (2) játékok (1) Jay Chou (5) Jay Park (1) Jeju (1) Jeno Liu (1) jeon (1) Jeon Ji-hyun (1) Jet Li (1) Jinro (1) Jinusean (1) Ji Chang-wook (1) Ji Sung (1) JJ Lin (2) jog (1) Jolin Tsai (1) Joseon (3) jótékonyság (1) Jo Bin (1) Jo In-sung (1) Juniel (1) Junsu (1) Juventus (1) JYJ (9) JYP (2) JY Park (2) K-drama (2) K-pop (66) K-pop kiadók (1) K-show (1) K-Will (1) Kara (1) karácsony (2) katonaság (3) kdrama (3) kecune (1) keranccsim (1) kérdőív (1) kiejtés (2) Kill Me Heal Me (1) kimbap (1) kimchi (1) kimchi jjigae (1) Kim Hee-sun (1) Kim Hyun-joong (1) Kim Hyung-jun (1) Kim Jaejoong (1) Kim Jong-kook (1) Kim Junsu (4) Kim Sisters (1) Kim Soo-hyun (1) Kim Suro (1) Kim Taewoo (1) Kína (43) kínai színésznők (1) kínai újév (1) klánok (1) klawguru (2) koncert (5) kongnamulguk (1) Korea (142) koreai esküvő (1) koreai filmfesztivál (1) Koreai hullám (1) koreai irodalom (1) koreai jog (2) koreai nevek (1) koreai nyelv (4) koreai szórakoztatóipar (2) koreai történelem (5) koreai tv (1) Korean Grammar Practice for Foreigners (1) Korjo (1) környezetvédelem (1) Koyote (1) közlekedés (2) kozmetikumok (1) KPOP101 (4) kultúra (18) kutatás (1) Ku Hye-sun (1) kvíz (2) Lady Gaga (1) La Cigale (1) LC9 (1) Leehom Wang (1) Lee Hi (1) Lee Honggi (3) Lee Hongki (2) Lee Hyori (3) Lee Hyuk (1) lee Jun-ki (1) Lee Jung-hyun (1) Lee Kwang-soo (2) Lee Mi-ja (1) Lee Minho (1) Lee Soo-man (1) lektorált (1) leves (1) LG Household & Health Care (1) Listák (2) Liu Tao (1) Liu Yi-fei (1) Liza a rókatündér (1) LMBT (1) LOEN (1) LOréal (1) Lotte (1) Lush (1) magyar film (1) Makaó (1) Mamamoo (1) mandopop (1) mandu (1) manga (2) Mao Amin (1) márkák (1) Masters Sun (1) Mayday (1) MBLAQ (2) MFBTY (1) MIC (1) Michelle Lee (1) Michigo (1) mihon (1) MIK (1) Miley Cyrus (1) Mino (1) mitológia (2) Miura Ryosuke (1) Miyavi (2) Mi az a K-pop? (2) Mi az a Kpop? (2) Modern Farmer (1) móka (1) Momo Wu (1) mondocon (3) Monstar (1) MTV VMA (1) musical (1) művészet (1) MV (1) My Lovely Sam Soon (1) My Love From The Star (1) N-Sonic (1) N-Train (1) Narsha (1) népszokások (2) népviselet (1) névadás (1) nevek (1) NH (1) nikuman (1) Nine Muses (1) Ni Paljaya (1) nőjogok (1) Non-Summit (1) Norazo (2) novella (1) Nuest (1) nyelvtanulás (5) nyereményjáték (2) OCN (1) öltözködés (1) omurice (1) online TV (1) Open World Entertainment (1) örökségvédelem (2) padlizsános curry (1) Park Min-young (2) Park Seo-jun (2) Park Shin-hye (1) Park Yoochun (4) pasik (16) PC bang (1) Peking (2) plasztikai műtét (2) Pledis (1) politika (3) Power Station (1) prostitúció (2) Prücsök (1) PSY (6) Qingdao (1) ragacsosrizs-liszt (1) Rain (1) ramen (1) ramyeon (1) rasszok (1) rekordok (1) retro (1) riport (1) rizstallér (1) rock (3) room salon (1) rövidhír (8) Royal Pirates (1) Roy Kim (1) RTA (1) Sales King (1) Sam Okyere (1) sasaeng (1) Scholar Who Walks the Night (1) Secret (1) Secret Garden (1) Sek Loso (1) Seo Taiji (1) Seungri (1) Seven Seasons (1) Shiina Ringo (1) Shinee (4) Shinhwa (3) Shinui (1) Shin Bora (1) Shionoya Sayaka (1) Silla (1) Sistar (1) Siwan (1) SM (1) soju (1) Song Joon-ki (1) Soo Joo Park (1) soribada (1) sorozat (3) sorozatok (26) soundcloud (1) So Jisub (1) Speed (1) Spitz (1) sport (1) stalking (1) Starship (1) statisztika (1) streaming (1) Sugizo (1) sujebi (1) sukjunamul (1) Sungkyunkwan Scandal (1) Super Junior (3) Suwon (1) szavazás (4) szellemváros (1) szépség (3) szexi (2) szexuális zaklatás (1) színészek (1) Szingapúr (5) szoba (1) Szöul (1) T-ara (3) Taeyang (3) taikomochi (1) taikomocsi (1) tájak (1) Tajvan (12) Tangun Vanggom (1) Tang Wei (1) tanulmány (1) Tarkan (1) társadalom (6) tavaszi tekercs (1) technológia (4) Teen Top (2) Teresa Teng (1) tetoválás (1) tévé (2) tévhitek (1) Tey (1) Thaiföld (5) The Great Doctor (1) The Heirs (1) The Inheritors (1) The Interlace (1) Tiffany Tang (1) Tiger Hu (1) Tokió (1) töndzsang ccsige (1) TOP (1) TOPIK (1) toplista (2) Top Combine (1) történelem (6) trot (1) TS (1) tteok (2) tteokbokki (1) tteokguk (1) tudomány (1) turizmus (1) TVXQ (8) újév (1) ukiss (1) ünnepek (2) Unni Network (1) USA (1) utazás (1) Vanness Wu (1) varieté (1) vásárlás (1) vélemény (1) verseny (1) vicces (3) vicces videó (3) videoklip (1) Vietnam (1) visual kei (1) Vivian Hsu (1) VIXX (2) VOD (1) Wang Lee-hom (1) Wikipédia (1) Wild Horse (1) will.i.am (1) Witchs Love (1) Witchs Romance (1) women issues (1) WonderBoyz (1) Wonder Girls (1) Woollim (1) Xiah Junsu (5) Xu Yi-na (1) X Japan (5) Yang Huyn-suk (1) Yang Hyun-suk (1) Yang Jin-song (1) yaoi (1) Yasaengma (1) yesasia (1) YG (1) Yoon Eun-hye (1) Yoo Ah-in (1) Yoo Ji-tae (1) Youre Beautiful (1) You Who Came From The Stars (1) Yun Bitgaram (1) zene (25) Zhou Xun (1) zuo yuezi (1) film (2) 돼지고기볶음 (1) 최선 (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása